Daloskönyv /befejezett/

10. - Jonathan

- Nem mondom, hogy nem okoztatok nekem hatalmas fejtörést - tette lazán keresztbe a lábait Ross. Jonathan feszülten figyelt a zsűritag minden szavára, de idegesítette, hogy Ross ezt a laza stílust választotta a hír közlésére.

Ez az egész csak egy megrendezett színjáték volt. Jonathan úgy gondolta, élete leghosszabb huszonnégy óráján van túl, amikor végre ismét a stúdió épületében találták magukat, beterelve egy kis szobába, ami valami nappali-féleségnek volt berendezve, vagy hasonlónak. Az egész tele volt kamerákkal, amik a szoba közepén álló kanapét és az azzal szemben elhelyezett fotelt vették.

Ezek nyílván azt a célt szolgálták, hogy családias hangulatot kölcsönözzenek ennek a beszélgetésnek, de Jonathan úgy érezte, még életében nem volt olyan kényelmetlen helyzetben, mint akkor abban a mű szobában.

Mellette, a zenekar másik három tagja ugyanilyen feszülten hallgatta Rosst. Jobb oldalán Angela falfehér volt az izgalomtól és nem állt messze tőle, hogy remegni kezdjen. A másik oldalán Nate eleinte idegesen dobolt a lábával, de az operatőr már az első perc után rászólt, hogy hagyja abban, mert tönkrevágja a felvételt. Ned pedig szokásához híven próbálta magán tartani közönyös álarcát, de most inkább kevesebb, mint több sikerrel.

Ross már hosszú percek óta nyújtotta a szónoklatát, külön kiemelve, hogy tisztában van vele, ő volt az, aki ellenezte a továbbjutásukat.

- ... és éppen ezért reméltem, hogy nem hagyjátok cserben a döntésemet, amikor összerakattalak benneteket egy csapattá - folytatta a monológot úgy, mintha csak egy kellemes teadélutánon sztorizgatna.

Nem kell körítés. Csak egy szó. Igen vagy nem? - szuggerálta Jonathan, mintha ezzel felgyorsíthatná Ross előre megírt forgatókönyvét.

- És nem okoztatok csalódást - mosolyodott el halványan, de sokat sejtetően Ross. Jonathan szíve nagyot dobbant a hirtelen jött reménytől. Érezte, hogy Angela idegesen kapkodja a levegőt, mire megfogta a kezét és bátorítóan megszorította azt, leheetőleg úgy, hogy a kamerák ne lássák a mozdulatot. Éppen elég volt neki a saját érzelmeivel bajlódnia, a háta közepére sem kívánt még egy netes pletykát is. - ... viszont még rengeteg munka lenne veletek, hogyha továbbra is helyt akartok állni a versenyben - folytatta Ross.

Angela viszonozta a kézszorítást és ebben a mozdulatban minden érzelem benne volt, amit ennyibe bele lehetett sűríteni. Jonathan figyelmét el is vonta egy pillantra, ami még saját magát is meglepte. Mióta jött ő zavarba egyetlen lánytól is, főleg egy ilyen jelentőségteljes pillanatban?

Ebből a rövid ideig tartó merengésből arra eszmélt fel, hogy a mellette ülők egy emberként felejtettek el levegőt venni. Ő maga is hallotta Ross utolsó szavait, de nem merte őket felfogni. Nem tudta, hogy csak idegesség miatt hallotta-e félre vagy az imént tényleg kimondta azt, amit csak remélni tudtak...

Ekkor Ned egyszer csak fogta magát és boldogan felkiáltva Ross nyakába ugrott. De komolyan, tényleg ott ölelgette a zenei producert, aki jól láthatóan nem tudott mit kezdeni a helyzettel, hogy egy ilyen elvont figura így letámadta, de igyekezett nem kiesni a szerepéből. Finoman hátba veregette Nedet, aztán kiszabadította magát egy futó pillantást váltva az operatőrrel, hogy ez még belefér-e a műsor kereteibe.

A felvételt nem állították le, szóval lehetett tovább örömködni. Szóval... sikerült! Ross vállalja a kockázatot és viszi őket tovább. Jonathan a döbbenettől és a boldogságtól letaglózva sodródott tovább az eseményekkel és próbálta megemészteni a hallottakat, mert volt mit. Álmában sem gondolta volna, hogy eljutnak idáig. Mondjuk, be kell ismerni szerinte még az sem volt esélyes, hogy Seattle-be megérkeznek valaha is. Piszok nagy mázlisták voltak mind a hárman... vagyis, most már négyen.