All The Legends Are True

16.fejezet

Besétáltunk egy raktárajtón, majd egy téglafalakkal határolt folyosón mentünk tovább.

-Öcsi, hallok valamit.-szóltam előre Jace-nek. 

-Maradjatok itt.-vette elő a szeráfpengéjét, majd kibújt a fal mögül, ami mögött eddig álltunk.

Szokásomhoz híven nem hallgattam a testvéremre, ezért utána mentem.

Egy üvegajtón keresztül egy csomó vámpírt láttunk, akik egy irányba futottak. Ezek Alecék lesznek.

Hirtelen gyengébbnek éreztem magam. A parabatai rúnám érzékeltette velem, hogy Alec harcol.

-Izzyék uralják azt a részt. Mehetünk-mondtam a többieknek, bár a szívem mélyén aggódtam a kicsi parabataiomért. 

Sikeresen megtaláltuk Camille szobáját. Viszont a sikerünk csak addig tartott, amíg meg nem láttunk legalább 5 vámpírt. Köztük kettő ismerőst.

-TE!-kiáltott rám az, akit megszúrtam a bárban. Rám ugrott, én pedig nagyot zuhantam a földre. 

Behúztam neki egyet, erre ő megpofozott. Így verekedtünk egy ideig, míg ki nem szúrtam a szemem sarkából, hogy Jace-en 3-man vannak, míg Claryn csak az, aki el akarta csábítani. 

Sikerült elővennem Castielt, azzal döftem le. Gyorsan odafutottam az öcsémhez segíteni. Az egyiket megöltem, a testvérem a többivel elbánt.

Időközben megérkezett Alec és Isabelle, akik Claryn segítettek. Viszont nem volt sok dolguk: a vöröske ügyesen el bánt vele.

Mikor megöltük az összeset, Jace és Isabelle odamentek az újoncunkhoz gratulálni, de én a kívülálló parabataiomhoz mentem. 

-Minden oké? Jól vagy?-rohantam le a kérdéseimmel. 

-Hé, hé nyugi. Semmi gáz. Köszi a tippeket az íjjal kapcsolatban. Beváltak.-kacsintott rám, mire elpirultam. Remélem nem lehetett észre venni, hiszen a harc miatt úgyis ki voltam melegedve. 

-Gyertek, keressük meg Simont.-szólt oda nekünk Clary, mire nyögvenyelősen, de elindultunk Aleckel. Egyikünket se érdekelte nagyon a mondi.

Még egy raktárszerű folyosón kellett végigmennünk, majd beértünk egy ugyanolyan szobába, mint az előző. Raphael egy kést szorított a mondén nyakához. 

-Simon!-ment volna oda Clary, ha nem rántom vissza. 

-Hallgass a barátaira, Clary Fairchild. Több mint elegem van már a kis barátodból. Örömmel vágnám át a torkát. Ne adj rá okot. Tegyétek el a fegyvereket!-kiáltott ránk, mire eltettem Castielt. Jobb ilyenkor szót fogadni.-És kövessetek mindannyian.

Betuszkolt minket egy szűk folyosóra, miközben üvöltözött velünk. Én Alec előtt hátráltam, és olyan közel voltam hozzá, hogy éreztem a leheletét a nyakamon.

-Nem akarunk, balhét, csak add oda nekünk Simont!-próbált alkudozni Clary.

-Ó, őt nagyon szívesen oda adom. Nekünk nem kell. Viszont te kellesz.-vigyorgott gúnyosan Raphael, miközben még mindig fogta tartotta mondit.

-Hát akkor itt vagyok!-indult volna meg a vöröske, de Jace visszatartotta.

-Állj! Azt mondtam, hogy nekünk! Nem nekem!-kiáltott rá a lányra, miközben még mindig jött felénk, ami számunkra azt jelentette, hogy hátrálnunk kell. Viszont odaértünk a kijárathoz.

-Most menjetek!

-Simon nélkül nem!-ellenkezett Clary.

-Fogd be! Nyisd ki az ajtót, vagy megölöm!

-Hallgass rá!-mondta Jace, miközben Alec mögöttem kinyitotta az ajtót. Igen ám, de a nap besütött, ami megégette Raphael bőrét.

-Tessék vigyétek!-engedte el a mondit, miközben szitkozódott. Amilyen gyorsan csak lehetett, kifutottunk. 

-Jace Herondale!-kiáltott még egyszer Raphael.-mire kérdő tekintettel fordultam hátra az öcsémmel.-Emlékezz, hogy kik az igazi barátaid.

Felértünk a tetőre. Mindenki zaklatott volt. Én, hogy lenyugtassam az idegeimet, kisétáltam a szélére és körbenéztem. Hátulról érzékeltem, hogy Jace szívatja Simont. 

Clary és a mondi érzelmes pillanatot tartottak, amit a társaim undorodott arccal néztek.

Odasétáltam Jaceékhez, de Alec megállított.

-Mondhatok valamit?