All The Legends Are True

21.fejezet

Elszörnyedve néztem a ködben elvesző képet.

-Ez nem igaz!-kiáltottam el magam.

-Catherine, minden rendben!-nyugtatgatott az öcsém. Pont ő! Akinek a legjobban ki kéne akadnia! 

-Nem, semmi nincs rendben!-engedtem el a mellettem állóak kezét, ezzel megtörve a kapcsolatot.

Mindenki hátraesett. Tudtam, hogy nagyon fognak haragudni rám. De nem tudtam mit csinálni.

Elindultam a démon felé, de az öcsém ellökött tőle, emiatt őt kapta el. Én rögtön elkaptam az egyik karját, Izzy a másikat. 

-Clary, segíts!-szóltam a vöröskének kétségbeesetten. 

-Clary, ha megölöd azt a démont, akkor az emlékeid örökre elvesznek.-figyelmeztette Magnus.

Újoncunk hezitált egy kicsit, majd egy kiváló mozdulattal megölte a Nagyobb Démont.

Jace a földre zuhant, de nem mozgott a mellkasa.

-Jace!.-sikítottam el magam.-Gyerünk, öcsi, kelj fel! Nem moccant.

Mindenki körbeállta őt, de nem segített. Szólongattuk, nem válaszolt.

-Nem, nem! Nem vesztem el!-sírtam el magam, majd megdörzsöltem az arcomat.

-Rendbe fog jönni?-kérdezte Magnustól Clary.

-Nem tudom. Szokott néha így, mozdulatlanul feküdni?-viccelődött, de gyorsan elkomorodott az arca, ugyanis gyilkos tekintettel meredtem rá.

Alec szintén úgy aggódott mint mi. 

Már épppen mondtam volna valami epéset Magnusnak, amikor Jace köhögni kezdett. Hatalmas mosoly terült el az arcomon.

-Öcsi! Egyben vagy?-kérdeztem, mire ő csak bólintott egyet. Gyorsan magamhoz öleltem, majd szinte villámként csapott belém a felismerés. 

Én tettem ezt vele. Miattam halt meg majdnem. És csak azért, mert a démon kiismerte az érzéseimet.

Amilyen gyorsan csak lehetett, arrébb mentem, és onnan figyeltem a többieket, ahogy megkönnyebbülve beszélgetnek az öcsémmel.

-Nincs miért szégyenkezned.-lépett mellém Magnus, mire ijedten összerezzentem. 

-De, van, Magnus!-néztem rá döbbenten. Ő se gondolhatja komolyan azt, hogy beleszeretni a parabataiodba nem szégyen!

Magnus megnyitott nekünk egy Portált, így a kínos csendet elkerülhettem. Egy darabig.

Amint beléptünk az Intézetbe, elvonultam a többiektől. Nem akartam senkivel beszélgetni, kivételesen a csapatunk férfi tagjaival nem.

Az ágyamon feküdtem, pizsamában. Nem sírtam. Egyszerűen nem tudtam. A bűntudat és a szégyen emésztett belülről. Azonban egy idő után, valamilyen módon, sikerült elaludnom. 

A rémálmokon kívül soha nem volt bajom az alvással, ennek az indoka az, hogy megint későn keltem fel. Akkor se magamtól, hanem Alectől.

-Hé, khm..Cathy...csak annyit akartam mondani, hogy Anya itt van.-nézett rám zavartan az ajtóból. 

-Maryse? Itt? Szuper! Mindjárt megyek, csak felöltözöm.-mosolyodtam el erőltetetten. 

Gyorsan felkaptam magamra egy pólót meg egy melegítőt, majd a központ felé igyekeztem. 

Maryse a szokásos egyenes tartásával, meredten figyelte az előtte szeráfpengével gyakorló Jace-t. Láttam rajta, hogy baromi büszke rá. Nem úgy mint Isabelle-re, aki bánatos tekintettel nézett rám. Biztos belekötött valamit megint az édesanyja. Clary is itt volt, akiről szintén le tudtam olvasni, hogy nem kedveli Maryset.

-Maryse!-szóltam nevelőanyámnak, aki egy halvány mosoly(tőle ez is sok volt) kíséretében magához ölelt.

-Catherine, jó újra látni! Szívesen hallgatnám a mostanság szerzett tapasztalataidat, de rosszabb problémánk van, mint az Intézet.

Tipikus Maryse mondat. Kedvesen indul, keserűen ér véget. 

Ekkor Alec és Jace is köszöntek neki, ezek után végre belefoghatott a mondandójába.

-A tündérek nem kommunikálnak egy ideje a Klávéval, és ennek nem tudjuk az indokát. Miután kémeket küldtünk Valentine után, nem beszéltek velünk.

-Nekem vannak tündér barátaim.-jegyezte meg Iz.

-Igen, tudok a tündér barátaidról.-hangsúlyozta ki a "barátaidról" szót a nevelőanyám. 

Kár volt Izzynek megszólalnia. Hatalmas hegyi beszédnek nézhettünk elébe.

-Isabelle, jó indokkal maradtunk távol az Alvilágtól. Egy rossz szó, egy rossz lépés...gondolod, hogy van olyan, hogy ártalmatlan felkelés? Ki tudja, hogy mi sérti ezeket a tényeket? Talán mondtál neki..nekik valamit, amit nem tudtak. Talán akaratlanul is belegázoltál az egyik nevetséges szokásukba...

-Várj, ezt nem értem! Izzyt hibáztatod, csak azért, mert van egy tündér barátja?-lépett közbe igazi bátyóként Jace.

-Ha valaki megbojgatja a természet rendjét, minden szétesik.-lépett most már hozzá Maryse.

-Természet rendje?? Miről beszél?-állt ki most a szöszi fiú mellett Clary.

-Talán én segíthetek.-szólt megint Izzy.-Tudom, hogy hogy beszéljek a tündérekkel.

-Igaza van.-szólaltam meg én is.-Meglátogathatná Meliornt, hogy mit tud.-mondtam, mire Alec bólintott egyet, jelezve, hogy igazat ad nekem.-Vele mehetek, ha kell.

-Lány semmiképpen nem mehet.-jelentette ki fintorogva Maryse.-Jace megy. Alec és Catherine, ti maradtok a Fairchild lánnyal! Irányítás alatt akarom tudni. Így is elég bajt okozott.-osztotta be a feladatokat cseppet sem kedvesen.

-Talán azért, mert pár nappal ezelőtt még nem is voltam Árnyvadász!-állt ki magáért Clary.

-És milyen izgalmas napok voltak azok....-mondta gúnyosan Maryse. A vöröske dühösen nézett rá.-A Klávé számít arra, hogy a Lightwoodok rendet tartanak ebben az Intézetben.-nézett jelentőségteljesen Alecre.

-Nekem ne mondd. Ha ennyire fontos a küldetés a Klávénak, akkor jobban örülnék, ha én mehetnék Isabelle-lel.

Maryse keserűen elnevette magát.

-Mind annyira azt csinálnátok, amihez kedvetek volna. Ideje szembenéznetek az igazsággal. Az élet nem arról szól, hogy mit akarsz csinálni, hanem hogy mit kell csinálnod. Megadtam nektek a feladatokat, most hajtsátok őket végre! MOST!-kiabált a végére.

-Maryse, ne már! Értettük a célzást, nem kell kiabálni.-dünnyögtem az orrom alatt.-Gyere Clary, megmutatom neked a szobámat.-mondtam hangosan, majd elindultam kifele a teremből.