Just be FREE (Harry Styles AU)

19. Rész - Őrangyal

-Jól vagyok. - váltott hangnemet, egészen másképp nézett rám. - Sophie - mondta halkan és magához húzott. - Kérhetek valamit? - zöld szemei smaragdokként csillogtak a kicsit félhomályos szobában. Még mindig értelmetlenül, teli kérdésekkel botladoztam előtte, és őszintén mondva nagyon féltem amikor kiejtette száján e szavakat: "Kérhetek valamit?"

-Harry... Persze - mondtam teljesen természetesen, még mindig nem összetörtnek mutatni magam. Egyre jobban furdalt az, hogy mi történhetett míg én nem voltam magamnál. Fáradtan és nyúzottnak éreztem magam és Őt is. Ezért nem akartam terhelés alá ejteni lelkem semmiféle "csodálatos" hírrel.

Csípőm köré fonta erős karjait és továbbra is tartotta a szemkontaktust.

-Csókolj meg! Úgy ahogyan még soha. - forgatta szavakat nyelve. Kicsit örülten felnevettem.

-Megcsókolhatsz, nem értem miért nem teszed meg, hiszen mi... mi - céloztam arra, hogy több van köztünk, mint barátság. Igazából eddig egyikünk se mondta ezt ki. Szemöldököm a gondolatmenetem során a hajam kezdetéig szaladt fel. Tényleg még egyikünk se erősítette meg, hogy mi van közöttünk, és az a bizonyos "szeretlek" szó sem hangzott még el akkor, bármennyire is akartam, szerettem volna hallani Tőle.

-Nem Sophie. Azt karom, hogy végre egyszer Te csókolj meg! Úgy igazán... - fakadt ki. 'Ó' formát formálva ajkaimmal végre megértettem, hogy mi a baja. Ő is arra várt, hogy én erősítsem meg a kapcsolatunk. Elhúzódtam tőle, ezzel jelezve, hogy nem igen értem a kiakadása okát. - Mondd csak, jelentek én neked egyáltalán valamit? Vagy te is olyan van, mint a többi lány... Egykor Te vádoltál meg ezzel, hát elárulom neked egy lányt se csókoltam meg, egy lányt se féltettem még így, egy lányra sem vigyáztam még így, mint Rád.

Mondata végére - hiába próbáltam erősebbnek és erősebbnek mutatni magam - elsírtam magam. Hevesen és sűrűn pislogtam, arra gondolva, hogy nem veszi észre megroskadásom, elég sötét volt a szobában... De azt hiszem, ez nem a látásról vagy a nem látásról szólt. Harry vénáiban volt az, hogy sírok-e? Undorodni kezdtem magamtól, undorodtam attól, hogy egykor azt mondtam neki "csak kihasznál". Undorodtam az addig tett minden egyes csókunktól, hogy nem vettem észre mit akar hallani, hogy nem voltam neki elég jó, hogy nem tudtam a kedvére tenni, hogy csak Ő küzdött és tepert a szerelmünkért. Undorodtam attól, hogy egykor Luke-nak hittem, miközben mindig is Harry mondott igazat, undorodtam attól, hogy képes voltam megbántani, attól is, hogy annyi rosszat gondoltam róla. És ami fájt, az az, hogy hagytam szenvedni, és voltam olyan vak, hogy nem vettem észre mit érez.

-Megcsókolsz? - az ajtó kilincsére helyezte kezét, most Ő várt. A sötét szobában egyesek csak az alak körvonalát látják, én viszont minden egyes porcikáját láttam. Megráztam a fejem, kezeimmel takarva arcom tenyerembe sírtam.

-Neh-nem. Sajnálom Harry, úgy sajnálom. - esedeztem, undorító férgek nem csókolóznak törékeny tökéletes fiúkkal, nem érdemeltem meg, abszolút nem. Egy pillanat múlva ismét érezhettem erős, izmos karját körülöttem. Lehámozta kezeimet arcom elől, és óvatosan ügyelve a belőlem kilógó csövekre az ágyra döntött. Így utoljára...

Heves, szenvedélyes, forró, érzéki, figyelmes, égető, kicsit vad, tökéletes - ezekkel a szavakkal illetném csókját, és tényleg úgy falta ajkaimat, mintha azt az utolsónak szánta volna. Felém tornyosult, kezei fel-le mozogtak testemen, pólója alá nyúltam és végig húztam tökéletes mellkasán kezeim. Éreztem a vállánál elhelyezkedő kötést, a sebe, ezt is miattam tette, mindent miattam tett. Képes volt visszajönni és elterelni azokat a dögöket, csak, hogy betartsa az apámnak tett ígéretét. Képes volt olyan dolgokra... Végig simítottam kidolgozott, megfeszült izmain, melyek izzódtak a vágytól. Végig simítottam minden részét a testének, az arcának, a csodálatos ajkán, a páratlan orcáján. Beletúrtam göndör, barna fürtjeibe, melyek csapzottan csapódtak elképesztően zöld szemeibe. Majd ismét felsőtestére tértem át, elnevettem magam mikor az ágy megnyikorgott súlyunk alatt, de akkor az számított a legkevésbé. Egy idő múlva Harry is bátrabban nyúlt hozzám, érződött, hogy teljesen elveszíti az önkontrollját amit addig tökéletesen megtartott. A kórházi hálóingem alatt csak egy bugyi volt rajtam, vártam rá, hogy mikor kerül le rólam a ruhadarab, hát... Nem került. Immáron egész testsúlyát rám helyezve tornyosult fölém, olyan vad volt, de mégis óvatos.