Just be FREE (Harry Styles AU)

4. Rész - Bizalom

-Ne! - ordította a göndör.

Összegömbölyödve, a térdeimet a nyakamig felhúzva kuporogtam a jéghideg betonon. Még mindig éltem. Kinyitottam szemeim. S egy orbitális nyögést hallottam. Harry szinte betakart testével. Zöld szempárjait az én íriszeimbe fúrta. Szája nyitva maradt, s azon keresztül kapkodta a levegőt. Őt találta el a golyó, ezzel megmentve engem.A nyomás miatt felszínre tört a gyengébbik énem. Könnyeim záporozni kezdtek.

-Hát nem adod fel? - nevetett a pisztolyos.

Sziréna szóra kaptam fel a fejem. Hála Istennek!-A rohadt életbe, hogy ezek mindig mindenhol ott vannak!

-Rohadjanak meg! - a két pasi azzal rakéta szerűen lőtte ki magát. Egyik pillanatról a másikra, eltűntek az éjszakában.

Könnyes szemekkel. Néztem a fölém görnyedő, nyögdécselő srácot. Aki immáron harmadszorra húzott ki a bajból. Arcomba lihegett. Nem tudom miért, de nem éreztem az alkohol és a cigi szagát. Lehet, hogy hozzá szoktam. Egészen más illata volt... Olyan férfias-szuper hősös.Arcát nézve tanulmányoztam minden porcikáját. Minden apró kis részletét bememorizáltam. A gödröcskéktől kezdve a hegekig. Zöld szemei ugyanezt tették velem.

-Sajnálom! - suttogta. Bal kezével megtámasztotta magát míg jobb kezével kisöpörte a szemembe lógó hajtincseimet. Majd letörölte a könnyeket. - Haza viszlek épségben. - megpróbált felállni, de abban a pillanatban feljajdult és pontosan rám esett.

-Na jó! Hívom a rendőröket! - toltam le magamról. Sokkos állapotba kerültem. Keveredett a "megmenekültem" és "a megmentőm mindjárt elvérzik" érzés. A srác ugyanúgy nekidőlt a kerítésnek, mint én. Fejét felém fordította, s úgy beszélt.

-Ne! - fogta le sebét, hirtelen felszisszent.

-Akkor először a mentőket! - vettem elő a mobilom. Harry reflex szerűen rakta rá kézfejét arra a kezemre amiben a telefonom díszelgett.

-Sophie - nézett rám - nem szólhatsz senkinek se. - Ott ültem. Teljesen sokkos állapotban. Sírtam és egyszerűen csak nem értettem, hogy mit akar ez a srác. Azt, hogy miért nem akar segítséget. Nem tudtam, hogy ennyire makacs, vagy csak valamit titkol. Így arra a döntésre jutottam, hogy felhívom azt a taxit ami elvitt a buliba. Végül is, a taxiban volt a a bőröndöm is. Így egyszer csak fel kellett volna hívnom. Miután leraktam Harryre néztem. Kézfeje - amivel a sebét szorította - cseresznye piros volt. Pólóját átáztatta a vámpírok finomsága. Rá néztem. Egyenesen az arcára.

-Kit hívtál? - kérdezte.

-A taxit amivel jöttem - feleltem. Nem akartam erőltetni a beszélgetést. Ott ültem a földön egy pasival akit alig 13 órája ismertem meg. Konkrétan semmit nem tudtam róla. Furán viselkedett egész nap. Ennyit tudtam róla mondani, és most már értem, hogy miért. -Jó. - fordította el a fejét. - Hozzám megyünk. - tette hozzá. Aprót biccentettem. Ijesztő módon, de megbíztam benne. Háromszor mentette meg a nyomorult életem. Ebből mind a háromszor magának okozott lelki vagy fizikai sérülést. Ez volt a legkevesebb, hogy haza viszem. A megyünk szó ezt jelentette. Nemde? Én is megyek.

-Fel tudsz állni? A taxisnak nem kellene látnia a sebed. - aggodalmaskodtam. Levetettem fekete tűsarkúmat, s a kezembe kaptam. Mezítláb könnyebb volt mozogni. És vonszolni Harry-t.

-Vedd vissza. - kapaszkodott bele a vállamba immáron állópózban. - Ha bele lépsz valami üvegbe, soha nem bocsátom meg magamnak. - fogta a fejét. A taxi közben megérkezett.

-Te ne aggódj miattam! - szorítottam meg a karját. Harry bólintott és a sárga autó fele nézett.

-Ha nem sietünk elvérzek. Kell egy kötés. - És miután (vizesen) beültünk az autóba, akkor vettem észre, hogy Harry arcából árad a fájdalom, s a kín. Nem csodáltam. Hisz neki volt egy Oroszország nagyságú seb az oldalán. Nem beszélve arról, hogy mélyebb volt, mint a Viktória-tó.