Sophie Angel
A templom roskadt ajtófélfájának, nekitámaszkodva figyeltem a hívőket amint bevonulnak a hideg épületbe. Igaz nyár volt, de a templomban mindig hideg van. Idősebbek, fiatalabbak, gyerekek. Mindenki aki egy kis változást szeretne hozni az életébe. Mindenki aki Istennek szeretné magát adni. Rábízni az életét.A kisgyerekek már csecsemő koruk óta idejárnak. Ha belegondolok én is ebben nőttem fel. Figyeltem apámat, aki minden vasárnap itt fogadta a hívőket. Volt olyan nap mikor semmi kedvem nem volt ehhez, de mivel engedelmes és jó gyerek voltam, sokszor (akaratom ellenére is) el kellett jönnöm. Nem is olyan rossz. Sok kedves és jólelkű ember van. És rengeteg ismerős.
-Sophie - jött egy vékonyka, halk hang. Fejemet elfordítottam és egy halvány mosolyt erőltettem az arcomra.
-Emily - nyújtottam a kezem, s már fel is vettem a 7 éves kislányt. - Szervusz. Hogy vagy? - tűrtem félre a szemébe lógó szőke tincset. Közben arrébb álltam az ajtóból, hogy ne torlaszoljam az utat.
-Mutathatok valami? - kérdezte bájosan. Bólintottam. Leraktam a csöppséget és hagytam, hogy a kezemnél fogva kivezessen a templom kertjébe. Kuncogva nyitotta ki a reteszt a barna kerítésen, majd megtolta az ajtót. Továbbra is nevetve húzott el a padig, ahol azonban megtorpant és leült. - Hallgasd! - mutatott fel a fára. Követtem a példáját és én is leültem. A fa tetejére tekintettem. Csiripelést hallottam. Madarak. Ráadásul fehér galambok. Egy gerlepár amint szorgosan építi a fészkét, mindenféle gallyakból és hulladékból. Az apa gerle gyorsan hordja a csőrében a pici ágakat, míg az anya gerle, béleli és elhelyezi azokkal a fészket. Készülődnek a kicsik érkezésére.
Becsuktam a szemem és csak élveztem a jó meleget. A langyos északi szél fújását, a madarak énekét, a méhek zümmögését, és a virágok édes illatát. De jó nekik, mind szabadok. Mind azt teszik amit csak szeretnének. A szél zavartalanul fúj, a madarak megszűnhetetlenül dalolnak, a méhek szorgosan gyűjtik a virágport, a virágok pedig szebbnél, szebb színekbe borulnak.Én ezt nem mondhatom el magamról. A szüleim csecsemő korom óta "megállj"-t parancsolnak. Nem tudom, hogy az egyház miatt van-e, vagy csak valami más áll a háttérben, de soha nem volt egy szabad percem. Mindenem pontosan be van osztva. Az életem egy időzített bomba. Soha nem jártam bulizni, nem cigiztem, a pia pedig meg sem fordult a fejemben. Egyházas suliba jártam, és most is egyházas főiskolán tanulok. Barátaim vannak, de nem a legjobb fejek. És velük is csak a suliidőben találkozok. Fiúbarátról (vagy ahogyan máshogy nevezik: pasiról) pedig ne is álmodjak. Eddig egyetlen egy barátom volt. Tipikus "jófiú". Csókolózni már többször csókolóztam, de egyik sem volt az igazi. És néha úgy érzem, hogy az apám miatt soha nem lesz igaz csókom. A kantárt szorosan fogja rajtam.Hirtelen károgást hallottam, majd egy lecsapódást. Szemeim kipattantak és a fára emeltem tekintetem. Egy fekete varjú jelent meg a fehér anya gerle mellett. Nem bántotta, csak óvatosan kémlelte. Majd megszólaltak a harangok. A fekete varjú pedig szárnyával leverte a gerlék tökéletes fészkét, s tovaszállt. Én is szeretnék repülni, szabadon. Mint a fekete varjú, és a fehér galamb.
YOU ARE READING
Just be FREE (Harry Styles AU)
Fanfiction,,Mint egy üstökös, úgy csapódott bele az életembe. Csábított, hazudott, átvert, összetört, és ezek ellenére is elérte, hogy teljesen beleszeressek. A szabadság volt a tét, amit ő megszerzett, de engem már nem segített ki a sötétségből...." Két telj...
