Charles Leclerc
Amikor megérkeztünk Giával Diana kórtermébe, meglepődve láttuk, hogy Dia bal karja mellett aludt Max, a francia pedig jobb kezével a haját piszkálta.
-Sziasztok.-nézett ránk. Még soha nem láttam így Dianát. Mintha egy teljesen más ember lett volna. Érzelmeket egyáltalán nem tudtunk leolvasni róla, sem szemeiből, sem vonásaiból. Mintha az eddig szókimondó, heves természetű Dia helyét átvette volna egy robot.
-Hogy érzed magad?-lépett ágya másik oldalára Gia, és lepakolta az ágy mellé a hozott cuccokat.
-Megvagyok, már semmi bajom, csak éhes vagyok.-vont vállat lazán.
-Aggódtunk érted.-folytatta a barátnőm. Én szemből figyeltem az eseményeket.
-Miért nem mondtad el neki?-tettem fel hirtelen a kérdést. Persze mindannyian tudtuk, mire gondolok.
-Nem értem, mire célzol Charles.-nézett rám Diana.
-Ne hazudj. Tudja.-kémleltem inkább a földet. Képtelen voltam ránézni.
-Azt hittem, bízol benne.-folytattam továbbra is a padlót szuggerálva.
-Így is van.
-Mégsem beszéltél neki erről. Szeret téged, és mindene odaadná érted. Téged szeret a világon a legjobban. Soha senki miatt nem szállt szembe az apjával ezelőtt. De te még az egód sem vagy képes félretenni, amikor arról van szó, hogy megnyílsz előtte.
-Charles, ez nem igaz. Tudod milyen..
-Tudom milyen nehéz, meg Prost vagy meg minden.-néztem rá komoran.-De mindkettőtöket tönkreteszed, ha nem veszed rá magad, hogy beszélj vele. A nélkül egy kapcsolatod sem fog működni soha. Tedd félre a maszkod, legalább ha a szerelmeddel vagy, és válj néha sebezhetővé. Éreznie kell, hogy bízol benne. Nem hallottad a hangját, amikor felhívott minket miután magadhoz tértél, és Gia mondta, hogy elhoztuk a táskád is. Neked ez jól esne? Ne tegyél úgy, mintha egyedül neked lenne szar.
-Charles, tudod hogy ez nem így..
-De.-szakítottam újra félbe. Nem csak magát teszi így tönkre, de Maxet is.-Nem gondolsz másra, csak arra, hogy szegény te, milyen nehéz volt neked egyedül, és hogy nem tudsz megnyílni senkinek, és a többi, de azt nem veszed észre, hogy nem csak magadat, de másokat is tönkreteszel ezzel.
-Charles, azt hiszem, a legjobb lesz ha elmentek.-szűrte a fogai között a francia. Giada sokkoltan állt, majd ahogy elindultam, ő is követett, majd még hátranézett a barátnőjére.
-Igaza van.-majd kisétáltunk. Gia nehezen hagyta ott barátnőjét, de tudtam, már ő is fáradt, ezért meggyőztem a barátnőm, hogy azzal, hogy ott ülünk az ajtó előtt, semmi nem változik, így nagy nehezen kijutottunk a kórházból.
Diana Prost
-Tudom, hogy fent vagy.-emeltem el a kezem a holland tincseiről.
-Valóban.-emelte fel lassan a fejét.-Tudod,-kezdtem volna.
-Hagyd, Max. Fáradt vagyok. Most mindenem itt van. Menj haza te is, és pihenj.-fordult el tőlem a lány.
-Ha ezt akarod.-állt fel lassan. Láttam az arcán, hogy nehezen hiszi el, hogy elküldöm.
-Ezt akarom.-válaszoltam neki érzelemmentesen.
-Hát jó. Tudod hol találsz.-lépett ki a szobából a párom. Szemeimből gyorsan kezdtek el lepotyogni a sós cseppek.
Szörnyen éreztem magam. Tudtam, hogy rossz döntések sorozatát hoztam most meg. A szívem összefacsarodott, ahogy Charles és Max tekintete a szemem előtt lebegett. Torkomban a gombóc kezdett nagyon fullasztóvá válni. Nagyokat nyeltem, mégsem segített. Arcom a párnámba temettem, és igyekeztem csillapítani a feltörekvő sikításom. Szédülni kezdtem az oxigén hiánya miatt. Rendbe kell hozzam az életem. Felültem. Körbenéztem, valakit keresve. Persze senkit nem találtam, hisz mindenkit elüldöztem most is magam mellől. Tudva, hogy mindenki aki ismer elment, párnámba fojtottam a gondolataim hangos zaját egy sikítás formájában. Nem értettem, mi történik velem. Tehetetlenül, erőtlenül dőltem le az ágyra. Nem tudtam megmozdulni.
Az ajtó melletti villanykapcsolót céloztam meg. Lábaim mintha külön utat jártak volna. Nagyon nehezen, de sikerült megközelítenem a kapcsolót, és rátenyerelnem arra. A szobát sötét borította be. Bemásztam az ágyba, és igyekeztem elaludni, és megnyugodni.
Max Verstappen
Hazaérve egyből agyalni kezdtem Dia viselkedésén. Mintha nem lett volna önmaga, mintha egy robot beszélt volna helyette. Össze voltam zavarodva a hallottak alapján. Dia nem bízik bennem. Visszhangzott a mondat a fejemben. Van így értelme ennek vajon? Nem hinném. Eddig mindenért magamat hibáztattam, de be kell ismernem, jól esik tudni, hogy ő sem tökéletes. Persze hogy nem az. Egyikőnk sem. Mégis jól esik a lelkemnek, hogy tudom, nem én cseszek el mindig mindent. Csörgő telefonomért nyúltam, és ismét a hívó megnézése nélkül vettem fel. Ki kéne javítanom ezt a szokást.
-Max, heló.
-Helo. Mit szeretnél?-nyeltem egyet a hangot meghallva. Nem voltam a legjobb hangulatomban így sem.
-A kórházban vagyok. Tudom, hogy Diana is itt van. Ne kezdj el kombinálni.-sóhajtott fel a brit.-Csak annyit akartam, hogy szerintem szüksége lenne rád.
Az ő emeletén vagyok, nem mentem be hozzá, de nincs valami jó passzban.
-Megyek.-válaszoltam egy szóban. Ismét elfogott az aggodalom.-Kösz, Lewis.-mondtam még, mielőtt ismét a kocsikulcsomért indultam volna. Ebből nem fogunk rendszert csinálni.
Kissé talán a kelleténél idegesebben léptem be ismét a tisztítószerszagú épületbe, majd mindenféle köszönés nélkül indultam el a lift felé. Nem tudtam, Lewis mit keres a kórházban, azt főleg, hogy honnan tudta, hogy Dia hol van, vagy hogy egyáltalán itt van. Sietősen váltottam irányt inkább a lépcső felé visszaemlékezve, hogy eddig sem ment gördülékenyen a lift, mindig tömve volt. Inkább a gyorsabb megoldást választottam, azaz a lépcsőt. Nem kellett két perc sem, már a másodikon araszoltam a barátnőm kórterme felé. Meglepve láttam, hogy Lewis épp kilépett Dia szobájából.
-Max.-biccentett oda komor arckifejezéssel. Nyeltem egyet. Semmi szükség nem volt rá, hogy még rajta is felhúzzam magam.-Nincs jó passzban, szóval legyél normális.-nézett még rám, majd minden további nélkül hátat fordított, és elment. Öklöm akaratlanul is de összeszorult. Még ő akarja megmondani, mit csináljak, mi? Fejemen ráztam egy kicsit, majd a kilincsért nyúlva léptem be Diához. Fejét felém kapta, majd ahogy tudatosult benne, hogy ki áll az ajtóban, nyelt egy nagyot, és jobban belesüppedt a párnájába. Láttam a szemeiben, hogy fél a következőktől. Nem értettem miért. Persze haragudtam rá, mert nem bízott bennem, de nem akartam félelmet okozni neki.
Lassan az ágya mellé léptem. Halálos csend uralkodott a szobán, lélegzetvételeink hallatszódtak csak. Ahogy odahúztam mellé a széket, és leültem, sóhajtott egy nagyot.
-Diana. Hallottam hogy nem vagy valami jól.-biccentettem fintorogva az ajtó irányába.
-Sajnálom.-felelte csak, elhaló hangján.
-Ne sajnáld. Magyarázd meg.-néztem a szemeibe keményen.-Nem tudom, mit csináltam ennyire rosszul. Azt hittem, bízunk egymásban. De ahogy kiderült, mégsem. Lehet hogy elhamarkodtam ezt az egészet.-bámultam ki az ablakon. Torkában akadt a levegő, amit aztán nagy lendülettel fújt ki. Könnyektől ragyogó szemébe néztem, és éreztem, hogy rengeteg sebet téptem most fel.
-Én nem ezt akartam, Max. Szeretlek. De nem megy. Nem tudom elmondani. Nagyon sajnálom. De örülök, hogy a barátnőd lehettem. Köszönöm.-motyogta rekedt hangon. Nem akartam vele szakítani. Szerettem őt. Nem tudtam volna rá haragudni ennyire.
-Dia, ne viccelj. Nem megyek sehova, te pedig majd hazajössz hozzám, ha kiengednek. Szeretlek, okés? Ne haragudj rám.-fogtam meg a kezét. Eddigre már patakokban folytak a könnyei, amiket hüvelykujjammal töröltem le.
-Ne haragudj rám. Nem akartalak megbántani, csak aggódtam érted.
Diana Prost
-Ne haragudj rám. Nem akartalak megbántani, csak aggódtam érted.-fogta meg a kezem ismét Max.
-Nem, Max. Igazad van.-bólintottam, kezeim elhúzva tőle.-Ahogy Charlesnak is. Nem akarlak tönkretenni titeket. Mindent beárnyékol az elcseszett személyiségem, meg a sebeim, és nem tudok könnyen megnyílni. Csak szarul érzitek magatokat miattam. Ez tényleg semmi jóra nem vezet.-ráztam meg a fejem. Nem tudtam ránézni, tekintetem szorosan a paplanon tartottam.-Az lesz a legjobb, ha amint kiengednek, összepakolok, és elmegyek apához.-emeltem végre Maxra a szemeim.
Max Verstappen
Nem tudtam, mi játszódott le Dia fejében, amikor kiejtette ajkán a szavait. Meglepődöttségemtől szám kissé elnyílt.
-Ezt nem mondhatod komolyan.-ráztam meg a fejem.-Ne beszélj baromságokat. Mindannyian úgy szeretünk, ahogy vagy. Nyílván, nem vagy tökéletes, egyikünk sem az. Mindegyikőnknek vannak sebei, meg hibái. De meg tudunk velük birkózni, és szerelmem-húztam vissza a kezét magam elé, amire lágy csókot hintettem-itt vagyunk melletted. Charlesból is a stressz beszélt. Kérlek. Bármi lesz, ami kellemetlenül érint, bármit teszünk, akár én, akár bárki más, mondd el. Nem is kell az, hogy nekem, ha nem szeretnéd. Giada is bármikor meghallgat, te is tudod. Bármire lesz szükséged, itt leszünk melletted, a magam nevében legalábbis ezt biztosan megígérhetem. Senkit nem tesznek tönkre a sebeid. Én segítek majd begyógyítani őket, ígérem.-Dia végre rám emelte gyönyörű zöldíriszeit, amik kezdtek megtelni élettel.
-Nem érdemellek meg, Max.-rázott egy aprót a fején.
-Ahogy én sem téged.-mosolyogtam rá.
-Kérhetek valamit?-nézett rám kislányosan a francia lány.
-Bármit életem.-mosolyogtam rá.
-Szerzel nekem málnás fagyit?-kérése hallatán egy apró nevetés csúszott ki ajkaimon, majd komoly fejet erőltettem magamra.
-Persze. Egy pillanat.-álltam fel egy hitetlenkedő mosollyal. Málnás fagyi. A terem ajtaján kilépve telefonomért nyúltam, és Charles nevére nyomtam. Lehet, hogy nem fogja értékelni, hogy ilyen későn zavarom, de nincs az a pénz, hogy én itt hagyjam Diát. Beletelt néhány percbe, mire Leclerc felvette csörgő telefonját. Persze, hisz már fél tíz is elmúlt, kissé elszaladt az idő. Csodálom hogy még nem próbáltak meg kidobni.
-Verstappen mi az Isten valagáért hívogatsz ilyenkor?-morgott monacói versenytársam rekedt hangon.
-Jaj, csak nem felkeltettelek?-húztam az agyát.
-Szia, Verstappen.-kezdett elköszönni.
-Jól van, na.-nevettem fel.
-Az van, hogy Diának kéne valami, én meg miután Hamilton hívott, hogy nincs jól, nem igazán hagynám itt.
-Hjaj.-sóhajtott fel Charles, és hallottam, ahogy a háttérben már elkezdte a cuccait keresni.-Mi kell?
-Málnás fagyi.-mondtuk ki a választ szinte egyszerre Giadával. Meglepetten pislogtam magam elé, persze ezt nem láthatták.
-Túl jól ismerem.-válaszolta meg a még fel nem tett kérdésünket a lány.
-Megyünk.-válaszolt végül lemondóan Charles, majd egy köszönés után kinyomta a hívást.
Visszamentem Dia szobájába, és ugyan sötét volt, éreztem a lány tekintetét magamon.
-Nemsokára itt lesz a fagyija őfelsége.-nyomtam egy gyors csókot a homlokára. Valóban nem telt el sok idő, és Dia már a villanyfényben kanalazhatta az édességet.
-Komolyan nem értem, honnan jött ez ilyenkor.-ásított egy hatalmasat Leclerc.
-Csak megkívántam.-motyogta tele szájjal a francia lány.
Négyen hamar elbeszélgettük az időt, és azon kaptuk magunkat, hogy már lassan hajnali kettő lesz, így Charles és Giada elköszöntek, én meg Diana pedig lefeküdtünk aludni.
आप पढ़ रहे हैं
Se veled, se nélküled-Max Verstappen
फैनफिक्शन"Nem is igazán a szívverésünk tart minket életben, hanem az, hogy van kiért dobognia." "Nem élhetünk örökké, de élhetünk úgy, hogy örökké emlékezzenek ránk azok, akik fontosak nekünk." Egy fiatal lány, aki szembe mer nézni álmai miatt a legnagyobb f...
