Se veled, se nélküled-Max Verstappen

Evészavar [13]

"Mint a szivárvány
eső után
Az öröm felfedi magát
a bánat után."

"Lando, aki még mindig a telefonját nyomkodta, csak rámutatott az ausztrál csapattársára."

-Érteem. Tehát Dan, tényleg csak egyszer fordult elő. Eddig.-bólintott a mellettem ülő férfi.-Akkor Diana, leszel szíves letuszkolni azt az ebédet a torkodon?-pillantott rám, majd az előttem elterülő ételek hadára.
-De nem kérek, nem vagyok éhes.-toltam magamtól messzebb a tálcát.
-Mennyit ettél ma?-nézett rám az edző gyanúsan méregetve.
-Hát, öhm, sokat?-mondtam, de inkább hangzott kérdésnek.
-Michael, kérlek szépen, egészen pontosan annyit evett, amennyi hiányzik a tálcáról.-vágott közbe a brit, majd engem nézve zsebébe süllyesztette telefonját, és hátradőlt a székében.
-Akkor végképp meg kell enned. Addig nem megyünk sehova, amíg nem eszed meg azt, amit meghagytál.-nézett rám szúrósan Italiano.
Ezzel egyidőben robbant be Gia, Charles és Carlos.
-Dia, mi történt? Binotto szólt, hogy nem vagy a legjobban-ért hozzánk először Charles, majd végignézett a társaságomon.
-Sziasztok!-pillantott a körülöttem helyet foglaló McLaren-es bandára, és mindenkivel kezet fogott, úgy, ahogy Carlos is.
-Minden oké Charles, nyugi.-pillantottam rá a szokásos álarcom mögül. Michaelre néztem, akin láttam, hogy nagyon jól átlát ezen az álarcon, de könyörgőn néztem rá, hogy ne szóljon semmit, majd enyhén bólintott.
-Ezt te se gondoltad komolyan Prost!-csattant fel hirtelen Norris, mire páran felénk néztek, majd halkabban folytatta.-Mi az, hogy jól vagy? Ilyen amikor jól vagy? Csak mert akkor nem lennék a helyedben.-rázta fejét szomorúan, és gyönyörű, csillogó boci szemekkel nézett rám.-Az van srácok-pillantott a fura fejet vágó Ferrarisok és Gia felé-Hogy Miss Prost annyit sírt délelőtt, hogy járni és beszélni nem tudott, és nem evett még szinte semmit ma.-mesélte el lényegében a Monacóba költözésünk előtti éveimet pár mondatban.
Gigi rám nézett, én pedig az asztallapot kezdtem tanulmányozni, ami hirtelen nagyon érdekes lett.
-Oké, akkor Dina, te jössz szépen, és beszélgetünk egyet. Ti meg, nem tudom, azt csináltok amit akartok, mindjárt jövünk.-húzott magával a lány.

Miután beértünk az irodámba lehuppantunk a kanapéra, én pedig a hajgumimmal kezdtem játszani.
-Mióta?-szegezte nekem a kérdést a lány, mire zavartan pillantottam vissza rá.
-Mióta?-ismételte meg újra-Mióta van evészavarod?-nézett rám szigorúan. Csak lemondóan sóhajtottam.
-Mielőtt apával elköltöztünk volna Monacóba..-ejtettem ki lassan a szavakat. Már valamennyire beavattam a lányt abba az időszakba, de mégsem tudott mindent.
-Édes istenem, drágám.-vonta körém karjait, majd egy szoros ölelésbe húzott.
-Semmi baj, én itt vagyok. De miért sírtál?-faggatott tovább.
-Tudod, meséltem, még az egyetemen összebarátkoztam egy fiúval, Adammel. Azóta ő a legjobb barátom, mindent tud rólam, és ez fordítva is igaz.
-De te beleszerettél, és ő csak barátként tekint rád, és félsz, hogy elveszíted?-kérdezte, mire elnevettem magam.
-Neem, dehogy. Amúgy is tudom, hogy sohasem szeretne belém.-vigyorogtam továbbra is, mire a lány hitetlenkedve megrázta a fejét, és a folytatást várva pillantott rám.
-Amúgy is, a te párod hamarabb az ő esete mint én.-Láttam Gigi arcán a gondolkodást, ahogy forogtak a fejében a fogaskerekek, és egyszer csak..
-Leesett!-sikkantott fel a lány, mire elkuncogtam magam.-Na de folytasd kérlek.-helyezkedett vissza előző helyére.
-Adam katona. Most is épp harcol valahol, de sajnos távolabb kell menniük a határtól. Mikor legutóbb ilyen történt, kórházban volt 2 hónapig, és plusz egy hétig én ápoltam.-csuklott el a hangom a végére.
Giada csak szoros ölelésbe vont, és simogatta a hátam. Nyugis pillanatunkat Lando zavarta meg.
-Dii, ne haragudj, hogy zavarlak, de már vagy tizedjére hív valami Életem, gondoltam felhozom.-mosolygott zavartan a fiú. Olyan hirtelen pattantam fel, mint még soha, és vettem el Lando kezéből a készüléket. Ad pont hívott, igen, így szoktam becézni, így gyorsan fel is vettem.
-Mi történt, ugye jól vagy?-kezdtem aggódni.
-Életem, neked is szia-nevetett bele fáradtan a készülékbe.-Van egy jó és egy rossz hírem. Melyikkel kezdjem?
-Hú, hát, kezdd a rosszal.-vájtam szabadon maradt tenyerembe körmeimet.
-Egy hónapon át el kell viselned a fejem.-közölte nemes egyszerűséggel, mire felsikkantottam örömömben, a hangján hallottam, hogy neki is fülig ért a szája.
-De ugye nem sérültél meg?-kezdtem a körmöm rágni ismét.
-Nem, minden rendben. A jó hír pedig, hogy egy teljes hónap kimenőt kaptam!-kiáltott fel felszabadultan.-Drágám, 2 nap múlva érkezem Monacóba.-Folytatta.
-Jesszus de boldog vagyok! Annyira hiányzott a lökött életem! El se hiszed, hogy feldobtad a napom!-mondtam továbbra is vigyorogva.
-Mennem kell, összeszedem magam. Otthon találkozunk, ribim! Szió!
-Szia drága, majd otthon!-köszöntem el, majd kinyomtam a hívást. Széles vigyorral fordultam meg a tengelyem körül, miközben a szívem még mindig hevesen vert, Adam olyan nekem, mintha a bátyám lenne.
Mikor megfordultam, az ajtóban már ott állt az egész társaság, akit Giaval otthagytunk az ebédlőben.
-Minden rendben?-fordult hozzám először Gigi-Ő volt..-kezdte, de nem hagytam hogy befejezze.
-Igen, igen, ő volt. Hazajöhet, végre hazajöhet!-kezdtem el ugrálni, mint egy 5 éves kislány, aki most kapott csokit.
Aztán eszembe jutott valami. Gyorsan megnyitottam a naptáram. Jövő héten is lesz verseny, egyből megyünk innen oda. Minél több időt szeretnék vele tölteni. Hirtelen kivágtattam a folyosóra az irodámból, és megindultam Mattia irodája felé.
Két kopogással, és egy szabaddal később itt állok a csapatfőnök előtt.
-Mattia, először is szeretném megköszönni amit értem tettél.-pillantottam rá hálásan, mire legyintett egyet.
-Ugyan, semmiség. Pár nap alatt mindenki szívébe beloptad magad, ne viccelj. Alap.-mosolygott rám kedvesen.
-Köszönöm. Nos, a másik pedig az lenne, hogy lehet e egy olyan kérésem, hogy egy belépőt szerezzünk egy barátomnak, amivel bejöhet ide is, meg minden?-tettem fel félve a kérdést.
-Persze! Ha egy nevet esetleg mondasz, már holnapra meglesz.-Mosolygott tovább.
-Adam Rogers.-lett szélesebb a vigyorom.
Binotto lefirkantotta a nevet egy lapra, majd szélesen mosolyogva pillantott rám.
-Holnap meg is kapod már.-közölte.
-Nagyon köszönöm!-Indultam el az ajtó felé.
-Nincs mit, bármikor, Diana, bármikor. Viszlát!-Intett egyet Mattia, mire én is visszaintettem neki, majd távoztam az irodájából, és visszaindultam a sajátom felé.

A munkahelyemre visszaérve egy Mich Gia párost találtam a kanapén a fiúknak drukkolva. Az időmérő! Csaptam homlokomra, majd le is indultam a boxba. Charles és Carlos épp akkor indultak ki a boxutcába, mikor leértem, és elfoglaltam a helyem.
Rádióellenőrzés pipa. Hát, hajrá srácok. A Q1-ből könnyedén továbbjutottunk, Stroll, Mazepin, Mick, Giovinazzi és Latifi estek ki. A Q2 ben nagyobb volt a kihívás, Charles DRS-e is vacakolt, de a 10.helyen továbbcsúszott. Itt Kimi, Alonso, Seb, Ocon és Russell estek ki.

Sziasztok! Hozzátok fordulnék ezzel, kedves olvasók. Szeretnétek heti két részt kint látni, vagy elég egy?
Remélem élvezitek eddig, ötleteket, tanácsokat, kritikát pedig szívesen fogadok.^^