Se veled, se nélküled-Max Verstappen

Hazugság[9]

A hazugság valótlanság állítása más(ok) vagy önmagunk félrevezetése céljából.

„-Köszönöm, srácok.-mosolyogtam rájuk, majd miután megkaptam a papírpoharam, ők csapat megbeszélésre hivatkozva le is léptek.
-Szóval Charles-tértem hamar vissza a haragos pillantásomra-Kérj bocsánatot az öcsédtől, és emeld fel a segged az ágyról, hogy ő leülhessen.-Néztem a plafont vizsgáló fiúra, aki ezzel a lendülettel fel is pattant."
-Oké, értem értem.-emelte fel a kezeit védekezően, majd készségesen átadta a mellettem lévő helyet a fiatalabb monacóinak, aki le is huppant mellém, és egy meleg mosolyt küldött nekem.
-Diana, ne haragudj, csak Maxal állandóan „beszélgettek"-rajzolt macska körmöket a levegőbe, mire haraggal teli szemekkel néztem rá-És nem akartunk zavarni, meg semmi.-kezdett mentegetőzni a velem szemben ácsorgó Giada.
-A világért se akarnék közbeszólni-szakított félbe Arthur, mert már épp nyitottam szólásra a szám.-De nem csak Charlesnak, hanem kb mindenkinek, talán egyedül Sebnek nem írtam, hogy Diana rosszul lett. Bocsi Seb-suttogta utána a fiú, nekem azonban a mondanivalója első fele jobban megragadt.
-Tehát. Ti-mutattam körbe Sebastianon kívül a társaságon-Mind mind tudtátok, hogy valami bajom van, és ki tudja mennyi ideig nem toltátok ide a képeteket, aztán amikor idejöttök, akkor is a szemembe akartok hazudni.-néztem rájuk először mérgesen, majd csalódottan.
-Most az lesz a legjobb ha elmentek.-szűrtem a fogaim között a szavakat, arra ügyelve, hogy ne most sírjam el magam előttük. Egytől egyig mindegyik síri csendben kivonult a szobából, egyedül Gia pillantott hátra szomorúan. Seb megkérdezte, ne maradjon e, de tudva, hogy most itt van a felesége és a kicsik is, őt is elküldtem.
-Jobb ha megyek. Köszönök mindent, Arthur.-Mosolyogtam rá szomorúan, majd álltam volna fel, ha nem szédülök vissza.
-Hohó, csak óvatosan Hercegnő.-nevetett rám aggódóan a fiú, majd óvatosan visszaültetett az ágyra.
-Nem engedlek el így egyedül.-rázta a fejét nemlegesen
-De Arthur, nem vagyok már kislány, emlékeztetnélek, hogy még mindig idősebb vagyok nálad.-Sóhajtottam fel, de a pilóta még mindig ugyan olyan határozott volt.
-Nem baj, még mindig nem zavar. Itt maradsz, amíg jobban nem leszel, és kész.-nézett a szemembe határozottan, mire megadóan bólintottam.
-Rendben, de legalább sétálni menjünk el.-kértem megint a monacóit, most rajta volt a sor, hogy megadja magát.
-Rendben, menjünk.-bólintott.
Én okos nem vittem magammal pulcsit, így a jó időre hivatkozva egy topban indultam el a kis Leclerc mellett sétálni. Mikor kiértünk a hotelből, egy hangos csapat után, tudatosult bennem, hogy őket szeretném most elkerülni, így az ellenkező irányba indultam meg.
-Arthur-kiáltott Lando, amikor ő valamiért visszafordult. Balszerencsémre a fiatal brit nem tud halkan kiabálni, így mindenki más is meghallotta a számomra jelenleg kellemetlen társaságból. Legszívesebben eltűntem volna, ehelyett sebes léptekkel indultam el újra a többiektől minél messzebb, ezúttal egyedül.
Nagyjából háromnegyed órát mehettem az orrom után, amikor már kezdtem eléggé átfagyni.
-Diana...-Lépett hirtelen mellém egy férfi, mire ijedten felsikoltottam.
-Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni.-Nézett rám bűnbánóan Seb, mire elmosolyodtam.
-Ah, ugyan, semmi gond, nem voltál olyan ijesztő.-Mosolyodtam el halványan, mire ő is mosolyra húzta ajkait.-És, hogy hogy így egyedül?-kezdeményeztem beszélgetést a most már mellettem sétáló némettel.
-Diana, nézd.-sóhajtott egyet-Nem fogok sem Charlesék védelmére kelni, sem elnézést kérni a nevükben, de ne tedd ezt magaddal. Értem én, hogy fáj, de a kedvemért, apád kedvéért, Mick kedvéért, légy erős, ahogy mindig is voltál, fel a fejjel, és széles mosolyt arra a szép kis pofidra. Tudod, mindannyian jöttek hozzám este, vagy kerestek, hogy velem beszéltél-e. Lehet, hogy nincs értelmes magyarázatuk, de szeretnek, és fontos vagy nekik.-Kezdett el kissé németül is beszélni, mire óvatosan elnevettem magam.
-Seb, nyugi. Ugyan valamennyire tudok németül, az idegösszeroppanás elkerülése érdekében ne akard hallani. Nézd, tudom, hogy jót akarsz, de ha fontos vagyok nekik, miért nem kerestek? Arthur is mondta, hogy neki sem írtak vissza. Ő kereste a többieket, hogy mi lenne nekem a legjobb, mit csináljon szerencsétlen fiú, de nem, nem reagáltak. Charles és Gia a Hotelben voltak, nem volt semmi dolguk a csapattal, ez biztos.-Gyűltek újra könnycseppek a szemembe.
-Jaaj, te nő.-Seb egy mozdulattal letörölte forró könnyeimet, majd mielőtt újak áztatják el az arcom szoros ölelésbe vont.-Nem akarom, hogy tönkremenj, úgyhogy vagy beszélj velük, vagy engedd el, és ne törj össze.-bontakozott ki a karjaimból.-Vedd fel, itt fogsz megfagyni nekem.-rázta meg a fejét, és átnyújtotta az Aston Martin-os csapat pulcsiját.
-Nem kell, mert így meg te fogsz megfázni, és neked vezetned kell a hétvégén, neked kell jobban a topon lenni.-ráztam meg a fejem, és közben visszatoltam a kezét.
Végül nagy huzavona után rajtam kötött ki a pulóver. Szépen lassan vissza sétáltunk a Hotelig. Útközben minden szóba került. Hogy van apa, hogy van a családja, milyen apának lenni, izgul-e a verseny miatt, és még sok sok hétköznapi, unalmas téma, ami valahogy minket mégis lefoglalt. Mikor visszaértünk, a német barátom felkísért a szobámig. Az ajtó előtt egy szoros ölelésbe vont.
-Vigyázz magadra, és beszélj velük. Tudom, hogy legbelül miérteket akarsz, konkrét tényeket. Ülj le legalább akkor Giadával beszélgetni-suttogta a fülembe, majd elengedett.-Jó éjt, Dodo-kacsintott, majd intett egyet.
-Danke Schön, Sebi.-kiáltottam utána, mire széles mosollyal intett egyet, és elindult az ő szobájuk felé. Én nagy lendülettel nyitottam ki a szobaajtóm, aztán amikor elém tárult a benti látvány ugyan ekkora lendülettel akartam kihátrálni, csak hogy valaki épp jött volna be, és nekitolattam a mellkasának.
-Jézus, ennél jobb nem is lehetne.-sóhajtottam halkan, mikor megláttam az ajtóban álló kis Leclerc-et. Ő is hasonlóan tekintett a szobámban összegyűlt kupaktanácsra, akik akkora tanácskozásban voltak, hogy észre se vettek minket.
-Arthur, visszavonom, úgysem jutottunk el ketten sétálni, most ments meg.-néztem rá megint már-már könyörgően, mire a monacói elgondolkodott, vajon mennyire érné meg neki, végül úgy döntött, maradunk. Megadóan sóhajtottam, és visszavezettem a tekintetem a szoba közepén ücsörgő pilótákra, és egy ismeretlen lányra.
-Oké. Akkor még egyszer. Ha vissza ért, én és Gia kérünk először bocsánatot, aztán elmeséli mi történt, mi pedig megígérjük, hogy nem leszünk ilyenek többet. Oké?- szervezkedett tovább Charles, mire az ismeretlen lány hitetlenül megrázta a fejét.
-Leclerc, ezzel nem segítesz, hanem rontasz a helyzeten. Lényegében ezzel is a szemébe hazudnátok, tekintve hogy előre megírtad a szövegeket. Ülj le vele, és úgy beszéljetek, ne így, hogy kb. betörtök a szobájába. Úgyhogy mielőtt meglát minket húzzunk innen gyorsan.-kelt fel a lány, de mivel senki sem követte, felsóhajtott-Hát jó, de én szóltam.-Rázta meg a fejét.
-Én a helyetekben hallgatnék rá.-Tettem kissé gúnyos megjegyzést, mire mindenki ijedten kapta fel a fejét.
-Hát, szia. Sejtettem hogy nem fogod tudni meggyőzni egyiket sem, de azért köszi hogy megpróbáltad. Diana vagyok, de gondolom ezt már biztos tudod.-fordultam kedvesen a lány felé, majd kezet nyújtottam.
-Szia Diana, igen, már hallottam rólad. Carola Martinez vagyok, Sergio felesége.-mosolygott rám kedvesen.-Borzasztóan sajnálom a történteket, nem tudom mi ütött ezekbe. Esküszöm még én is és a gyerekek is mentünk volna ápolgatni, ha tudtuk volna, hogy rosszul lettél. Sergio egész nap a Paddockban volt.-sóhajtott a lány, mire nem is tudom miért, de megöleltem.-Ha nem nagy kérés, miután kikergettem őket, itt tudnál maradni egy kicsit?-kérdeztem félve, mire ő szorosabban megölelt, és bólintott jelezve, hogy számíthatok rá.
-Akkor most mindenki felemeli a seggét, és kivonszolja a szobámból, mielőtt nem juttok el épségben a futamra. És ilyen többet eszetekbe se jusson, akkor se ha hetekig nem láttok.-Förmedtem rájuk. Carola sóhajtva megrázta a fejét, és lehuppant az ágyamra.
-Diana, nézd, én nem, nem akartam...-kezdett el magyarázkodni Charles. Leszorítottam a szemeim, hogy ne pofozzam fel.
-Nem érdekel. Ha mondani akartok valamit, holnap megkerestek, és nem előre megírt szöveg alapján beszéltek. Most pedig kifelé, mielőtt az ablakon doblak ki titeket.-Néztem a szomorú srácokra. Lando kiskutya szemekkel nézett vissza rám, de most nem törődtem vele. Charles csak bűnbánóan pillantott rám, megfogta Giada kezét, és lassan elindultak.
Carola ahogy ígérte, végig ott állt mellettem.
-Carola, gyere drágám.-Szólította meg halkan Checo, mire rámosolyogtam a mellettem álló nőre, aki csak megrázta a fejét.
-Maradok, Sergio, menj csak, aludjatok jól, majd én is megyek.-Küldött puszit párja felé a levegőben. Gyönyörű párost alkotnak ők ketten. Az összhang elképesztő kettejük között.
Perez is kisétált az ajtón, maga után becsukva azt, ezzel a mostmár a kanapén ülő nővel kettesben hagyva.
-Diana. Figyelj rám egy kicsit, ne szólj közbe kérlek.-szólított meg, mire lassan bólintottam.-Nem akart egyikük sem rosszat, ugye tudod? Nem szoktak így viselkedni, nem tudom mi ütött beléjük. Az, hogy miért nem mentek segíteni Arthurnak, másik kérdés. Én nem tudtam drágám, mi történt? Hiányoznak a barátaid, igaz? Bármennyire vagy erős, okos nő, barátok kellenek, és neked ők az igaz barátaid. Csalódtál bennük, de tudod, egy barátság nem az igazi, ha mindig béke van. Kell ilyen is, hogy még jobban megismerjétek a másikat. Fontos vagy ezeknek a srácoknak, ahogy te is nekik. A szívedre hallgass, jó?-zárta le monológját a nő. Kifújtam egy adag bent tartott levegőt, és sóhajtva hozzá fordultam.
-Biztosan igazad van, csak félek. Pánikrohamom volt csak igazából.-vontam vállat első kérdésére.-Igen, ők is fontosak nekem, csak félek, hogy én nem vagyok nekik olyan fontos, mint ők nekem.-nevettem fel kínosan.