Se veled, se nélküled-Max Verstappen

Kezdet [1]

  Kezdet(főnév)
Első mozzanat; egy cselekvés, tevékenység, folyamat megindítása vagy megindulása.

Február 21.

Diana Prost

Reggel az ébresztőm hangos, fülsiketítő ricsajára keltem. Megszoktam már a korán reggeli kelést, de az ébresztő hangját soha nem tűrtem, de hát muszáj amit muszáj. Miután sikeresen felkapartam magam az ágyból, gyorsan el is kezdtem öltözni, ugyanis sikerült megint elaludnom.

Leszaladtam a konyhába miközben gomboltam be fehér virágos ingem, amihez egy egyszerű fekete magas derekú farmert, és egy fekete csizmát vettem fel, és gyorsan főztem egy kávét, mert éreztem hogy kemény napom lesz most is. Már a kávéval a kezemben kaptam fel a kistáskám, még az ingre pedig egy egyszerű fekete blézert húztam.

Egy kicsit a rohanás közben magamról. Diana Prost vagyok, 22 éves. Igen, igen, a híres autóversenyző Alain Prost unokája. Apám Nicolas Prost, akivel Monaco-ban élünk. Az egyetemen mérnöknek tanultam, már papa miatt is imádtam az autókat, motorokat. Sokszor voltam gokartozni is, és szerettem is, de egy súlyosabb baleset miatt abba kellett hagynom. Nem bánom, mert így másik oldalról szemlélhetem az egészet, na meg lányként nem igazán tudtam volna érvényesülni az autósportokban mint versenyző. Mikor már nem gokartozhattam sokszor jártam ki pár versenyző barátommal, és én segítettem összerakni, szerelni a gokartokat. Ezután már tudtam, hogy mérnök szeretnék lenni, hogy részese lehessek ennek az egésznek.

És hogy most hova rohanok? A kávézóba, ahol dolgozom. Sajnos még nem találtam magamnak megfelelő állást mérnökként, de próbálkozom. A kávézó a Cosy Bear névre hallgat, barátságos, nyugodt kis hely. Egyszerű, csíkos barna falak, bézs ülőgarnitúrák, mind-mind összhangban van a várossal, még is az ablakokon ki lehet látni az erdőre, ezzel megteremtve egyfajta gátat a nyugodt, csendes erdő, és a rohanó, hangos város között. Most reggel én nyitom ki a kávézót szóval tényleg sietnem kell.

A 10 perces sétám alatt elfogyott az otthon készített kávém, de szerencsére már beértem.

Egy kisebb férfi csapat tanyázott már a kávézó előtt, pedig még volt kb. 5 percem nyitásig.Elég hangos egy társaság voltak, tőlük zengett az utca. Egyikőjük, aki nagyjából velem egyidős lehetett elkezdett hisztizni, mint egy ötéves.

-DE TEJET AKAROK!- Ordibált, lassan már a földön verte magát. Jézus milyen társaság ez.
-Elnézést, odaengednétek az ajtóhoz? És akkor talán megkaphatja ez a hiszti Kriszti a tejecskéjét is.-Morogtam, de úgy látszik nem elég halkan, mert a hisztiző fiún kívül mindenki hangos nevetésbe kezdett, ami miatt nekem is egy mosoly kúszott az arcomra.
Miután sikeresen átverekedtem magam a könnyeiket törölgető fiúk között végre elértem az ajtóig. Egyikőjük szégyent nem ismerve mért végig, majd halkan, de nem eléggé, elkezdett a haverjának suttogni.
-Haver, nem rossz a kicsike. Szívesen ágyba vinném. -A haverja csak hümmögött egyet. Szuper, legalább ő nem ekkora paraszt.
Elkerekedett, dühös szemmel fordultam hátra az éppen engem stírölő sráchoz.
-Már ne is haragudj, de fogd vissza a farkad! Mit képzelsz magadról, ki vagy te, hm? Majd az utcasarki nagynénédet ágyba viszed ilyen szöveggel, úgy is közel van a sarok, be se kell jönni a kávézóba, futhatsz is kielégíteni az igényeidet! Tuskó.-Fordultam vissza a zárhoz egy szemforgatás mellett, majd végre sikerült kinyitni azt az átkozott ajtót.

Mikor beléptem a kávézóba még hallottam egy két pusmogást, miszerint "Haver, ezt jól megkaptad" "Megérdemelted" satöbbi. Egy kis észrevehetetlen büszke mosoly kúszott ajkaimra, majd ahogy a fiúbanda elkezdett betódulni le is töröltem, besétáltam a pult mögé, és felvettem a kötényem.
A hangoskodókat borzasztó kedvesen megkértem, hogy ha itt kívánják fogyasztani a rendelésüket, vagy maradjanak csendben, vagy húzzanak a hátsó asztalhoz. Mondanom sem kell, a második opciót választották.