Se veled, se nélküled-Max Verstappen

Nem keres?[29]

Reggel álmosan keltem. A telefonom lecsekkolva vettem tudomásul, hogy Max azóta sem óhajtott megkeresni. Talán hiszékeny voltam? Talán elhamarkodtam ezt az egészet?
Lassan sétáltam le a konyhába egy kávé reményében. Kate már a reggelit csinálta.
-Jó reggelt. Hogy aludtál? Jaj, ne inkább ne is válaszolj. Ne haragudj, de szörnyen nézel ki.-nyomott egy forró bögrét egyből a kezembe a lány.
-Jó reggelt. Tudom, ne aggódj.-utaltam kinézetemre tett megjegyzésére.
-Ülj le, mindjárt kész a reggeli.-mutatott az étkező asztal felé, én pedig engedelmesen bólintottam. A lány elém tett egy tányért rajta pirítóssal, baconnel, és tojással. A kávém utolsó cseppjeit lenyelve fordultam az engem figyelő lány felé.
-Nem keresett, igaz?
-Nem.. Kate, nem tudom, mit higgyek. Lehet, hogy feleslegesen bíztam benne? Lehet, hogy elhamarkodtuk ezt az egészet?
-Drágám... Szeret téged, hidd el. Lehet, hogy csak egy kis időre van szüksége. Menjünk el egyet a partra, oké? Felveszem a ruhám, és elmegyünk hozzátok, és te is átöltözöl.-tervezte a programot. Beleegyezően bólintottam, mire a lány otthagyott az asztalnál, és elindult öltözni. Nagyot sóhajtva szemeztem az előttem levő étellel tovább, amikor egy álmos francia pilóta lépett a konyhába.
-Jó reggelt.
-Jó reggelt. Kate?-nézett rám.
-Felment öltözni. Lemegyünk a partra.
-Kate szomorúság csillapítóként szokott oda menni. Szóvaal... nem keresett, ugye?-Pierre Holmes. Vaagy Sherlock Gasly.
-Így igaz.-nevettem fel eszmefuttatásán.
-Egyél már, nem menekülsz Dia!-szólt rám összehúzva a szemeit, mire megadóan bólintottam, és haraptam egy nagyot a pirítósomba.
Miután befejeztem a reggelim, Kate-el az oldalamon indultunk el a házunkhoz. Lassan nyitottam ki a bejárati ajtót, majd Katet magam elé engedve léptem be.
-Kate?-hallottam a párom hangját, miközben a lépcsőn közeledett felénk.
-Ne aggódj, nem zavarunk, csak átöltözök.-néztem rá érzelem mentesen. Fekete pólót, és szintén fekete rövidnadrágot viselt. Piszkosszőke tincsei rendezetlenül, kócosan tornyosultak a feje tetején, jégkék szemei nem árultak el semmit arról, hogyan is érzi magát.
-Kerestelek.-nézett rám.
-Nem láttam.-vontam vállat, majd ellépve mellette indultam el a szobába.
-Szeretnék veled beszélni.-jött utánam a holland, és mögöttünk becsukta az ajtót.
-Na, elég hamar Verstappen. Nem késtél ezzel el egy kicsit? Én viszont szeretnék átöltözni.-néztem rá talán kissé gúnyosan.
-Dia, kérlek. Ne haragudj.-lépett két lépéssel közelebb hozzám, mire én egyel hátrébb léptem.-Kérlek. Tegnap apámmal veszekedtem, hogy miért kellett ezt. Ne haragudj.-nézett rám. Előbbi érzelemmentes tekintete most átváltott bűnbánóvá. Úgy tűnt, őszintén sajnálja a dolgot.
-Max, csak tudod, olyan jó lett volna, ha például egy kicsit is kiállsz mellettem. Nagyon fájt apád megjegyzése anyáról.-kezdtem el ismét könnyezni.
-Nagyon sajnálom, Diana...
-Én is.-léptem egy lépéssel közelebb hozzá, ő pedig, mint aki erre a jelre várt vonta körém szorosan izmos karjait. Mélyet szippantottam jellegzetes, mentás illatából, és a nyakába fúrtam a fejem. Biztosan érezte a könnyeim, amik most a pólóját áztatják.
-Tss, semmi baj.-simogatta nyugtatásképp a hátam, és be kell valljam, jól esett, és megnyugtatott. Nagyot sóhajtva húzódtam el a fiútól annyira, hogy a szemébe tudjak nézni. Tekintete ajkaim és a szemeim között cikázott. Nyeltem egyet, majd ajkaim az övéire illesztettem. Levegő hiány miatt váltunk el.
-Menj, érezd jól magad ma. De este beszélünk, és azt hiszem tudod miről.-nézett rám komolyan, mire bólintottam. Hát hogy ne tudnám. Tudom sajnos. Max kilépett a szobából, én pedig a fürdőruhám magamra kapva követtem. Kate az ajtó előtt topogott, egyik lábáról a másikra helyezte a testsúlyát, amikor leértem.
-Na, gyerünk, utána mesélsz. Csak igazítsd meg a rúzsod!-kuncogott a lány, mire a tükörhöz léptem, és letöröltem az elkenődött rúzst az ajkaimról.
-Hétre visszakapod, Verstappen!-kiabált be a nappaliba Kate, majd kivonszolt a napsütésre.
Elmeséltem neki, mit mondott Max, és mi történt.
-Óvatosan.-reagált a történtekre Kate. Tudtam, mire céloz. Hogy ne tudtam volna.
-Úgy lesz.-feleltem röviden. Leértünk a partra, és jelentéktelen dolgokról kezdtünk beszélgetni. Rengeteget fürödtünk, sétáltunk, és még annál is többet napoztunk. Délután értünk vissza a lakásunkhoz, ahol Kate egy öleléssel búcsúzott tőlem. Sóhajtva nyitottam ki a bejárati ajtót.
-Max?-léptem be a nappaliba. Ugyan jó ideje itt lakom, most mégis úgy érzem, mintha idegen lennék itt.
-Dia, szia.-ült fel a kanapén fetrengő holland. A táskám lerakva ültem le mellette.
-Dia, figyelj...-kezdett volna el beszélni, de félbeszakítottam.
-Nem Max. Te figyelj. Tudom, hogy hibáztam, amikor nem beszéltem neked a családomról, igazából magamról. Nagyon megbántott, sőt, megsértett a viselkedésetek, mind apádé, mind a tiéd. Egy szavadba került volna, és talán békén hagy.
-Diana, nézd. Tényleg sajnálom. Nincs magyarázatom a történtekre, nem tudom, apa mit gondolt. De nem érdekel a véleménye. Sajnálom, hogy belerángattalak.-lépett elő Max ritkán mutatott érzelmes oldala. Lassan biccentettem egyet.
-Tudom, hogy érdekel mi történt vele.-szólaltam meg pár perc kínos csend után. Láttam a hollandon, hogy szeretne valamit kérdezni, de nem meri, és pontosan tudtam, hogy mi az.-Tizenkét éves voltam. Autóbaleset. A suliba jött volna értem nap közben, amikor egy autó belé hajtott oldalról. Esélye sem volt. Két hétig volt kórházban. Emlékszem, mielőtt elment, az előtti nap mondta az orvos apának, hogy jobban lesz, javul az állapota. Nem kellett volna hallanom. Nem kellett volna akkor ott lennem a kórházban aznap. Apa bement anyához, mert hívta anya orvosa. Én nálunk maradtam az akkori legjobb barátnőmmel, és az anyjával. Miután apa már lassan egy órája nem volt otthon, szóltam a nőnek, hogy apa azt mondta, hogy egy óra múlva miután elment, engem be kell vinni a kórházba. A nő nyílván nem tudta, hogy hazudok, ezért elvitt a kórházig, és hazamentek. Tudtam, hol van anya szobája, és felrohantam oda, gondolva apa is ott van. Akkor állt le a szíve, amikor beléptem a kórtermébe. Kb. nyolc nővér futott be szinte fellökve engem. Apa ott állt nekem háttal az ágy mellett. Féltem. Nem tudtam, mi történik. Sikerült újraéleszteniük. Odafutottam apa mellé, és hozzá bújtam. Megkérdezte, hogy mi a bú bánatot csinálok ott, aztán megölelt. Sírt. Én is sírtam, de nem ugyan az miatt. Ő már tudta, hogy anya nem fogja túlélni. Én meg csak simán féltem. Anya mikor magához tért, hívott oda magához. Akkor adta nekem a karkötőjét, amit a kedvenc lova farkából font.-érintettem meg a vékony, puha tárgyat.-Sok-sok lova volt fiatal korában. Megígértette velem, hogy vigyázni fogok apára. Nevettem rajta, hiszen ő az apám. De megígértem neki. Elmondta, hogy szeret. Tudtam jól, mindig odafigyelt rám. Leültem, és mivel este volt, elaludtam. Ismét egy nővér-orvos invázióra ébredtem, de már nem tudták visszahozni anyát. Apának elmorogtak egy sajnáljukot és egy részvétet, majd leléptek. Odaültem anya mellé, és beszéltem hozzá. Vártam, hogy mikor válaszol. Apa vitt haza. Azzal csukta be a kórterem ajtaját mögöttünk, hogy Ott fent találkozunk, drágám. Azt mondta nekem, anyából angyal lett. De ő addig is az volt.-meséltem el a történteket. A könnyeim patakokban folytak. Max körém fonta izmos karjait, és hozzábújtam. Közelsége mint mindig, most is megnyugtatott.
-Sajnálom Dia. Miért nem mesélted?
-Nem akartam elrontani a kedved. Nem kérdezted, én pedig nem mondtam. Jut eszembe, izé. El kéne mennünk apához, nem gondolod?
-Oh, izé...
-Tudod, hogy tudom hogy most nem lesznek futamok, és pihenhetünk két hetet. Max, én is találkoztam a te szüleiddel, neked is kell apával. Nekem fontos lenne a héten látni. Miatta.-néztem a páromra, aki beleegyezően bólintott.
-Rendben. Holnap reggel ha indulunk, és holnap után este jövünk, az jó?
-Igen. Köszönöm, Max. Ja, és izé... Adshez is benézhetnénk. Nem kell páros randit tartani, meg semmi, de be szeretné mutatni a párját, az új helyét, meg hát én is szeretnélek bemutatni neki, mint a páromat.-néztem rá zavartan. Max csak megadóan biccentett egyet, ezért felindultam a szobánkba pakolni. Mást nem is nagyon csináltam már, csak letusoltam, átöltöztem és a hollanddal lefeküdtünk aludni. Szorosan hozzá bújtam, hiányzott már a közelsége. A szerelmem egyenletes légzését hallgatva, mosolyogva aludtam el.