Veszélyes Játékszer [TaeKook]

84

Taehyung

A lépcsőn lesétálva láttam, hogy Seokjin és Hoseok már várnak rám.

Elgondolkodtató arckifejezéseket vágva tudta, hogy ugyanarra várnak, mint én. Feléjük biccentve irányultam az alagsor felé, míg ők szorosan követni kezdtek engem.

- Túl sok vért veszítettek. - mondta Seokjin és mellém lépett.

- Nem számít. - vágtam rá.

Az agyam tombolt a gondolattól, hogy hamarosan meghalnak.

Még jobban kínozni akartam őket.

Azt akartam, hogy egyre jobban csak vért veszítsenek és szenvedjenek a fájdalomtól.

- Nem hiszem, hogy a nap végére még élni fognak. - tettem hozzá egy rideg nevetés kíséretében.

Seokjin megrázta a fejét, midőn az ajakait egy mosolyra húzta. Hoseok is mosolygott és éreztem a lelkesedését. Mindannyian alig vártuk, hogy azok a köcsögök végre ne vegyenek az életben többször levegőt.

Gondoskodni fogok arról, hogy olyan fájdalmasan vessek véget az életüknek úgy, amennyire csak lehet, mert nem érdemeltek kegyelmet. Lépteim visszhangoztak az alagsor néma fala közt, Namjoon és Jimin az ernyedt testek fölött álltak.

- Állj. - morogtam.

Jimin azonnal abbahagyta a kegyetlenkedést, míg Namjoonak több időbe telt, hogy kiszakadjon az öldöklés fullasztó ködéből, Seokjinnek odébb kellett rángatnia őt.

- Meg kell tanulnod irányítani magadat. - sziszegtem, miközben egy szúrós pillantást vetettem felé.

- Sajnálom, főnök. Már az arca látványától is rosszul vagyok. Fizetnie kell. - Jiminre vezettem a tekintetem.

Azért, amit Jiminnel tett.

Halk szavak, de még mindig hangosan csengtek a fülünkben.

Bosszús tekintete Yoongira irányult.

Vállára rakva a kezemet szorítottam meg azt.

- Megfog fizetni. - mondtam és előttem fekvő véres emberre néztem.

Közelebb lépve Byungchanhoz, a földön feküdt ő is, míg a karjai lehetetlen szögbe csavarodtak. Fel nevettem az elém táruló szánalmas látványtól.

Oldalba rúgtam, ő pedig fájdalmasan felnyögött, mielőtt felemelte volna a fejét, feldagadt szemekkel meredt rám.

Láttam bennük a gyűlöletet, de nem zavart.

Az irántam érzett gyűlölete meg sem közelítette azt, hogy én mennyire utáltam őt.

A vérrel borított hajába markolva vertem bele a fejét keményen a padlóba. Jajgatott a fájdalomtól, de még ez is gyengének hangzott.

- Hogy van a segged? - sziszegtem a fülébe. - Jó érzés igaz? Megkóstolni a saját gyógyírodat?

Csak nyöszörgött, míg én ridegen kacagtam egyet.

- Az egyetlen különbség az az, hogy Jungkook biztonságban van és él. Szeretik és még mindig lélegzik. De sajnos. Te. Egy. Halott. Faszkalap. Vagy.

- Tegnap este nem kíméltem őt. - mondta Jimin és mellé lépett. - Azt hiszem még hallottam is, hogy azt mondta, hogy élvezte. - felnevetett és belé rúgott egyet. - Csinálhatok még egy kört? - kérdezte ártatlanul.

Megráztam a fejem anélkül, hogy rá néztem volna. Tudtam, duzzog. Csak Jimin dühöngött amiatt, hogy nem volt már több esélye kínozni vagy akár megölni valakit.