Veszélyes Játékszer [TaeKook]

79

Jungkook

Fájt a torkom a sikoltozástól.

Nem maradtak könnyeim.

Még a hangomat se találtam.

Döbbenet futott át rajtam és teljesen megdermedtem az előttem álló látványtól.

Ez nem történhetett meg.

Mindazok után, amin keresztül mentünk.

Ilyen hosszú út után ez nem lehetett a vég.

Egyik kezemmel a fűben támaszkodtam, míg másikkal a hasamat fogtam. A térdem fájt, midőn az ölébe néztem.

Egy kiabálás hallatszódott fel.

Hallottam, hogy páran verekednek, úgy döntöttem, hogy inkább figyelmen kívül hagyok mindent.

Amikor valaki megragadta a vállaimat, egyből felkaptam a fejem és találkoztam Taehyung gyönyörű kék szemeivel. Láttam bennük a pánikot és a sokkot, minden figyelme rám irányult.

- Jól vagy? - kérdezte pánikszerűen.

Bólintottam és átnéztem a válla fölött.

- De ő... ő...

Taehyung össze szorította a szemeit, miután vett egy mély levegőt, ismét rám meredt.

- Fel tudsz állni?

- Azt hiszem. - motyogtam.

Segített nekem felállni majd átkarolt engem.

- Nem lesz semmi baj. - suttogta a fülembe.

- Nem. Nem. Az apád... - elhallgattam, a szavaim meg akadtak a torkomban.

- Hogy... mi...?

Haejin Seungwon mellé térdelt, aki hirtelen köhögni kezdett.

- Segítenünk kell neki! Tae, segítenünk kell neki. Erősen vérzik... vért köhög.

Amikor megláttam a vért, az ujjaim megfeszültek a karja körül. Vadul nézelődtem össze-vissza, hogy találják olyas valamit, ami a földön tart. A bőröm égett a nyugtalanságtól és a fejem dübörgött.

Szemeim Seungwon mögött lejátszódó jelenetre szökött, a tüdőm összeszorult. Byungchan a földön feküdt, míg Seokjin felé tornyosult. Hoseok ott állt mellettük és a fegyverével Byungchan fejére célozta.

Csak egy golyó kellett volna ahhoz, hogy véget vessen az életének, de Hoseok nem tett semmi erőfeszítést ennél érdekében.

Láttam, hogy Seokjin dühös ütéseket mér Byungchan arcára. Megpróbálta eltakarni az arcát és kikerülni az összes ütést, de nem volt menekvés.

Az egyetlen dolog, amit hallottam az az volt, ahogy Seokjin keze érintkezett Byungchan arcával. Kezeimet fel emelve fogtam be a füleimet.

Nem akartam hallani.

Nem akartam látni.

Nem akartam rá gondolni.

Tekintetemet vissza vezettem Seungwom mozdulatlan testére. Alig bírtam levegőt venni.

- Taehyung, segítenünk kell neki!

- Jungkook, nyugodj meg! - mondta majd védelmezően a pocakomra simította a kezeit.

Nagyra nyílt szemekkel el löktem őt magamtól.

- Apádat meglőtték! A golyó elé vetette magát, hogy ne mi sérüljünk meg. Hogy a picsába tudsz pont értem aggódni?!