Veszélyes Játékszer [TaeKook]

66

Taehyung

Seokjin le rohant a lépcsőn, arckifejezése eszeveszett volt.

- Jungkook nincs fent.

- Az földszinten végig néztem mindent. Nem találtam semmit. - lépett mellém Hoseok.

- Mi van?! - bömböltem fel, a testem a pániktól, a félelemtől és a dühtől remegett. - Nézzetek át mindent újra! Jungkooknak itt kell lennie!

Végig jártam a nappalit, a konyhát, az ebédlőt, a hálókat. Szinte az egész ház minden szegletét átkutattam és amikor nem találtam semmit, újra végig néztem mindent.

Kétségbeestem.

Kétségbeesetten jártam újra és újra a lakást.

Jungkooknak itt kellett lennie.

Nem találtam sehol sem az angyalomat.

Megint.

A nappali közepén álltam, a fejem sajgott, míg a mellkasom könyörtelenül fájt. Megmagyarázhatatlan érzés volt, amint beléptem a házba, a szívem egyből felgyorsult.

Szinte, mintha tudtam volna, hogy Jungkook itt van.

Éreztem őt.

Lehunytam a szemeimet, ahogy a bőröm bizsergett.

Nem, nem volt itt.

Mindent át néztünk, de nem volt sehol. A szívem nehézkesen vert az összeszorult mellkasomban, a tüdőm minden levegővételnél fájt.

Jungkook.

Merre vagy?

Hirtelen egy kiáltás zengett fel a ház falain belül.

- Főnök!

- Taehyung!

Kinyitva a szemeimet néztem a férfira, aki rám szegezte a fegyverét. Esélyem sem volt, hogy elő vegyem a sajátomat vagy akár el mozduljak az útból. Próbáltam le bukni, de az helyett a földre estem, ahogy a fülemben kezdett visszhangozni a lövés hangja.

Néhány másodperccel később maró fájdalmat éreztem a jobb lábamon.

- Bassza meg! - üvöltöttem fel.

Káromkodást majd egy fájdalmas nyögést hallottam a hátam mögül. Le nézve a lábamra láttam, hogy a combomból ömlik a vér. Ennek ellenére a földön megfordultam és végig néztem, hogy Hoseok mellkason szúrja a férfit.

- Rohadj meg! Az apámtól örökölt késem a te mocskos véreddel lett be piszkolva. - morogta majd hátra nézett rám. - Jól vagy, Taehyung?

- Csak egy karcolás. - motyogtam.

A golyó mélyre fészkelte magát a lábamban. Seokjin átható tekintettel nézett rám egy kis ideig majd inkább Hoseok véres kezeire pillantott.

- Mi van? Mondtam, hogy jól fog jönni... Egyszer. Kifogytam a töltényekből.

- Szóval szimplán leszúrod vele az embert azt remélve, hogy majd meghalt tőle? - kérdezte Seokjin erélyesen, miközben nehézkesen felálltam, figyelmen kívül hagyva az égető fájdalmat.

- Valahogy így, ja. - válaszolta vállat vonva.

- Akkor most mi legyen? - kérdezte tőlem Seokjin szomorú arckifejezéssel.

Figyelmen kívül hagytam a kérdését, szemeimmel még egyszer utoljára végig mértem a házat.

Mindenhol kerestük.

Yoongi hazudott volna?

Vagy talán Byungchan elvitte volna Jungkookot máshova?

Soha életemben nem akartam még ennyire bántani valaki, mint most őt.