Veszélyes Játékszer [TaeKook]

72

Taehyung

- Tíz perc és ott vagyunk, Főnök. - mondta Hoseok a kormány mögül.

- Hm...

- Mi van, ha ez egy csapda?

- Nem hiszem, hogy az lenne. Főleg nem azután, hogy megkínoztam az elnöküket és percek alatt kinyírtuk az embereik felét. Túlságosan is megijedtek. - motyogtam az ablakon ki nézve.

Utáltam távol lenni Jungkooktól, de amikor az új Min családfő felhívott és könyörületességből közölte velem, hogy van elképzelésük Byungchan hollétéről, nem volt más választásom.

Újra bujkálni kezdett.

Ugyanazon a napon hagyta el az országot, mikor megtaláltuk Jungkookot.

Egy gyáva féreg volt.

Undorodva rázva fejemet küszködtem a késztetéssel, hogy darabokra törjek valamit. Fenyegetésnek számított, amitől a lehető leggyorsabban meg kellett szabadulnom.

Amíg élt, Jungkook veszélyben volt.

Az angyalom veszélyben volt.

Le néztem a telefonomra, azon tanakodva, hogy Jimint vagy Seokjint hívjam fel. Ez volt az első alkalom, hogy távol voltam Jungkooktól, mióta vissza hoztuk.

Jungkook még mindig ugyanúgy viselkedett.

Keveset vagy szerencsétlenségemre semmit se javult.

Az angyalom többé nem nyúlt a zongorához.

Bármennyire is sürgettem őt, még mindig nem szólt egy szót sem.

Olyan érzés volt, mintha évek teltek volna el azóta, hogy nem hallottam a hangját.

Ha nem etetem meg, akkor nem is eszik.

Hamar rájöttünk, hogy csak akkor eszik ha megetetem.

Jimin egyszer megpróbálta megetetni, de Jungkook nem fogadott el tőle egy falatot se.

Le néztem az órámra - Húsz perce, hogy elhagytam a birtokot. Jungkook még aludt, mikor eljöttem és reméltem, hogy addig aludni is fog míg haza nem érek.

Még öt perc.

Bemegyek, megszerzem az információt, ki jövök aztán mehetek is vissza Jungkookhoz.

Öt kibaszott perc.

Telefonom csengése zökkentett ki a gondolataim közül. A képernyőre pillantva láttam, hogy Seokjin hív.

Gyorsan válaszoltam is a hívásra.

- Mi az? Mi történt?

- Taehyung. - kezdett bele, de nem volt lehetősége befejezni.

Egy sikoly hallatszott a háttérből.

- Nem!

Eluralkodott rajtam a pánik, mereven ültem és a kezem remegett.

- Mi történik? - csattantam fel, a hangom megremegett a félelemtől. Láttam, hogy Hoseok aggódó arckifejezéssel néz rám a visszapillantó tükörből.

Újabb sikolyok hallatszódtak, aztán meghallottam valaki zokogását.

Jungkook!

- Taehyung, Jungkook az. - mondta ki gyorsan Seokjin. - Felébredt aztán nem talált téged sehol. Picsába! Teljesen megbolondult. Nem tudom, hogy mit tegyek.

A hangja furán hangzott.

A szívem összeszorult.

Sírt volna?