Veszélyes Játékszer [TaeKook]

65

Taehyung

Seokjin el lépett a szoba túlsó végében elhelyezett asztaltól, majd vissza lépdelt hozzánk a kedvenc eszközével a kezében - a metszőollóval.

Általában különösebb erőfeszítés nélkül vágta le az ember ujjait, ezzel brutális és véres meglepetést okozva.

Hoseok is vissza tért hozzánk egy spirál késsel a kezében.

A kedvencem.

Hoseok át nyújtotta nekem a kést, miközben azt figyeltem, ahogy Seokjin munkához lát. Lassan kezdet bele a dolgokba, először csak néhány ütést adott le rá majd egy kis ideig fojtogatta is, de amikor még mindig nem beszélt, Seokjin a körmeihez futamodott.

Fájhatott, mint a kurva élet.

Yoongi sikolyait tompította a szájába tömött ruha anyag, de ahogy a teste remegett, nyilvánvaló volt, hogy szörnyű fájdalmai vannak.

Még mindegyik ujja a helyén volt.

Csak három körme hiányzott.

Felemeltem a kezemet és Seokjin egyből abbahagyta a munkát. Hoseok rántotta az anyagot Yoongi szájából, aki egyből felkiáltott, ahogy a fájdalom végig járta a testét. Kezei a karfához voltam szíjazva, láttam, hogy még az ujjai is remegtek. Ellepte őket a vér, fel nevettem a látványtól.

- Még most sem akarsz beszélni? - kérdeztem eltűnődve, miközben a véres rendetlenséget néztem körülötte.

- Baszódj... meg. - zihálta.

- Nem? Biztos? - gúnyolódtam. - Hát jó. Akkor élvezd.

Seokjin Yoongi mutató ujja felé tartotta a metszőollót.

Majd vágott egyet.

Várt.

A várakozás a lelki kínzás egyik formája volt.

A legjobb módja annak, hogy megtörj valakit.

A várakozás feszültté, riadtabbá tette őket. A félelmüknek nincs határa.

Fejben számoltam a másodperceket.

Egy.

Kettő.

Három.

Négy.

Öt.

Yoongi ismét felkiáltott.

Olyan hangos volt, hogy a fülem elkezdett csengeni tőle. Fájdalmas kiáltásai zene volt a füleimnek, leültem a mögöttem elhelyezett székre.

- Majd nem az egész ujj. - motyogta Seokjin, miközben a véres új percet bámulta.

- Győződj meg arról, hogy nem vérzik el. - emlékeztettem.

Még nem végeztünk vele.

Addig nem, amíg meg nem kaptuk a válaszainkat és Jungkookot nem helyeztük biztonságba.

Eltelt néhány perc majd még egy ujját elvesztette.

Mindkét kezén egy.

Vártam, hogy beszélni fog-e, de makacsul csöndben maradt. Csalódottan megingattam a fejemet majd felálltam, Seokjin egyből félre állt az útból.

Előre hajolva fogtam meg Yoongi állát.

- Ha beszélsz könyörületes leszek veled. - figyelmeztettem.

- Is... mer... lek. - nyögte ki nehezen. - Nem számít... ha beszélek... vagy nem... így se... úgy se... jutok ki innen élve.

Oldalra billentettem a fejemet és kíváncsi szemekkel néztem rá.