Veszélyes Játékszer [TaeKook]

33

Jungkook

A megbántottság és a csalódottság rétegekként épült fel bennem, dühös voltam Taehyung és magamra.

Miért törődtem vele?

Egy idegen és furcsa érzés járta át a testemet.

Harag.

Nem emlékszem, hogy mikor hagytam magam utoljára ilyen érzelmeket érezni. Megtanultam, hogy hogyan kapcsoljam ki az összes érzésemet, elhidegültem mindentől és mindenkitől.

Ma mégis megbántottnak, csalódottnak, dühösnek és féltékenynek éreztem magam.

Taehyung nevetést, mosolyt és békét hozott nekem és most, a szívem fájt. Úgy éreztem, mintha mindezt elvette volna tőlem. Nem kellett volna törődnöm vele, de bármennyire is próbáltam visszatartani magamat attól, hogy érzelmileg kötődjek hozzá, mindig kudarcot vallottam.

Egy elkeseredett sóhaj szökött ki ajkaim közül majd megfordultam és lassan elindultam a szobám felé. Belépve a szobába Jimint az ágyamon ülve találtam, a könyvemmel az ölében. Hirtelen felkapta a fejét, mikor meghallotta, hogy visszatértem.

- Jungkook? - kérdezte, homloka zavartan összeráncolódott. A könyvet az ágyra helyezte majd intett, hogy menjek oda hozzá. - Mi a baj? Azt hittem, hogy Taehyunghoz mész. Hol vannak a virágok?

Nagyot nyelve próbáltam leküzdeni a torkomban keletkezett gombócot majd megráztam a fejem.

- Nayeonnal volt.

Először Jimin csendben maradt majd hirtelen fel csattant.

- Mi van? - kérdezte, miközben dühösen felállt az ágyról. - Az a mocskos kur-

- Nem volt esélyem beszélni vele. Nem látott engem.

A látottak ismét felvillantak a szemeim előtt és hirtelen át söpört rajtam a düh.

- Jaj, baby... - hallottam meg Jimin lágy hangját közvetlen a fülem mellett, hangja megnyugtató volt. Felé fordulva raktam kezemet a mellkasomra.

- Mi ez az érzés? Utálom. Hát ilyen lenne? A féltékenység? Ha igen, akkor nem szeretem.

Jimin együtt érzően rám mosolygott és a szemei megértést tükröztek, közelebb lépett hozzám majd a kezeit vállaimra tette.

- Mit érzel pontosan?

- Fáj. Reménytelennek érzem magam. Szomorú és dühös vagyok. Talán magamra, mert utálom, hogy így érzem magam.

A virágokra gondolva, amelyeket gondatlanul eldobtam, bűntudatot éreztem.

Egy másik zavaró érzés.

Előrehajolva megöleltem Jimint és sóhajtva egyet lehunytam a szemeimet.

Egy könnycsepp szökött ki a szemem sarkából és az ingére esett.

- Azt hittem, hogy amit megosztottunk egymással, az jelent neki valamit.

- Igen is sok mindent jelent neki. Tudom, hogy így van. Egyszerűen túl makacs, hogy beismerje. - érvelt Jimin.

Válaszul csak megráztam a fejem. Jimin fáradtan felsóhajtott majd gyengéden a hajamba simított.

- Mond csak. - suttogta. - Miért érzel így?

Vállat vontam.

Jimin elmosolyodott a válaszomon.

- Érzel iránta valamit. - jelentette ki magabiztosan.

Vettem egy nagy levegőt, a szívem ismét megvadult a szavaitól, miközben a gyomromban ismét életre keltek a pillangók. Szavai megdöbbentőek, de mégis igazak voltak.