Veszélyes Játékszer [TaeKook]

26

Taehyung

Fel-alá járkáltam az irodámban, midőn a gondolataim Jungkook körül forogtak. Egész átkozott nap csak rá gondoltam. Nem tudtam kiverni az arcát a fejemből.

Bezárkóztam az irodába, hogy ne legyen semmilyen kísértésem Jungkookhoz menni.

Időre van szüksége. - motyogtam magamban.

Nagy küzdelmet vívtam magammal, hogy távol maradjak tőle, amikor vigaszt akartam nyújtani neki.

Csak azt akartam, hogy meg nyíljon nekem, de még is makacs maradt.

Kopogást hallottam az ajtót, gyorsan el mormogtam a "gyere be" mondatot. Az ajtó kinyílt majd afelé fordulva vettem észre, hogy Yoongi éppen belép a szobába.

- Szóval? - érdeklődtem, midőn végig követtem az összes mozdulatát. - Mondott valamit?

Yoongi semleges arckifejezéssel összeráncolta homlokát majd fel sóhajtva megrázta a fejét.

Amióta Jungkook elzárkózott tőlem és végig se hajlandó hallgatni, gondoltam, hogy talán Yoongival sikerülne beszélnie, ha elmondaná neki, hogy min ment keresztül.

Nem volt a szavak embere.

Nem szívesen beszélt a történtekről, de tudtam, hogy engem nem fog visszautasítani. Gondolataimba merülve biccentettem a fejemmel a fotel felé, Yoongi bólintva egyet leült.

Reménykedtem benne, hogy Jungkook megnyílik. Ha nem nekem vagy Jiminnek, akkor talán Yoonginak. De inkább tovább makacskodott.

- Egyáltalán semmi? - egy lépést hátrálva támaszkodtam az asztalomnak és keresztbe fontam a karjaimat a mellkasom előtt.

- Semmi. Megpróbáltam, de még nem áll készen és egyhamar nem is fog. - válaszolta Yoongi.

Hallottam a csipetnyi együttérzést a hangjában. Évekbe telt, mire végül legyőzte a PTSD-jét és még most sem gyógyult meg teljesen.

- Csak időt kell adnunk neki. - folytatta, midőn a hangja meg enyhült.

Ha volt valaki, aki megértette Jungkookot, az Yoongi volt.

Csalódottan végig futtattam a kezemet a hajamon.

- Nem erőszakolhatjuk rá.

- Tudom. - mondtam Yoongira pillantva.

- Mit fogsz most csinálni? - kérdezte kíváncsian.

Ez egy olyan kérdés volt, amire őszintén nem tudtam a választ. Nem tudtam, hogy mit tegyek vagy, hogy hogyan kezeljem Jungkookot. Annyira törékeny volt, hogy féltem megérinteni is, nehogy darabokra törjön a karjaim közt.

- Nem tudom. - feleltem őszintén.

Yoongi némán fogadta a válaszomat, a szoba tele volt feszültséggel. Hátat fordítva neki, fordultam a hátsó kertre néző ablak felé.

- De majd kitalálom. - mondtam meggyőződéssel.

- Kellek még valamire? - kérdezte.

- Nem. El mehetsz. - mondtam fejemet rázva.

Mindkét kezemet az asztalra helyeztem és előrehajoltam.

- Mit kezdjek veled Jungkook? - suttogtam, midőn a szemeimet az ablakra szegeztem.

Néhány percnyi magam elé bámulás után felegyenesedtem majd fel vettem magamra a zakómat, mielőtt elhagytam volna az irodát. Azt terveztem, hogy le megyek a földszintre vacsorázni, de ehelyett a lépéseim megingottak a lépcső tetején.