Veszélyes Játékszer [TaeKook]

10

Jungkook

Sokkos állapotban álltam a szoba közepén, mikor Taehyung kiviharzott a szobából.

Mi volt ez?

Az ujjaimat még mindig az ajkaimon tartottam.

Soha senki se csókolt meg még így.

Volt már olyan is, hogy Byungchan csókolt meg engem, de Taehyunggal teljesen más volt.

Annak ellenére, hogy csókja heves és gyors volt, gyengédnek éreztem az egészet.

Nem azt éreztette, hogy bántani akar.

Úgy csókolt meg, mintha azt akarta volna, hogy én is annyira élvezzem mint ő.

Szexi volt, át vette felettem az irányítást.

Elállt a lélegzetem. Miért nem tartom visszataszítónak?

Lélegzetemet visszafojtva néztem végig a szobán.

Próbáltam valami olyan kézzel fogható dolgot találni, ami vissza húzza a gondolataimat a földre és segít megértetni velem a történteket. Az elmém teljesen felborult, míg testem az érintésétől bizsergett.

A hatás, amit rám gyakorolt, veszélyes volt. Könnyen elveszhettem benne. Nem tudtam körülötte tisztán gondolkodni.

Magával ragadó és követelőző.

Könyörtelen, mégis szelíd.

Taehyung veszélyes ember volt, de amint megérintett, a testem félelem nélkül válaszolt.

A félelem állandó érzelem volt bennem. Lassan mindig csak a félelmet éreztem. De Taehyung érintése ettől megszabadított. Elfeledte velem a félelem valós érzését.

Lassan leültem a földre és a térdeimet mellkasomhoz húztam, karjaimat védő módon rájuk hajtva.

Becsuktam a szemeimet és vettem egy nagy levegőt. Bármennyire is próbáltam elkerülni, mindig megtalált. Se megtagadni, se megállítani nem tudtam. Ha továbbra is így játszana velem, akkor elfogom veszíteni saját magam.

Kinyitva szemeimet megráztam a fejem.

Nem.

Nem hagyhatom, hogy ez megtörténjen.

Felálltam és gyorsan felvettem a Haesooktól kapott fekete inget és kék farmert.

Körül nézve a szobán, bejárta az egész testemet a szomorúság. Haesookra gondoltam, éreztem, hogy a forró könnycseppek végig folynak az arcomon. Hiányozni fog nekem. Ő volt a kis fény az én sötét életemben. És Jimin. De nem volt más választásom. Ideje volt továbblépni. Nem maradthattam tovább ezen a birtokon. Nem voltam biztonságban, mint gondoltam.

Taehyung új veszély volt - az érintése, a hangja.

Minél hamarabb ki kellett innen mentenem magamat.

*******

Taehyung

- Micsoda? - értetlenkedtem Yoongi kijelentésén.

Seokjin bólintott egyet majd előrébb lépett egy lépést.

- Van értelme. Jungkook kívülálló. Nem gondolod, hogy kicsit fura, hogy amint letelepedett, a Ganpeh titkos információkat szerzett meg rólunk? - Seokjin kissé konfliktusosnak tűnt, majd megrázta a fejét és arckifejezése újra komoly lett. - Nem találunk róla semmi információt, nem tudjuk ki ő!

Egy pillanatra hisztérikusan akartam tagadni a tényeket.

Nem akartam elhinni, hogy Jungkook képes lenne kémkedni, de amikor Seokjin szavai jobban elkezdek beépülni az elmémbe, rájöttem, hogy van értelme.

Igaza volt.

Semmit se tudtunk Jungkookról, túlságosan is nagy véletlen volt, hogy rám talált és, hogy bebújt a kocsimba. Aztán néhány nap múlva az a kibaszott Ganpeh infókat kap a terveimről.

- Picsába! - felordítottam és az asztalra csaptam egyet. Sajgó kezemet hajamba vezettem és meg markoltam azt, a düh végig áramlott a testemben. - Az a kurva!

Hobi megköszörülte a torkát majd vállat vont. - Nehéz elhinni. Mármint úgy értem, hogy olyan ártatlannak tűnik, de néha a legártatlanabbak lehetnek a leggonoszabbak. Általában a viperák félénkek.

- Csak jól elrejtik. - tette hozzá Yoongi.

Mind a négy emberem úgy nézett rám, mintha nem tudnák elhinni, hogy Jungkook lenne a kém.

Hátat fordítottam nekik. Kifelé bámulva a nagy ablakokon, hagytam, hogy a gondolataim elkalandozzanak. Én sem akartam elhinni, de ha lehetséges gyanúsított volt, nem lehetett figyelmen kívül hagyni.

Ahogy csend borult a szobára, dühöm kezdett alábbhagyni, de az izmaim továbbra se tudtak ellazulni. A kis cica sikeresen az ujjai köré csavart engem. Azt hittem, hogy ebben a játékban én vagyok a mester, de ahogy kiderült, mindvégig ő irányította a játékot.

Hirtelen megéreztem a telefonom rezgését a zsebemben. Nagyon sóhajtva fel vettem azt.

- Mi a fasz van? - ordítottam bele a telefonba.

- Főnök, Jungkook az ablakon keresztül próbál megszökni.

Szemeim nagyra nyíltak, miközben a düh újra fellángolt a testemben.

- Szállj rá. - parancsoltam durva hangnemben, mielőtt bontottam volna a hívást majd vissza fordultam a többiekhez. - Jungkook éppen megszökik. - mondtam sziszegve. - Azt akarom, hogy menj utána. - folytattam Seokjinre nézve.

- Megyek veled. - javasolta Yoongi. Bólintottam egyet majd elkezdek ki hátrálni az irodából. Mielőtt becsukhatták az ajtót, gyorsan még hozzá tettem; - Pincébe vigyétek. - A hangom rideg volt és tele volt méreggel.

Láttam Seokjint sóhajtani, szeméről le lehetett olvasni a szánakozást, de az gyorsan el is oszlott. Hobira és Namjoonra néztem, tekintetem elkeseredett volt, ahogy kiparancsoltam őket a szobából.

- Kifelé. Majd hívj ha a pincében lesz.

Egyszerre bólintottak, arcuk kedvtelen volt, ahogy ki mentek és becsukták maguk után az ajtót. Kezeimmel meg támaszkodtam az asztalon és az ajtóra bámultam. A csuklóim lassan kifehéredtek a nyomástól és a vénáim csak úgy lüktettek a nyakamban.

Az állkapcsom megfeszült, fogaimat össze szorítottam, hogy megpróbáljam kontrollálni a dühömet.

Meg akartam ütni valamit.

Valakit.

A bennem lévő fenevad csak úgy tombolt, követelve azt, hogy öljek.

Öntsd ki annak vérét, aki elárult.

Csak akkor érezném magam nyugodtnak.

Éreztem, hogy a szemeim össze szűkülnek, ahogy az ajtót bámultam.

Lassan át tornáztatva a nyakam, próbáltam elengedni a feszültséget.

Cica, ha most azt gondolod, hogy nyertél, nagyot fogsz esni. Innentől kezdve ez az én játékom.

Így vagy úgy, nem számít hogyan.

Kiszedem belőled az igazságot.

Remélem, hogy nem árultál el engem úgy igazán.

Mert akkor nem lenne irgalom.