Anime Oneshots ♡Kérések Zárva!♡

Daichi Sawamura x reader

Sorikcsaknektek kérésére❣

Gyönyörű napfényes tiszta kék égbolt, illatozó virágok, rózsaszínbe bújt cseresznyefák... Mi kellene ennél több?
Hát már az is jó lenne ha tényleg ilyen idő lenne az egyetemkezdéshez, de a Jó Isten csak azért se áldott meg egy ilyen csodaszép nappal.
Tehát amikor ma felhúztam a redőnyt és nyitottam volna az ablakot a reggeli szellőztetéshez rögtön elkezdett bacsapni az eső. Klassz, már csak az hiányzott hogy csatakosan menjek be első nap.
Miután megittam vagy két csészényi kávét, esernyőmet felkapva indultam le az emeletes bérház lépcsőin. Az ernyőmmel bajlódva sokeresen nekimentem az ajtóban állónak.
-Auf, elnézést kérek-néztem fel őszintén az illetőre.
-Oh, semmi baj, jó reggelt-mosolygott le rám a férfi. Egy darabig csak lefagyva meredtem a jóképű pasira, aztán megráztam a fejem és indultam is volna ha el nem kapja a kezem.
-Elvigyem? Elég pocsék az idő, az az esernyő nem fog sokat védeni-utalt szedett vedett fekete esernyőmre.
-Ugye ez nem valami trükk?-pislogtam gyanakvóan.
-Miért lenne?
-Lehet ön egy szervkereskedő és el akar rabolni-osztottam meg vele nézeteimet, mire csak kitört belőle a nevetés.
-Én csak egy egyszerű rendőrtanonc vagyok-nevetett még mindig.
-Hm, nos ez esetben elfogadom ajánlatodat-mosolyodtam el én is.
-Szuper, ez esetben hova vihetem a kisasszonyt?
-Csak az egyetemre.
-Ez esetben kérem kövessen a járgányunkhoz-nyitotta ki nekem az ajtót.
Beszállva mellé bekötöttem magam.
-Hogy hívnak?-kezdeményezett beszélgetést.
-Teljes Név.
-Daichi Sawamura.
-Örvendek.
-Én is. Nem gond ha még felveszünk még egy személyt?
-Dehogy is, nem is kéne az engedélyem hisze nem az én kocsim.
-Azért gondoltam megkérdezem-vont vállat, majd lekanyarodott.
-Huh, de hideg van-pattant be mögém egy másik fiú is.
-Jó reggelt, Koshi-biccentett Daichi-san.
-Yo, Daichi. A hölgyben kit tisztelhetek?-szólt hozzám.
-Teljes Név vagyok.
-Áh, Daichi hol lehet ilyen csinos hölgyeket szerezni?-kacsintott felém.
-Csak ugyanott lakunk, és összefutottunk.
-Felajánlotta hogy elvisz az egyetemre.
-Igaz, először simán szervkereskedőnek néztél-pillantott felém.
-Előfrodul az ilyesmi-nyögtem ki miközben a mögöttem ülő Sugawara elkezdett röhögni.

Az elkövetkezendő napokban Daichi-san mindig megvárt az ajtóban, hogy elvigyen az óráimra.
Amint kitett a hatalmas épület előtt szokásához híven megvárta amíg bemegyek. Csakhogy az volt a bibi, hogy aznap nem voltak óráim.
-Öm, Daichi-megkocogtottam az ablaküveget, mire leengedte a kocsi ablakát.
-Igen, Név?
-Elfelejtettem mondani, de nekem ma nincsenek óráim-vörösödtem el zavaromban.
-Mit szólnál ahhoz ha elvinnélek valahova?-kérdezte.
-Tényleg, hova?-csillantak fel szemeim. Úristen, egy ilyen helyes pasival mehetek valahova, az egy álom szinte biztos.
-Az még titok, de hidd el jó lesz-mosolygott titokzatosan.
-Ha te mondod-vontam vállat.
Megindultunk a járgánnyal. Daichi-san átvezetett egész Tokión.
-Ez valami városnéző túra?-érdeklődtem.
-Nem csak messze van ahova nekem el kell mennem téged meg szeretném ha elkísérnél-magyarázta.
-Hát oké-bólogattam, nyilvánvalóan a világ legbutább arckifejezésével.
Szóval miután átvezetett az egész városon, és már csak füves területek meg hegyek látszódtak, megpillantottam egy hatalmas épületet. Kíváncsian pislogtam kifelé az ablakon.
Daichi leparkolt a parkolóban, majd kiszállva kinyitotta nekem az ajtót.
-Hölgyem-nyújtotta felém a kezét, amit kuncogva elfogadtam. Belém karolva vezetett be. Bent mindenki rendőr egyenruhában volt.
-Milyen bűnt követtem el, hogy idehoztál?-súgtam oda neki, miközben leültünk a várakozóba.
-Ha elmondanám nem hinnéd el, hogy ilyesmiért is le lehet csukni valakit-mondta sunyin mosolyogva.
-Akkor most tényleg bajban vagyok?-ijedtem meg egy pillanatra.
-Dehogy, egyébként is itt én vagyok az embercsempész-nevetett halkan.
-Teljes mértékben megnyugtattál.
-Nyugi, mondtam hogy tetszeni fog.
Amíg várakoztunk, odajött a mellettem ülőhöz egy csomó ember, gyanítom iskola társai, mert nagyjából egyidőnek tűntek velünk.
-Sawamura Daichi-kun-hallottuk meg Daichi nevét, mire mindketten felpattantunk.
-Kérem ezt töltse ki-nyújtott felé egy papírt amit gyorsan aláfirkantott.-A hölgyet is magával óhajtja vinni?
-Természetesen, uram-felelte Daichi illedelmesen.
-Ez esetben ön is írja alá-nyújtotta felém is a papírt.
-Most már megtudhatom miért is vagyunk itt?-fordultam barátom felé, miközben követtük a rendőrt.
-Nos, tanúja lehetsz ahogy örökbe fogadom a társamat-mosolygott.
-Szóval lesz egy kutyusod?-ámultam el.
-Bizony-büszkélkedett.
-De cukiii-ujjongtam.
-De ez nem csak sima háziállat lesz, hanem egy kiképzett rendőrkutya, szóval jobb ha otthon nem rejtesz el semmiféle drogot!
-Ez most nagyon vicces volt-húztam el a számat.
-Jó, jó, bocsi.
-Megérkeztünk.
Végigmentünk a rácsok mögött ülő kutyusok boxai mellett. Aztán megakadt a szemünk egy édes kis németjuhászon, amelyik még kölyök volt.
-Remekül festene melletted-guggoltam le a jószág elé.
-Azt mondod-guggolt le mellém.
-Azt.
-Én is imádom a kisfickót, szóvak szerintem ő lesz az, de előtte kiviszem egy körre, addig nyugodtan felülhetsz a lelátóra-mutatott a kijárat felé.
Térdemiet felhúzva telepedtem le a lelátón. Hamarosan megjelent Daichi és a kiválasztott kutyus aki boldogan csóválta a farkát. Mosolyogva figyeltem ahogy átmentek valami akadálypályán, meg mittom én mit csináltak ott lent.

Néhány órával később boldogan, Daichi pórázzal a kezében, sétáltunk ki a "Rendőrök Adoptáló Centrumából".
-Te hátra ülsz-ültette be a befóliázott hátsóülésre a szerzeményünket.
-Olyan édes-fodultam kissé hátra.
-Imádnivalóan jól tud harapni és drogot keresni-huppant be mellém Daichi.
-Egyébként még mindig nem válaszoltál a kérdésemre-hajoltam közelebb hozzá.
-Milyen kérdésre?
-Arra, hogy miért hoztál ide-néztem rá várakozóan.-Vagy hogy milyen bűnt követtem el.
-Elég annyi hogy elloptad a szívemet-suttogta szintén közelebb hajolva. Szemeit becsukva élveztem ki a pillanatot ahogy ajkai az enyémeket érintik. Ahogy egyre jobban elvesztünk a mi kis pillanatunkban, egy meleg nedves valami az arcomon zavart meg minket.
Drágalátos kis németjuhászunk ugyanis elkezdte nyalogatni az arcomat.
-Hé, nem vagyok én cukorból-töröltem le egy zsebkendővel a nyálat.
-Biztos féltékeny volt rám-nevetett fel Daichi.
-Féltékeny voltál a pasimra?-fordulta a kutya felé aki egy darabig csak nagyok pislogva lihegett felém majd egy halk vakkantást hallatott.
-Nos ezt igennek vesszük-nevettük el magunkat mindketten.

Igazából fogalmam sincs hogyan szerzik a rendőrök a rendőrkutyáinak, szóval azt az egészet csak kitaláltam!!!