Anime Oneshots ♡Kérések Zárva!♡

Akaashi Keiji x reader

Nyugodt és lassú léptekkel, teljesen kipihenve indultam a legközelebbi pékség felé, hogy megvegyem a reggelimet. Aha, ez lenne az elképzelés, de helyette úgy rohanok mint egy őrült, hogy odaérjek a munkahelyemre. Minden egyes áldott reggel ilyen csodásan indul. A többi női munkatársam, kipihenten, csodálatos sminkkel és tökéletesen beállított hajjal, én meg kb úgy mint aki most jött tesióráról (izzadtan, kócosan, és sokszor még a szempillaspirál is elkenődik). Lihegve nyomtam meg a lift gombját, hogy eljussak a megfelelő emeletre, mellettem, valószínűleg az új főnökünk nyugodtan iszogatta a kávéját.
-Jó reggelt- köszöntem, áldva az eget, hogy nem vettem magassarkút.
-Jó reggelt, hölgyem-üdvözölt kedvesen, de kimértem.
-Elnézést, hogy megkérdezem, de ön kicsoda?
-Én vagyok a vállalat új igazgatója, Akaashi Keiji-nyújtotta felém a kezét.
-(Teljes Név), uram, nagyon örvendek-fogtam meg óvatosan a kezét, ami ebben a hideg időjárásban is meleg maradt, míg az én kezeim konkrétan a jég hőmérsékletéhez hasonlítottak. Ő csak biccentett én tovább itta a forró kávéját, ami amúgy , csak megjegyzem, nekem sem ártott volna. Amint megállt a lift végigsiettem a folyosón kissé megigazgatva magam, de így is szégyelltem, hogy az új főnökünk ilyen csapzottan látott.
-Jó reggel, Név-san. Az asztalára tettem néhány iratot, kérlek nézz majd rájuk.
-Rendben. Eto, Hiro-san itt van a jelentés amit kért és Haruka-san ezen a pendrivon van a pdf ami kell-tettem le az elkészített dolgokat a társaim asztalára, akik mind magasabb szinten voltak mint én, hiába dolgoztam én a legkeményebben, az előző igazgató sosem bírt engem igazán. "Mert nem vagy elég csinos",mondta mindig. Az irodámba érve fáradtam letettem a táskám, majd kinyitottam az ablakot hogy jöjjön egy kis friss levegő. Aztán levágtam magam a székbe és egész délelőtt dolgoztam, észre sem vettem, hogy már három óra is elmúlt. Kopogtatásra lettem figyelves, de oda sem pillantva kiáltottam:
-Szabad!
-Jó napot Név-san-hallottam, felpillantva az új igazgatót vettem észre, rögtön elpattantam és meghajolva köszöntöttem.
-Önt kerestem, mert szeretném ha elkészítene egy projektet a következő ülésre-nyújtott felél néhány papírt.
-Köszönöm mindent megteszek-hajoltam meg mégegyszer.
-Szabadna megkérdeznem, hogy mikor evett vagy aludt utoljára?-kérdezte a vékony testalkatomra és a szemem alatti táskákra utalva.
-Tényleg, en ma még nem is ebédeltem-csaptam a homlokomra.
-Szerintem többet kellene pihennie-tanácsolta.
-Köszönöm, de megvagyok-hajoltam meg már harmadjára, mikor elhagyta az irodámat, utána pedig gyorsan elfogyasztottam az ebédemet.

Egy héttel később:
Már vagy harmadjára nyomom le az ébresztőt, ám ekkor eszembe jut, gogy ma kell előadnom a projektemet. Két perc múlva már a fogamat mosom felöltözve. Reggelizni, meg bentót készíteni nincs időm, de jelenleg pont ez az amivel nem törődök. A táskámba dobom a mappáimat és minden szükséges felszerelést, majd a cipőmet felkapva rohanok a munkahelyem felé. Ha elkések tuti kirúgnak. Emiatt a projekt miatt aludtam el, mert tegnap hajnali egyig csináltam. Hjaj, és a cipő feltörte a lábamat is. Szinte rekord idő alatt jutok el a vállalat épületéhez és szó szerint esek be a liftbe ahol megigazgatom magam. Szerencsémre éppen beértem és ügyesen, minden bénázás nélkül sikerült előadnom a művemet.
-Kilépve a teremből, rögtön lerogyok a váróban lévő egyik székre. Fáradt és még éhes is vagyok. De olyan hülye voltam, hogy még pénzt se hoztam. Így szenvedek egy ideig, mikor az igazgató leül mellém.
-Név-san biztos jól van?-tette a kezét a vállamra aggódóan.
-Igen, kérem ne aggódjon miattam-legyintettem egy mosolyt erőltetve az arcomra.
- Nekem ne hazudjon-mosolyodott el ő is. -Az előadása kiváló volt. Szeretném megköszönni, hogy elvállalta. És természetesen szeretném előléptetni.
-Te-tessék?-ugrottam fel meglepetten.-Ugye ez nem valami vicc?Mármint, úgy gondolja megérdemlem? Ugye ez nem egy álom?
-Nem ez teljesen valóságos. Szeretném ha a titkárnőm lenne és ma egy ebédre is meghívnám, hogy átbeszéljük a részleteket.
-Jelenleg nem is tudom, hogy az előléptetésnek vagy ebédnek örüljek jobban-kuncogtam, mintha csak egy barátommal beszéltem volna.
-Ezek szerint elfogadja a meghívásomat?
-Hát, persze. És elnézést az előbbiért-motyogtam kissé elpirulva a szégyentől.
-Ugyan, nagyon jól áll neked a mosolygás-nevette el magát. Valami eszméletlenül néz ki ez a férfi. Ilyennel egész pályafutásom alatt nem találkoztam. Az ebéd nagyon nagyon jól sikerült és Akaashi-san azt mondta többször is szeretné megismételni.

Egyik reggel egy számomra ismeretlen férfi nyit be, akarom mondani szint bront az irodánkba. Mint az igazgató titkárnője, közös helységben vagyunk.
-Hey, hey hey Akaashi-öleli meg a főnökömet nagy hévvel. ( na vajon ki?)
-Szia Bokuto-san.
-Ezer éve nem láttalak. Új vállalat, új titkárnő-ezután felém fordul.
-Azta, de csinos egy titkárnőd van. Örvendek hölgyem, Bokuto Koutaro vagyok, egy igazi röplabda játékos-lep felém a kezét nyújtva.
-Én is örvendek. Teljes Név, Akaashi-san igazo titkárnője.
-És még humorérzéke is van. Ez igen, Akaashi.
-Khm, éppen dolgoztunk. Mit szeretnél?-szól közbe Akaashi-san.
-Csak benéztem, mert rég láttalak. Tényleg, Név-san, szereted a röplabdát-kérdezte kíváncsian.
-Hát, ami azt illeti szeretem. Sokat néztem tévében, de néha élőben is elmentem megnéznj egyet kettőt, csak mostanában nem igen volt rá időm.
-Remek-mutatta fel hüvelykujját, majd elköszönt él lelépett.
-Név-san szeretnél velem eljönni egy meccsre?-kérdezi hirtelen a főnököm.
-De, de nem fognak pletykálni rólunk?
-Nem érdekel-fordul vissza a munkájához.

Végre végre, eljött a nap és Akaashi-sannal elmehetek röpit nézni. A lelátóra felülve , amint a meccs elkezdődött hangosan szurkoltam Bokuto-san csapatának, miközben Akaashi-san csak mosolyogva figyelt hol engem hol a játékot.
-Hűha, ez csodálatos volt-lelkesedtem, Akaashi-san meg nem bírt elegszer bólintani.
-Név-san-szólított meg hirtelen, mire rögtön megfordultam, de arra ami utána történt egyáltalan nem voltam felkészülve. Akaashi-san, a főnököm megcsókolt. Megcsókolt. Egy röplabda stadionban, a folyosón, a főnököm. Tágra nyílt szemekkel álltam. De egy idő után óvatosan visszacsókoltam, nem mondom nem kicsit lepett meg Akashi-san. A nyaka köré fontam a karom és teljesen átadtam magam az érzésnek. Nem is tagadom Akaashi-san nagyon jól csókol. Lágy volt és szenvedélyes, egy ki idő múlva még a nyelvét bevetette, én mondom ha nem tartott volna meg én ott esek össze. Levegő hiány miatt váltunk el egymástól, de Akaashi-san meg akkor is szorosan tartott.
-Név-san, szeretlek-suttogta a fülembe megölelve engem.
-É-én is szeretlek, Akaashi-san-makogtam visszaölelve.
-Akkor jó, de nyugodtan hívk Keijinek.
-Rendben, Keiji-pirultam el.-Hát akkor a pletykák igazak-nevettem el magamat.
-Hála a jó égnek-mosolyogott ő is, azt a mosolyt villantva amibe én is beleszerettem hónapokkal ezelőtt.

Konnichiwa~
Íme egy újabb műalkotás.
És dobpergés...
Megvan az első 1000+ szavas rész👏
Remélem tetszett ez az részecske és hogy nincs benne sok hiba.
További szép napot...
Ui: köszönöm a rengeteg voteot és jó tavaszi szünetet mindenkinek😘
Sayonara~