Anime Oneshots ♡Kérések Zárva!♡

Dazai Osamu x Oc Pt.5

LunaNaito-chan kérésére❣

Néhány évvel az esküvő után:

Ma muszáj volt bemennem dolgozni, ezért megkértem a férjemet, hogy hozza haza a gyerekeket az oviból. A hosszú nap után fáradtan estem haza, de a látvány amire hazaértem minden erőfeszítést megért. Már az ajtóból hallottam a gyermeki zsivalyt. Levéve cipőmet beljebb lopakodtam, mert nem akartam megzavarni őket. Dehát legkissebbik fiam aki bár apjára ütött kinézetben az én éles rókahallásomat örökölte, ezért meghallottam a padlónk halk nyikorgását és már lelkendezve futott is felém a kis anyamániás.
-Anyuciiiii-ugrott a nyakamba lelkendezve.
-Szervusz kincsem, jó napod volt-kaptam fel.
-Anya!-kaptam egy egy ölelést a többiektől is.
-Hoztál sütit?-húzigálta meg kabátom ujját kislányom, Aiko.
-Persze, te kis falánk, de csak vacsi után-neveltem meg, nem is tudom kitől örökölhette ezt a telhetetlenséget.
-Nem akarsz csatlakozni hozzánk?-kérdezte Ayumi, az én másik kislányom.
-Dehogynem, csak előtte átöltözök-mosolyogtam rájuk.
-Én meg segítek anyátoknak átöltözni-dugta ki fejét a nappaliból Osamu is.
-Addig találjátok ki mit is játszunk-indultam meg hálószobánk felé.
Dazai becsukta mögöttünk az ajtót és magához rántva erőszakosan ajkaimra tapadt. Nyelve átfurakodott és feltérképezte szám minden négyzetcentijét.
-Mmm, ez hiányzott egész nap-motyogta mikor kissé eltolt magától.
-Az hogy lesmárolj?-vontam fel szemöldököm.
-Te hiányoztál!
-Awww-bújtam mellkasához, mire lágyan végigsimított hajamon.
-Hosszú napod volt, rókicám?
-Ne is mondd, Kunikida lefárasztott teljesen-panaszkodtam.
-Ő már csak ilyen. Akarod hogy énekeljek neked?
-Nem köszi-utasítottam vissza ajánlatát, mivel tudtam mit kezdene el énekelni.
-Te tudod-vont vállat és elengedett. Miután kissé pótoltattam vele szeretethiányom gyorsan átöltöztem a perverz megjegyzései közepette.
-Az úgy nem jó, te nem is vagy hercegnek való-hallottam meg Ayumi hangját a nappaliból.
-De én hejceg akalok lenni. Meg akalak menteni a csúnya sálkánytól-toporzékolt Tenchi.
-Nem is rossz sárkány, hiszen megneveltem-szólt közbe Aiko is.
-Hé, hé mit veszekedtek itten, hm? Csak még jobban lefárasztjátok anyát. Így is egész nap dolgozott-lépett közbe Osamu.
-Ne halagudj anyuci-ölelt meg könnyes szemekkel Tenchi.
-Ne sírj már, no. Inkább ne veszekedjetek ilyen butaságokon.
-De Ayumi azt mondta nem lehetek a hejceg-szipogta a legkisebb.
-Dehogynem lehetsz. Pont hercegnek való vagy, ügyes és bátor. Ha meg majd nagy leszel még apádnál is jóképűbb-kuncogtam, mire egyből felderült az arca.
-Hé, ezt vond vissza!-szólt be Dazai.
-Unalmasak vagytok, játszani akarok!-durcizott Aiko.
-Jó, jó. Én mi legyek?
-Anyuci pont hercegnőnek való!
-Nem mert az én vagyok!
-Akkor leszek az anyasárkány, az apasárkány felesége-sóhajtottam fel.
-Jó!-kiáltották egyszerre.

-Nem ölheted meg a sárkányokat, herceg!-mondta a mi kis sárkánykiképzőnk, Aiko.
-De miélt nem?-Tenchi nem értette.
-Mert ők jó sárkányok és ők védik a hercegnőt!
-Akkol mit kéne csinálnom?
-Legyél sárkány lovag-javasolta a mi kis hercegnőnk.
-Az mi az?
-Aki meglovagolja a sárkányokat és úgy védi az országot.
-Juhú, akkor sájkánylovag leszek-majd megindult apja felé. Az felkapta a hátára és elkezdett körbemenni a nappaliban.
-Rawr, én vagyok az apasárkány!-felkiáltással.
-Én is, én is-kiáltott fel Aiko is.
-A sárkányidomárnak is van helye a hátamon-azzal nagyobbik lányomat is felkapta.
-És ön hercegnő, nem szeretne repülni?-fordultam ikerlányom felé.
-De,de-csillantak fel szemei.
-Akkor az anyasárkány előállt-nevettem fel. Felsegítettem hátamra a családunk kis angyalát.
-Jejj, repülünk!-jelentette ki a kislányom.
Harsány nevetés töltötte be a szobát.
-Huh, én rendesen elfáradtam-tettem le pár perc múlva Ayumit.
-Ne már!-szomorodtak el.
-Anya most elmegy vacsit csinálni, addig is ki szeretne fürcsizni?-ajánlotta fel Dazai.
-Én!-mondták mind majd felsorakoztak a fürdőszobában.
Én meg elmentem főzni. Amikor szólni akartam hogy kész vagyok, éneklést hallottam meg. Pizsamában ültek a kanapén és egyre azt hajtogatták mind a hárman:
-Oooo, yeeeeeh, shinju wa, hitori de wa, deki nai ii~
-Dazai Osamu! Mégis mi a jó életet tanítottál te a gyerekeknek?! Ha ezt bárki meghallja lehet pszihológushoz kell járatnom őket? Hallod, te a világ legidiótábbika?
-Igen, én egyetlen rókicám?
-Ezt most miért?
-Unatkoztak hazafelé az óvodából-vont vállat.
-És ezért te egy önygilkosságról szóló dalt tanítottál meg nekik? Még véletlenül se inkább a Nya, ichi ni sant?
-Pontosan-bólintott büszkén.
-Inkább nem veszekszem ilyenek miatt, mert úgyis fölösleges-hajtottam le a fejem nagyot sóhajtva.
-Shinju, shinju shinju wa~

Miután mind lefürödtünk és megvacsoráztunk, eljött a lefekvés ideje.
-Gyerekek, ágyba!-kiáltottam a szobájukból.
-De ne már!
-De már! Ide mindenki!
Bebújtattam őket a jó meleg takaró alá. Dazai olvasott nekik estimesét. Mikor jóéjt puszit nyomtam Tenchi homlokára, hirtelen megszólalt.
-Holnap játszhatnánk anyajókásat.
-Jó apa lesz az aparóka aki megtalálja anyarókát az erdőben éhesen és szonjasan- tette hozzá Ayumi.
-Én leszek aparóka gazdája és befogadjuk anyarókát akit szintén megnevelek mint aparókát-mondta Aiko.
-Jó, jó és aztán mi leszünk a kiskölykeik-lelkesedett Ayumi.
-Rendben van de most már ideje aludni kisrókáim-kapcsoltam le a lámpát.
-Jó éjszakát anya!
-Jó éjt!
-Apa nekem nem adtál puszit!-szólal meg a sötétben az apamániás Aiko.
-Megyek már, áucs! Hülye legó-mormogta Dazai, majd miután megpuszilta lányát, végre béke lett.
-Huh, de elfáradtam-rogytam le az ágyunkra.
-Tényleg?
-Igen, tényleg. De jó hogy holnap hétvége-sóhajtottam fel.
-Igen, és a gyerekek a nagybátyjuknál lesznek és végre lesz egy kis időnk magunkra-kacsintott felém Osamu.
-Bírd ki holnapig-forgattam meg szemeim.
-Lehet de akkor holnap egyáltalán nem fogom vissza magam-vigyorodott el.
-Inkább gyere ide aparóka és szeretgess egy kicsit, mert nélküled nem tudok jót aludni-tártam ki karjaim, mire hozzám mászott és hozzá bújtam.
-Jó éjszakát Naito-chan, egyetlen rókicám-puszilt hajamba.
-Jó éjszakát én egyetlen bolond férjem!-szorítottam magamhoz.