Veszélyes Játékszer [TaeKook]

1

Jungkook

A testem szinte az egész úton remegett a feszültségtől. A férfi egész végig hallgatott, de az őt körülvevő levegő heves és merengő volt. Amikor az autó végre megállt, le fagytam.

A szívem kihagyott egy ütemet, amikor sarkig ki nyitotta az ajtót. Lélegzet vissza folytva vártam a reakcióját. De csak ki szállt a kocsiból és be vágta maga után az ajtót.

Aztán teljes csend.

Megkönnyebbülve fújtam ki a tüdőmben lévő levegőt és a testemmel az ülésnek dőltem. Biztonságban vagyok. Néhány perc várakozás után fel támaszkodva a térdeimre bámultam ki a kocsi sötétített ablakán. Meg döbbenten nyíltak tágra szemeim. Az ablakon túli szépségtől elállt a lélegzetem.

Elém tárult egy hosszú, kör alakú felhajtó amit egy csomó, magas fenyőfa és vörös üvegből készült kerti karókkal volt szegélyezve. A felhajtó közepén egy gyönyörű szép szökőkút állt amit kisebb-nagyobb cserjék vettek körül. A központi szökőkút lenyűgöző volt, mázas kerámialapokból készülhetett. A távolban lehetett látni a fákat, amelyek a hosszú felhajtó szélein haladtak a főkapu elé.

Ez a hely nyugodt volt.

Amikor biztos voltam abban, hogy egyedül vagyok, gyorsan kinyitottam az ajtót és ki léptem a kocsiból. Midőn elhagytam apám birtokát még sötét volt, csak lassan közeledett a hajnal, de most már hétágra sütött a nap. Kicsit össze rezzentem és pislognom kellett, hogy megszokjam a vakító fényt. Meg fordulva szóhoz se jutottam.

Ez a birtok sokkal nagyobbnak tűnt, mint az apámé. A kastély bejárata körül fehér márványoszlopok álltak. A tornyok tetejét ezüst kupolák díszítették, a falakat pedig bonyolult kőművességet díszítette. Egy nagy fából készült, dupla ajtó előtt álldogálva gondolkoztam azon, hogy ez valószínűleg többe kerül, mint amit el tudtam volna képzelni. Apám gazdag volt, de ilyet még az életem során nem láttam. A kastély, amelyben laktam sokkal kisebb volt ehhez képest.

Egy hirtelen felismerés tört rám. Ez a pasas sokkal gazdagabb mint apám és talán még ugyan olyan veszélyes is - ha nem még inkább.

Meg tanultam a leckét.

A gazdag embereket elvakította a hatalmuk és fel hagytak az emberi viselkedésükkel. Nem voltak érzéseik. És nem akarok kockáztatni ezzel az idegennel. Néhány lépést hátrálva neki ütköztem a kocsinak. Nyelve egyet lehunytam a szemeimet.

Mennem kell.

Találnom kell egy biztonságos helyet.

Hátra fordulva szemeim elkerekedtek döbbenettől, éppen két férfi lépdelt felém. Jócskán távolabb tőlem, egymásra nézték. Megragadva a lehetőséget gyorsan a kocsi mögé bújtam. A testem remegett és izzadt a félelemtől.

El kell tűnnöm.

Most!

De a biztonságom egyre jobban veszélyben van. Amikor a két férfi belépett a kastélyba, a testem megkönnyebbülten előre zuhant, de a feszültség egyre csak fokozódott bennem. A félelem mélyen a zsigereimbe szállt és görcsbe rándult a gyomrom. Ahogy visszafordultam a főkapu felé ismét lefagytam.

Nincs menekvés.

Lehetetlen.

Most az először vettem észre, hogy négy férfi áll a fő kapunál, őrizve azt. Senki se tudott be jönni és ki menni észrevétlenül. Apám birtokán is így volt. Mindig mindenhol őrök voltak, hogy ezzel elkerüljenek minden hirtelen történő támadást. Nyeltem egyet és magam mögé pillantottam. A szívem kihagyott egy ütemet mikor megláttam, hogy nyílik a nagy ajtó. A főkapun lévő ki szökés már nem lehetett opció. És nem is ismertem ezt a birtokot.

A csalódottság könnyei el homályosította a látásomat, miközben próbáltam kiutat találni. Tettem egy lépést az ajtó felé, szívem hevesebbnél hevesebben vert a bordáim mögött. Bemehetnék. Elbújhatnék bent és valószínűleg senki sem látna meg. Addig talán biztonságban lennék, amíg nem találok ki egy kézzel fogható tervet. Mielőbb még több lépést tehettem volna az ajtó felé, egy kiáltás hallatszódott a hátam mögül.

- Hé!

Megdermedve hátra pillantottam, két őr teljes erejükből futottak felém.

- Állj meg ott! - kiáltotta az egyik férfi dühös arckifejezéssel. Láttam, hogy mindketten előveszik a fegyverüket és rám céloznak azokkal.

A szívem majd ki ugrott a helyéről, míg a látásom elmosódott a pániktól. Gondolkodás nélkül megfordultam és elkezdtem a nyitott ajtó felé rohanni. Éreztem őket magam mögött. Közeledtek, lépéseik keményen és dühösen hangzottak.

A szívem a torkomban dobogott.

Félelem vett körül.

Az ajtó már olyan közel volt. Majdnem bent voltam a kastélyban.

Közel voltak, majd nem utolértek. Érezve egy érintést a karomon hallattam egy halk sikítást és fokoztam a tempómat, amíg be nem értem a kastélyba. Vakon futottam. Kanapé, székek és asztal között végig rohanva vettem az irányt a lépcső felé. Nem figyeltem annyira, hogy merre is futok.

Csak futottam.

Amikor fel értem a második emeletre megbotlottam a saját lábamban és majdnem orra buktam. A korlát segítségével időben megmentettem magam, majd futottam tovább. Dühös kiáltásokat hallottam a lent levő emeletről. Még akkor se hagytam abba a futás, mikor már száz irányból is jöttek az emberek. A folyosók nagyok voltak és csomó ajtó helyezkedett el rajtuk. Midőn a kiáltások egyre halkabbak lettek, vakon az egyik felé léptem és ki nyitottam azt. Be szaladtam és be csaptam magam mögött az ajtót.

Egész testem reszketett és úgy szúrt mindenem, mintha kések ezrei szurkáltak volna engem. A szívem olyan gyorsan vert, mint egy ketrecbe zárt madár dübörgő szárnyai. Úgy hangzott a fülembe, mint a dob. Ez volt az egyetlen dolog, amit hallottam.

Lehunytam szemeimet és teljes testemmel neki dőltem az ajtónak.

A kastély túl nagy volt.

Időbe telne, amíg megtalálnak engem.

Lassan lecsúsztam a padlóra. Térdeimet fel húzva szorosan a mellkasomhoz öleltem őket. Rájuk hajtottam a fejem, miközben próbáltam csillapítani a heves lélegzet vételeimet. Amikor végre normálisan kaptam levegőt és nem a zihálásom töltötte be a szobát, fel néztem. Tudatosulva, hogy egy szobában vagyok, remegő lábakkal fel álltam a földről és el lépdeltem az ajtótól.

A szoba hatalmas volt.

A szoba közepén egy king-size ágy helyezkedett el, mindkét oldalán pedig egy-egy éjjeliszekrény. Az ágy előtt egy kárpitozott pad hevert. Közelebb lépve a puha párnák közé nyomtam az egyik mancsomat. Balra nézve észre vettem, hogy egy láda hevert a falnál. Megfordulva megpillantottam egy papírokkal teli asztalt is. Jobbra nézve pedig hatalmas, bonyolultan keretezett ablakokat véltem fel fedezni. A szoba egyszerre volt barátságos és sötét is egyben.

Lélegzetem hirtelen elakadt, mikor meghallottam valakit az ajtóban. A kilincs megmozdult, a szemeim egyből elkerekedtek a pániktól.

A szívem hevesebben kezdett el verni.

Ne.

Ne.

Ne.

Fejemet össze vissza kapkodva próbáltam egy normális búvó helyet keresni. Az ágy volt hozzám a legközelebb így spurizva be másztam alá.

Az oldalamra feküdtem. Térdeimet a mellkasomhoz húzva, öleltem át azokat szorosan abban reménykedve, hogy aki az ajtóban van ne találjon meg engem.