Mézbarna

Harminchét

37. Fejezet

Delia

Muszáj voltam megtenni. Segítenem kellett rajta, mégha nagyon féltem is az egésztől. Erőt kovácsoltam magamban és elkezdtem a forró vízzel, lemosni a nyílt sebet, Carlos vállán. Nagyokat nyeltem és próbáltam óvatosan, épphogy csak megérinteni.

Carlos férfiasan bírta. Összeszorította az állkapcsát, és néha belekortyolt a pálinkába, hogy teljesen lezsibbadjon tőle.
— Ne igyál olyan sokat, nem akarom hogy berúgj. Légyszíves. — kérleltem halkan.

— Delia, tudom mikor elég. — nyugtatott meg. Idegesen kifújtam a levegőt és tovább tisztogattam a sebét.
— Kérem az alkoholt. — nyújtottam a kezemet. Zöld szeme sötéten csillogott. Gyönyörű arca, verítékben úszott. Rózsa vörös ajkain, pár pálinka csepp ringatózott.

Utáltam a szeszes italt, de ott akkor, annyira kívántam a szájáról, hogy legszívesebben, lenyalogattam volna róla. Miket beszélek? Ilyesmi nem fordulhat elő!
— Tessék. — adta a kezembe. Megköszöntem, majd az egyik tiszta rongyot átitattam vele.

Carlos minden mozdulatomat, figyelemmel kísérte. Mondanom sem kell, nem kicsit, éreztem magam kényelmetlenül. Így, hogy már le is volt tompulva az alkohol hatása miatt, és a gyér gyertyafény megvilágított minket, nem mertem ránézni. Éreztem, hogy le sem veszi rólam, a szemét és félő volt, hogy ha ránézek, azon nyomban elvesztem az önuralmamat.

— Ez kicsit csípni fog. — figyelmeztettem előre. Lassan bólintott. Leheletnyi finoman, ahogy csak tőlem telt, elkezdtem lefertőtleníteni. Carlos visszafojtott lélegzettel figyelt. — Vegyél normálisan levegőt, az segít. Ígérem gyors leszek. — hadartam neki.

Hallgatott rám, ismételten és tette amit tanácsoltam. Sietősen, de amennyire csak tudtam, alaposan kifertőtlenítettem a sebet. Miután ezzel megvoltam, fogtam egy másik tiszta, száraz rongyot és Carlosra néztem.

— Nyisd ki a szád és harapj erre rá. Elkezdem összeölteni a sebet, próbálom minél szebben megoldani, de ne várj tőlem sokat. — magyaráztam neki.
— Bárhogyan is csinálod, nekem tökéletes lesz. — válaszolta, mélyen a szemembe nézve.

Megköszörültem a torkomat, majd behelyeztem a szájába a rongyot. Lefertőtlenítettem az alkohollal a tűt és befűztem a cérnát. A kezeim izzadni kezdtek, a gyomrom remegett. Behunytam a szemeimet, hogy visszanyerjem az erőmet.

Carlos a combomra helyezte a kezét és bátorítóan megszorította. Kinyitottam a szemeimet és az ő tekintetébe fúrtam az enyémet. A rongyot kivette a szájából és így szólt, hozzám:
— Nyugodj meg Delia. Megtudod csinálni!— biztatott továbbra is. Élesen beszívtam a levegőt, ami megtöltötte az egész tüdőmet és bólintottam.

— Rendben. Megtudom csinálni. — ismételtem utána. Carlos a legszebb mosolyával ajándékozott meg, amitől a szívem valósággal szárnyalni kezdett. Visszatette a rongyot a szájába, én pedig elkezdtem a lehetetlennek hitt feladatot.

Négy öltéssel sikerült összevarrnom a sebet. Carlos egy szót sem szólt, addig amíg küszködtem a varrással, csak egyszer kétszer felmordult. De hála legyen az úrnak, sikerült megcsinálnom.

— Sikerült...— suttogtam magam elé. Carlosra néztem, aki megkönnyebbülten pillantott rám. — Hogy érzed magad? — kérdeztem aggodalmasan.
— Jól vagyok, bár kicsit féltem azért, hogy nem tudsz varrni, de titkon bíztam benne, hogy ügyes leszel. — incselkedett, ami nála azt jelentette, hogy teljesen elemében volt.

Hatalmas kő esett le a szívemről, hogy nem szúrtam el semmit. Szó szerint. Felpattantam és elkezdtem összepakolgatni. Mindent amit használtunk, inkább kidobtam a szemetesbe, hogy nehogy a végén bármi baj történjen, ha valaki erre jár. A tál vizet viszont újra melegítettem a kályhán.