Mézbarna

Húsz

20. Fejezet

Carlos

— Jól van emberek! — csaptam össze a tenyerem a reggeli futásuk lemérése után. A mai jobban sikerült, de még mindig nem volt az igazi. Miután leordítottam a fejüket, kivittem őket, az egyik erdős részhez, ahol az íjászatot mutattam be nekik.

— Mi a fene történik itt? — hallottam meg Holly halk hangját, ahogy Delianak beszélt. A legcsúnyább nézésemmel ajándékoztam meg a lányt. Azonnal elcsendesedett és újra rám figyelt.

— Ma megmutatom nektek, hogy hogyan is kell íjászkodni, amit majd ti is kipróbálhattok. — magyaráztam nekik. Érdeklődve hallgattak. — Van ezzel a feladattal kapcsolatosan, bármilyen kérdésetek? — néztem rajtuk körbe.

Rick a magasba emelte a karját, Peterrel egyetemben.
— Tessék! — biccentettem Rick felé.
— Erre mi szükség van? Nem is szoktak íjászkodni már a katonák! — ráncolta a szemöldökét. Vettem egy mély levegőt, hogy normális választ tudjak adni, a kérdésére, nem pedig szimplán leüvöltsem a srác fejét. Nem voltam a mai napon a toppon, minden idegesített körülöttem. Látszott, hogy alig aludtam valamit az éjjel.

— Muszáj mindent megtanulnotok, mert ha valamilyen oknál fogva, a fegyveretek meghibásodik, avagy elvesztitek, akkor kell egy „b" opció. Ebben viszont igazad van, nem a legfontosabb dolog az íj, ezért sem fogom értékelni. De jobb mindenre felkészülni. — válaszoltam neki. Mindannyian bólintottak, hogy megértették.

Nyugtáztam magamban, hogy valószínűleg, Peter is erre volt kíváncsi, mert, már nem akart kérdezni.
— Akkor kezdjük is el! — kiáltottam, majd elkezdtem levenni a felső ruházatomat, hogy ne zavarjon semmi, miközben bemutatom nekik a feladatot.

Éreztem, hogy a két lány pillantása, szinte lyukat éget a meztelen hátamba. Bevallom, kicsit kedvezett az egómnak, hogy ennyire megbámulnak, de ez maradjon titok. Azért reménykedtem benne, hogy nem fognak túlságosan velem foglalkozni, hanem figyelnek a tennivalóra is.
— A feladat egyszerű, látjátok azokat a céltáblákat? — mutattam a pár méterrel arrébb lévő fatáblákra.

Egyszerre bólintottak.
— Remek. Gondolom az íj szerkezetét és részeit nem kell senkinek sem ismertetnem, mert az elméleti órán mindenki megtanulta, ugye? — vontam fel a szemöldököm és kérdőn végignéztem rajtuk.
— Igen, uram! — kántálták egyszerre.

A biztonság kedvéért, elmagyaráztam nekik mégegyszer, hogy mi micsoda, majd csak azután helyezkedtem el a lövéshez.
— A szemetek mindig nyílegyenesen a célponton legyen! Nem nézünk jobbra-balra, hogy ki mit csinál! A fegyverrel nem fordulgatunk, nem hadonászunk! Nem! A kezed nem remeg! Határozottan, összpontosítva, kihúzod magad! Az egyenes testtartás fontos!— magyaráztam, miközben mutattam is nekik, hogy mit hogyan csináljanak. Árgus szemekkel figyeltek. — Koncentrálsz, hátrahúz lágyan, mégis erőteljesen, — húztam hátra az ideget, az arcom mellett. — majd elenged! — lőttem ki. Természetesen a céltábla közepébe, egyenest.

— Azta! — szólalt meg először Armando.
— Ez nagyon menő! — mondta Rick csodálkozó szemekkel.
— Én is akarom! — tette hozzá Peter. Halványan elmosolyodtam, mert nem gondoltam volna, hogy ennyire elfogja nyerni a tetszésüket, az íjászkodás. Bár a két lánynak nem is nyerte el.

— Mielőtt nekiláttok a feladatnak, azt el szeretném mondani, hogy kérlek titeket, figyeljetek egymásra! Nem hinnétek, de nagyon is veszélyes az íj! Nem véletlen fegyver, ezért óvatosan végezzétek a feladatokat! Rendben? — néztem rájuk.

— Igenis uram! — hangoztatták egyszerre. Megnyugodva fújtam ki a levegőt, majd félre is álltam az útjukból. Visszavettem a felső ruházatomat, aztán pedig karba font kezekkel néztem végig, hogy mit művelnek.

Három fiú került először a porondra, Armando, Peter és Rick. Őket elnézve, nem is volt kérdés, hogy a legerősebbek a csoportban. Ideértve még Joset is. A három fiú jól teljesített, ahhoz képest, hogy először próbálták az íjászkodást.
Az igaz, hogy nem találták el a célt, de pár gyakorlás és menni fog az nekik, mint a karikacsapás.

Amikor Delia és Holly, na meg persze Jose álltak fel, íjjal a kezükben, kissé megrémültem. A két lány enyhén szólva, bénácska...
— Óvatosak legyetek! — szóltam oda nekik, mire mindannyian rám kapták a tekintetüket és bólintottak.

Az első lövést Jose és Delia elvétette, viszont Holly eltalálta a céltáblát. Meg kell mondjam, rá számítottam a legkevésbé, akinek sikerülhet.
— Ez meg mi volt? — tátotta a száját Rick.
— Eltaláltam? Eltaláltam! — sikoltott fel Holly.
— Nagyon ügyes voltál! — csatlakozott hozzá Delia is.

— Most mit vagytok úgy oda? Nem is középen találta el! — panaszkodott Peter.
— Talán neked sikerült eltalálnod valahol a célt, mert tudtommal a közelébe sem voltál! — vágta rá Jose. Peter elcsendesedett és magában duzzogott. Néha, komolyan olyan érzésem volt a csapattal kapcsolatban, mintha nem huszonéveseket képeznék ki, hanem ötéveseket.

— Fejezzétek be! Holly, gratulálok ügyes voltál! — néztem rá mosolyogva. A lány vigyorgott, mint a tejbetök a dicséretemtől, amitől kissé hevesebben vert a szívem. Akkor ott elnézve, meg kellett hagynom, hogy ő is nagyon szép lány. Barna haj és sötétbarna szempár. Aranyos arc, vékony testalkat. Kifejezetten helyes volt.

— Köszönöm főtörzsőrmester! — köszönte meg kissé elpirulva. Bólintottam felé, majd Deliara pillantottam. Az arca közömbös volt, bár egy kis undort véltem felfedezni rajta, mikor elfordult. Aha, tehát észrevette, hogy hogy néztünk egymással Hollyval. Remek!

Mindezek után, ismét csendben figyeltem, azt amit produkáltak, de nemsokkal később megjelent Lucas.
— Hát te? — néztem felé, ahogy közelebb sétált hozzánk.
— Sziasztok! Gondoltam elkellhet a segítség, vagy tévedek? — kérdezte, mikor odaállt mellém és háttal nekidőlt az egyik fatörzsnek.

— Szerintem nem kell segítség. — vágtam rá idegesen, de amint ezt kimondtam, Lucas feje mellett, hajszálnyira, egy nyíl fúródott a fába. Mindkettőnknek kimeredt a szeme és óvatosan az újoncokra néztünk. Na vajon kinek a nyila volt az? Nem fogjátok elhinni...

— Ez meg mi a franc volt Delia?! — kiabáltam el magam azonnal, mikor feleszméltem a sokkból. A lány a szája szélét harapdálva, kerülte a tekintetem.
— Véletlen volt! Elnézést Lucas! — intézte a szavait Lucasnak. Nem túlzok, ha azt mondom az agyvizem felforrt és nem volt már visszaút.

— Lucas?! Talán tizedes úr, nemde?! — meredtem rá idegesen.
— Igen, bocs! — vágta rá zavarodottan.
— Talán „bocsánat"! — hüledeztem tovább. Mennyire tiszteletlen már ez a lány? De komolyan, néha teljesen elfeledkezik arról, hogy hol is van. Vagy egyáltalán, nincs is tisztában vele alapból, hogy ez itt a katonaság.
— Semmi baj! — nézett rám. Oké, szóval a kiscsaj, hülyének néz...

Mielőtt elküldhettem volna melegebb éghajlatra Deliat, Lucas nyugtatva megfogta a vállam.
— Semmi baj Carlos, nem történt semmi. Segítek Delianak megtanulni íjászkodni, neked pedig, több időd marad a többiekkel foglalkozni. — ajánlkozott kedvesen a társam. Az őszintét megvallva, nagyon nem akartam őt és Deliat együtt látni.

— Az nagyon jó lenne Luc...ööö mármint, az szuper lenne tizedes! — bólintott izgatottan Delia. Legszívesebben megráztam volna, hogy térjen már magához! Mit képzel ez? Hogy, flörtölhet a felettesével? Vagy egyáltalán intimebb viszonyba keveredhetnek? Jesszus!

— Igazán nincs mit! Na gyere, mutasd azt az íjat! — sietett a segítségére Lucas. Lemeredve figyeltem, amint a lány szerényen átadja a fegyvert Lucasnak, aki nagy előszeretettel, Delia hátához állva megmutatta, hogy hogyan kell helyesen tartani azt.

Tehát így állunk? Majd azt még meglátjuk! Ha Delia így, akkor én is így.