Mézbarna

Tiezenegy

11. Fejezet

Carlos

Amint reggel kinyitottam a szememet izgatottan pattantam ki az ágyból. Kissé fáradtnak és meggyötörtnek éreztem magam a tegnapi nap után. Akkor vajon az embereim mennyire lehetnek rosszul?

Sajnos vagy nem sajnos, ez ezzel jár. Bírniuk kell, bármilyen feladatot is kapnak. A gyengéknek itt nincs helyük. Ezt nekik is többször elmondtam.

Elvégeztem a reggeli rutinomat és véghezvittem az edzésemet, amitől kicsit fel is frissültem. Nemsokára öt óra lesz és a csapatomnak ideje lesz kijönnie.

Már fejben elterveztem, hogy ma mivel is fogunk foglalkozni. A reggeli futásukat lemérem ismét, majd egy kis bemelegítés és jöhet pár újabb gyakorlat.

Kíváncsian vártam, hogy vajon ma azok az esetlenek hogyan fognak dolgozni. Ez a második napuk arra, hogy bizonyítsanak. Nagyon reméltem, hogy a tegnapi után mindannyian összeszedték magukat, legfőképpen Delia.

Az a lány...most már véglegesen befészkelte magát az elmémbe és bármennyire is ki akartam verni őt a fejemből nem sikerült. Bevallom kicsit élveztem, amikor este meglátott zuhanyzás közben.

Láttam, hogy a szemét alig bírta levenni rólam és valósággal csorgott a nyála utánam. Ez nem kicsit kedvezett az önbizalmamnak. Bár mondjuk én is szívesen elnézegettem volna azt a szépséges arcát és testét miközben zuhanyozott. Hogy mi? Bakker!

Gyorsan megráztam a fejem és halkan leszidtam magam, amiért ilyen gondolatok ütötték fel magukat a fejembe. Nem gondolhatok ilyeneket arról az idegesítő és nem mellesleg idegen lányról!

Ő nem a prédám, akire fáj a fogam és akit mindenáron megszerzek magamnak. Be kell ezt fejeznem! Muszáj leszek távol tartani magamtól, ha ilyen hatással van rám.

Arról nem is beszélve, hogy ezt a pofozkodós dolgot titokban kell tartanunk. Ez nem juthat a feletteseim fülébe, különben Deliat kidobják innen, engem pedig megfosztanak a nemrégiben megszerzett új rangomtól. Ez nem történhet meg!

Amint végeztem minden tevékenységemmel, megálltam az udvaron a kollégáim társaságában és vártunk, hogy az újoncok megérkezzenek. Négy óra negyvenkettőt ütött az óra, amikor kezdtek szállingózni az emberek.

Tisztelegtek nekünk, majd sorba rendeződtek. Mason tűkön ülve várakozott, hogy vajon mindenkinek sikerül-e időben megjelennie, vagy ismét rá kell törnie az ajtót valamelyikre.

Kicsit ideges voltam és titkon reméltem, hogy Delia és a többiek is, akik az én embereim voltak, mind időben fognak érkezni. Pár perc után ki is derült, hogy az idegességem alaptalan volt, ugyanis mint egy csapat kisangyal, úgy sorakozott fel a csapatom.

Halkan kifújtam az addig benntartott levegőt és végignéztem a hat emberemen. A nevekkel még bajban voltam, ezért így szóltam hozzájuk, miután tisztelegtek:
— Jó reggel újoncok! A tegnapi napon nem igazán voltam veletek megelégedve, de kezdetnek nem volt annyira rossz, mint gondoltam! — mondtam hangosan.

— Mielőtt bármiről is tájékoztatnálak titeket a mai nappal kapcsolatban, arra kérlek titeket, hogy mindenki írja fel a nevét egy kis cetlire és tűzze a ruhája bal felső sarkára! — magyaráztam nekik, majd a kis faasztalhoz invitáltam őket, ahol már papír és toll volt kikészítve.

— Igen is főtörzsőrmester! — hangoztatták egyszerre, majd csinálták amit kértem.
— Remélem ma nem lesz annyira borzalmasan nehéz napunk, mint tegnap...— hallottam meg Holly hangját, amint Delianak súgja.

— Hidd el nekem, Carlost ismerve, sokkal nehezebb lesz mint a tegnapi! — mondta neki a lány. Magamban elmosolyodtam, mert annyira vicces volt, hogy mennyire tartanak már most tőlem.

— Készen vagytok? — kérdeztem tőlük.
— Igen uram!
— Rendben, akkor gyertek velem! — intettem nekik, hogy kövessenek. Ethannal megbeszéltük, hogy az én embereim kezdik a futást, mivel kevesen vannak és hamarabb végzünk, mint ők.

— Ezt már ismeritek remélhetőleg a tegnapi nap után, szóval nem kell bemutatnom. Futni fogtok, ugyanúgy mint legutobb, Lucas pedig leméri az időt. Világos? — néztem rájuk.
— Igen uram! — kántálták együtt.

Összecsaptam a tenyeremet és elhelyezkedtem jobb oldalt, majd mikor ők is felálltak a rajtvonalhoz, elszámoltam háromig és megfújtam a sípot. Mind a hatan kilőtték magukat mint a rakéta és futásnak eredtek.

Addig figyeltem őket, amíg el nem tűntek a kanyarban.
— Hogy bírják? — jött oda mellém hirtelen a szakaszvezető, Linda.
— A tegnapi nap nem volt a legjobb, majd ma kiderül mennyire sikerült felvenniük a ritmust.

— Nem vagy velük túl szigorú? — nézett rám kedvesen.
— Szerintem még ez nem is elég! Nagyon makacs egy társaság és nem akarnak engedelmeskedni. Ha szigorú vagyok, akkor tudják hányas a kabát, de amint kicsit kedvesebb vagyok, elengedik magukat. — magyaráztam a számat elhúzva.

Linda megszorította a vállamat és együttérzően bólintott.
— Ne add fel! Lesz az még jobb is, hidd el nekem. Te mindent megoldasz Carlos. — búgta halk hangon. Most flörtölni próbált velem?

Illedelmesen bólintottam, majd óvatosan leemeltem a kezét magamról.
— Megyek, megnézem mi a helyzet Lucassal. Majd később találkozunk! — intettem neki és elindultam.
— Egy kalappal! — kiáltott utánam.

Kellemetlen érzéssel, sietős léptekkel menekültem el Lindatól. Mi bajuk mostanában a nőknek? Olyan érzésem volt, mintha mindenki kiakarna velem kezdeni. Hát nem látják, hogy én erre egyáltalán nem vagyok vevő?

Először Katherine, aztán most Linda. Ki lesz a következő? Talán az a Holly, akiről azt hitték Mason és Lucas, hogy bejön nekem? Megborzongtam a gondolatra és hevesen megráztam a fejem.

Talán, egy nőtől szívesen fogadtam volna a közeledést, de az a hölgyemény ki sem bír állni engem. Na meg persze én sem őt.

Amint ma reggel megpillantottam Deliat, teljesen hűvösen kezeltem a helyzetet. Egy pillantáson kívül, nem tettem semmi egyebet felé. Ki kell zárnom őt teljesen, mert az a kislány mindent felborít körülöttem! Azt pedig nem engedem, hogy amiért eddig megküzdöttem, a kukában végezze.

Annyit nem ér az egész, arról meg nem is beszélve, hogy semmiféle viszonyt nem ápolhatunk a társainkkal itt. Ez nem egy társkereső program. Miket is gondolok? Látjátok, erről beszéltem! Teljesen megzavarodtam ettől a nőtől! Átkozott légy, Delia Walsh!