Mézbarna

Harminckettő

32. Fejezet

Carlos

Holly egészen, az utunk végig, míg vissza nem értünk, a hátam mögött fortyogott és undorító jelzőkkel illette a társait. Komolyan elgondolkoztam azon, hogy ott helyben kivágom a csapatból. Sőt, ezt módomban állt meg is tenni, amint visszaértünk.

Szerencsére a többiek még az udvaron tartózkodtak, éppen a levezető köröket végezték el. Ethan amint meglátott engem és a mögöttem, dühösen menetelő dilinyóst, rögvest elindult felém.

Érkezésem sem volt, Holly meggyorsította a lépteit és mellénk ért.
— Mi történt? — kérdezte fojtott hangon Ethan. Gyorsan megráztam a fejemet és azt tátogtam, hogy "ez a csaj nem komplett". Ethan összevonta a szemöldökét, majd elnézett a másik irányba.

Én is odafordítottam a tekintetem és amint meghallottam, hogy Holly, torkaszakadtából ordít Deliaval és megpróbál felé mozdulni, azonnal odasiettem, Ethannal egyetembe.
— Mit művelsz?! — kiáltott rá Armando és Deliat a háta mögé rántotta, hogy nehogy megtudja ütni Holly.

Olyan dühös voltam arra az elmebeteg lányra, hogy nagyon de nagyon kellett magamon uralkodni. Már nem sok választott el attól, hogy lecsapjam mint egy idegesítő legyet. Férfi létemre, igen csúnya dolog lett volna tudom, arról nem is beszélve, hogy katona/főtörzsőrmester vagyok. De nagyon megérdemelte volna, mert már túlzásba vitte a kishölgy.

— Állj el az utamból Armando! Te sem vagy több, mint egy kis seggfej, aki a meztelen testemet kukkolja, minden adandó alkalommal, mikor zuhanyzom! — üvöltötte Holly.
— Most állítsd le magad, de nagyon gyorsan! — válaszolta Jose, Armando helyett.

— Na, megszólalt a másik! — nevetett fel gúnyosan az idegbajos.
— Mi bajod van velem? Azt hittem barátok vagyunk! — lépett ki Armando háta mögül, Delia. A tekintete szomorú volt és csalódott. Nem csodálkoztam rajta...

— Barátok? Tudod te egyáltalán, mi az a barátság? — intézte a szavait hozzá Holly. — Beakartad nekem mesélni, hogy nem érdekel Carlos és rá akartál beszélni arra, a hülye és nem mellesleg, igencsak csúf Rickre! Ne papolj nekem barátságról, Delia! — dobálta a szavakat.

Ethannal találkozott a tekintetünk és szavak nélkül is egyetértettünk abban, hogy azonnal véget kell vetnünk, ennek a perpatvarnak, mielőtt még jobban elfajulna a dolog.
— Delia csak nekem akart segíteni, mert én hülye, kezdtelek megkedvelni! — szólt bele Rick is.

— Most komolyan? Néztél már tükörbe te? — gúnyolódott tovább Holly. — Kurvára nem vagy a szintemen Rick, már ne is haragudj! Viszont Deliaval összeillenétek, tökre kiegészítitek egymást. — tűnődött el cinikusan. Na itt, borult el teljes egészében az agyam.

— Elég lesz! Most, befejezni! — léptem közéjük. — Mindenki menjen az ebédlőbe! Holly, te pedig azonnal indíts a szobádba és pakold össze a ruháidat. Ezt vedd elbocsátásnak! — parancsoltam rájuk. Holly álla leesett és dühösen méregetni kezdett.

— Mégis hogy tehetnél ilyet?! Delia megpofozott téged és nem küldted el! Többször tiszteletlen volt, veled szembe! Ez nem igazságos! — toporzékolt. Ingerülten kifújtam a levegőmet és hátrahajtottam a fejem. A tököm tele volt a csajjal.

— Hallottad mit mondott a főtörzsőrmester! Tedd amit parancsba adott, vagy nem leszünk ilyen kedvesek! — szólalt meg, kemény hangon Ethan. Holly szóra nyitotta a száját, de aztán mégis inkább meggondolta magát. Intézett felém és Ethan felé, egy-egy csúnya pillantást és tovább állt.