Mézbarna

Hét

7. Fejezet

Carlos

Szerintem sokkot kaptam. Soha életemben nem ütött meg még senki. Legfőképpen nem lány. De ami igazán sokk alá kerített, az egy olyan dolog volt, amit azonnal kiakartam törölni a fejemből.

Amikor Delia megpofozott, mert azt kértem álljon négykézlábra, hogy bemutassam milyen a női fekvőtámasz, hát én elvesztem! Életembe nem éreztem még ilyet...nagyon dühös akartam lenni arra az átkozott lányra. Sőt, annak is kellett volna lennem és azonnal kidobni a francba.

Ilyet egy katona sem tehet, egyik társával sem. De az a lány képtelen normálisan gondolkodni. Ezért nem is agyaltam rajta sokat, miután megütött, megragadtam a karját és elvonszoltam a többiektől. Az utunk egyenest a piszkos ruhák tárába vezetett. Na nem az miatt, amire gondoltok...

— H-hová megyünk? — hallottam meg rémült hangját, miközben magam után ráncigáltam. Jobbnak láttam, ha nem szólok hozzá, mert...mert nem tudtam hogyan kellene beszélnem vele ezek után. Egyben viszont biztos voltam, hogy nagyon megfogom büntetni ezt a kislányt. Ezt se értsétek félre...igazi büntetésről beszélek!

Amint megérkeztünk az öltöző sátorhoz, bevonszoltam Deliat a büdös bakancsok és mosatlan ruhák közé.
— Pfúj, ez meg mi? Ezzel akar kínozni? Már bocsánatot kértem! Sajnálom! — csippentette össze az orrát és úgy beszélt hozzám.

— Ki kellene dobnom téged most azonnal. — néztem rá idegesen. Valamiért ez a lány teljesen kiakasztott és idiótává tett engem amióta megjelent a táborban. Vagyis inkább az én közelemben.

Egy józan gondolatom nem született mióta ismerem a kishölgyet. Mondanom sem kell, ez nagyon dühített.
— Tudom, hogy ki kellene dobnia! De...kérem ne! Ígérem visszább veszek! — fogta könyörgőre a figurát. Komolyan mondom elmehetne színésznek! A hatás kedvéért még egy ártatlan könnycseppet is kitudott magából erőszakolni.

Gúnyosan tapsolni kezdtem, és elismerő pillantásokkal ajándékoztam meg.
— Brávó! Nem semmi alakítás! — kacsintottam rá, mire értetlenül meredt rám. — Mondd csak, biztos katonának akartál jelentkezni? Mert szerintem nagyobb sikered lenne a színházban! — gúnyolódtam szemtelenül.

Delia idegesen letörölte a könnyeit és kipirosodott arccal nézett fel rám.
— Mi a büntetésem? — kérdezte megkeményítve a hangját. Ezzel azt akarta a tudtomra adni, hogy bármi is vár rá, elviseli.
— Az összes ruhát, amit itt látsz...— mutattam körbe a helységen. — foltozd be és mosd ki! A bakancsokat pedig fényezd ki! — adtam ki a parancsot.

Arra számítottam, hogy majd megrökönyödve nyafogni kezd, hogy márpedig ő ezt nem akarja csinálni. Nem fogok hazudni, az lett volna az a pont, amikor ténylegesen kidobatom innen a csajt.

Lehetséges, hogy megérezte a gondolataimat, mert határozottan bólintott egyet.
— Rendben van, megcsinálom. — kerülte a tekintetem. Kissé meglepődtem, így megköszörültem a torkom és zavartan bólintottam. Nem tehetek róla, már lélekben felkészültem a veszekedésre.

— Másfél óra múlva visszajövök. Addigra légy kész! — szóltam hozzá durván. Megvártam amíg tiszteleg és magára hagytam. Csak amikor már nem látott, akkor dörzsöltem meg az arcomat. Van ereje a csajnak az biztos!

Visszasiettem a maradék öt emberhez, akik az udvaron maradtak. Ott ültek mind, rám várva. Amint megláttak felpattantak és vigyázzba állva tisztelegtek.
— Rendben, akkor folytassuk ott ahol abbahagytuk. Kérdés? — néztem végig rajtuk. Tipikusan a másik idegtépő lány nyújtotta a karját. Unottan biccentettem felé, hogy kérdezze meg amit megakar.

— Mi történt Deliaval? És hol van most? — összecsippentettem az orrnyergemet és hatalmasat sóhajtottam.
— Delia büntetésképpen a mosodában van. Ő felel ma a bakancsok tisztaságáért és az egyenruhák foltozásáért. — adtam meg neki a magyarázatot.

— Óh, értem már! — bólintott a lány.
— Már elnézést, de miféle büntetés ez? Nem inkább valami durvábbat kellett volna adnia neki? — kérdezte az egyik fiú. A szemeim szikrákat lőttek ahogy felé fordultam.

— Megkérdőjelezed a döntésemet? Ez csak az első része a büntetésének, ne aggódj! De ha így folytatod te is csatlakozhatsz hozzá! — kiáltottam rá fenyegetve. Nem tehetek róla, ezt kell tennem, hogy megértsék én vagyok a főnök. — A téma innentől kezdve lezárva! Elvégeztétek a feladatokat amíg nem voltam itt?

— Igen uram!
— Rendben, akkor most húzódzkodni fogtok, azon a vascsövön! — mutattam a hátuk mögé. Azt hiszik, hogy hülye vagyok és nem tudom, hogy nem végezték el a feladatokat? Na majd csak várják ki a végét...!

— Igenis főtörzsőrmester! — kántálták egyszerre, majd mind az öten elkezdték a feladatot.
— Csakhogy mindenkinek biztosan meglegyen az ötven darab húzódzkodás, én fogok számolni! Egyszerre csináljátok, értve? — mondtam nekik.

— Igen uram! — jött a kevésbé izgatott válasz.
— Rendben, akkor menjen most! — utasítottam őket és elkezdtem számolni. Meglepő módon mindannyian bírták, kivéve a kiscsajt.

— Nem bírod? — léptem oda hozzá, amikor láttam, hogy vékony kis karjai remegnek. Izzadságtól nedves arccal nézett rám.
— Nem igazán...— húzta el a száját.
— Gyere le! — utasítottam halkan. Tette amit mondtam, én pedig folytattam a számolást.

Amikor ezzel is megvoltunk, okoztam a srácoknak egy hatalmas meglepetést, miszerint, újra jöhet a fekvő/guggolás/felülés kombináció. Tátott szájjal meredtek rám, de elordítottam magam és úgy kezdték el csinálni a feladatot mint a kisangyalok.

Egy órába is beletelt mire mindannyian pontosan teljesítettek, de megérte. Mikor mindenki végzett a tevékenységgel, felhajtottak egy-egy újabb flakon vizet és sorba rendeződtek.

Ahogy végignéztem a csapaton, nem láttam egy fikarcnyi reményt sem arra, hogy belőlük lehetne-e valamikor is katona. De kitudja?

— Rendben van újoncok, még nem végeztünk! — lomboztam le őket azonnal.
— Ez most komoly? Én kiszállok! — mondta az egyik fiú. Komolyan, muszáj leszek valami névtáblát csinálni ezeknek, mert nem tudom egyszerűen megjegyezni a nevüket.

— Ez az utolsó szavad?! — rikkantottam felé. Az egész nappal telis tele volt a hócipőm, nem hiányzott még egy hisztis kisfiú ráadásként. Felőlem hazamehet!
— Ize...ööö...— dadogta a srác. Gondoltam...csak a szája jár feleslegesen.

— Innentől kezdve nem akarok olyan mondatokat meghallani a szátokból, amiket nem gondoltok komolyan! Mert én mindent komolyan fogok venni! — ordítottam le a fejüket. — Most pedig tíz levezető kör a pályán! Nyomás! — tapsoltam nekik, hogy kezdjenek el futni.

Nyögve-nyelve elindultak és elkezdték a levezető köröket. Biztos voltam benne, hogy holnap meg sem fognak bírni mozdulni. De megérdemelték, mivel nem futották le a reggeli távot időben.

Az órámra pillantottam és tudtam, hogy nemsokára vissza kell mennem Deliaért, hogy ő is megtudjon ebédelni a többiekkel. Reméltem, hogy nincs abban a tudatban, hogy ennyi a büntetése. Merthogy tartogattam számára még egy két dolgot.

Az a lány folyamat szabályokat szeg meg, főleg velem szembe! Meg kell neki tanítanom, hogy itt nem csinálhat azt amit akar.

Az öt ember sikeresen lefutotta a köröket, így összerendeződve, vissza is indultunk az ebédlőhöz. A többiek már ott voltak, akik a nap folyamán jól teljesítettek. Így az öt főmet átadtam Ethannak, hogy elmenjek azért az egyért aki az őrületbe kerget.