Mézbarna

Öt

5. Fejezet

Delia

A kis incidensem után, eléggé magamba zuhantam. Az a bunkó, ám de szexi főtörzsőrmester, annyira felidegesített, hogy reméltem, soha többé nem kell vele különösebben egy légtérben lennem. Oké, ez hülyén hangzik, mivel itt mindenki egy légtérben tartózkodik, de na, értitek.

Most komolyan, attól mert helyes és tényleg, minden nő oda-vissza van érte, az felhatalmazza arra, hogy egy seggfej legyen? Hát szerintem nem! Meg attól, mert itt "katonaság" van és szigorúnak kell lenniük, attól még némi emberség szorulhatna beléjük!

Éppen ezt magyaráztam az ebédlőben a társaimnak. Holly az egyik szobatársam, Rick akivel futottam és integetett, meg az ő haverja Peter érdeklődve hallgattak.
— Egyébként ezzel egyet kell értenem. — tette hozzá Rick, mikor végeztem a mondandómmal.

— Mivel? Mert én az összessel egyet tudok érteni, amiket Delia mondott. — ivott bele a vizébe Holly. Hálásan néztem rá. Örültem, hogy nem csak én látom így a dolgokat.
— Azzal a résszel, hogy nagyon bunkók a feletteseink. — mondta Rick.

— Te mért nem eszel? — jött egy hang a hátam mögül. Hátra sem kellett fordulnom, hogy tudjam ki szólt hozzám. Még a hangját is gyűlöltem.
— Nem szeretem a konzervet. — vágtam rá kapásból. Hallottam, hogy élesen beszívja a levegőt és próbál magán uralkodni.

Az asztal alatt ökölbe szorítottam a kezeimet, mert rájöttem, vissza kell magam fogni, ha továbbra is bent akarok maradni.
— Ez nem kívánságműsor! Edd meg amit eléd tettek, mert kell az energia! Aki nem eszi meg az ételt, az ismét büntetést kap! — kiáltotta el magát.

A szemem forgattam és felnyitottam azt az akármilyen húskonzervet. Nem viccelek, majdnem elhánytam magam attól ahogy kinézett. Mintha nyers darált húst tettek volna elém.
— Ez undorító! — sziszegte mellettem Holly és elborzadva nézegette az ételnek nevezett csúfságot.

— Blah! — nyögtem fel és felnéztem a főtörzsőrmesterre, aki immár felettem állt és érdeklődve figyelt. — Most komolyan? — szörnyülködtem.
— Gyerünk edd! Nem érünk rá egésznap! — ripakodott rám.

Behunytam a szemem és csíptem egy kis kenyeret, majd rákanalaztam a húsból a tetejére. Elmormoltam magamban egy miatyánkot és gyorsan bedobtam a számba. Rágni nem mertem, de majdnem elkezdtem öklendezni.
— Rágd meg és nyeld le! Gyerünk! — kiabált rám Carlos főtörzsőrmester.

A legundokabb pillantásomat lövelltem felé és rágni kezdtem a falatot, majd nehezen de letuszkoltam a torkomon. Amint lenyeltem, már nyúltam is a vizemért és hatalmas kortyokban inni kezdtem.
— Remek! Megenni mindent! — szólt mindannyiunknak. — Hé ti ketten ott! — fordult a másik asztal felé Carlos. — Igen ti! Gyertek ide és üljetek ehhez az asztalhoz! — utasított két másik fiút.

Mi négyen összenéztünk és nem tudtuk, hogy mi is történik. A két fiú a tálcájukat hozva, leültek a mi asztalunkhoz, eleget téve Carlos utasításának.
— Rendben, ha megettetek mindent, akkor odakinn sorakozzatok fel! — adta ki a parancsot Carlos.

— Mármint mi hatan? — kérdezte Holly. Nem kellett volna...
— Igen ti hatan! És mielőtt kérdezni akartok valamit, kérjetek rá engedélyt a felettesetektől! Világos? — szórt szikrákat Carlos szeme.

— Igen uram! — válaszoltuk egyszerre. Tisztelegtünk és folytattuk az evést. Bár én csak turkáltam azt a valamit.
— Mi a nevetek? — kérdeztem hirtelen a két fiút.
— Engem Armandonak hívnak. — mondta a kicsit testesebb fiú.
— Az én nevem Jose. — válaszolta a vékonyka. — És a tietek? — kérdezte tőlünk.