Mézbarna

Tizenkilenc

19. Fejezet

Carlos

Három órán keresztül néztem végig azt, ahogyan az az öt ember, próbál feljutni a tizenhárom méter magas, kőoszlop tetejére. Természetesen sikertelenül.

Amennyit azok megszenvedtek! Tyűha...mondanom sem kell, nem volt semmi. Főleg Delianak nem volt ínyére a dolog. Ennek viszont kifejezetten örültem, mert nyilván, ezt akartam elérni, ezzel a kis feladattal. Hogy annak a lánynak, szenvedés legyen az egész gyakorlat.

Egyszer leesett, ott kissé megijedtem, a karját szépen meg is ütötte, de próbáltam palástolni az ijedtségemet. Szerencsére pont a végére sikerült ezt időzítenie, így gondolkodás nélkül leállítottam a feladat végrehajtását.

— Remélem tudjátok, hogy a mai teljesítményetek, egyenlő a nullával! — néztem végig rajtuk sorban.
— Ezt lehetetlen megcsinálni, uram! — szólalt meg Rick fáradtan.
— Már elmondtam, hogy az én szótáramban, olyan szó, hogy lehetetlen, nem létezik! — kiabáltam le a fiú fejét.

Behúzta a nyakát és ijedten bólintott felém.
— Szedjétek össze magatokat emberek! Ez mind siralmas, amit produkáltok napról napra! Már csak négy napotok maradt arra, hogy bizonyítsatok, hogy ide valóak vagytok!— magyaráztam nekik. Figyelmesen hallgattak. — Mára végeztünk, de holnap újult erővel és újabb feladattal álltok majd szembe! Menjetek és pihenjétek ki magatokat! Tisztelegj! — kiáltottam rájuk és ők tették amit parancsoltam.

Miután eleget tettek az utasításomnak, mindegyikőjük elindult az ebédlőbe, megvacsorázni. Addig, amíg ők ettek, én összepakoltam a gyakorlathoz szükséges eszközöket, majd előkészítettem az íjakat a holnapi naphoz. Mert hogy, az íjászatot terveztem nekik megtanítani.

Amint végeztem minden dolgommal, én is elindultam az ebédlő felé. Az odafele úton a gondolataim ismét Delianál kötöttek ki. Bármennyire is utáltam meg azt a lányt, azért bíztam abban, hogy nincs komolyabb baja a karjának.

Nem hagyta, hogy rápillantsak és mikor azt javasoltam, hogy nézesse meg az orvosiban, azonnal elhárította. Hát, akkor ez az ő baja! Nem is értem, hogy hogy lehet valaki ennyire makacs, mint az a nő.

Az ebédlőhöz érve, már senki nem volt bent. Mindenki végzett a vacsorával és biztosan a zuhanyzóba vetették az irányt. Beléptem az üres térbe és egyedül elfogyasztottam az ételemet.

Lassan eszegettem és próbáltam kizárni minden idegtépő dolgot a fejemből, mert már nagyon belefáradtam, a folytonos agyalásba, a jelentéktelen emberekről.

Nem sokkal később, mikor végeztem, fogtam magam és a szobámba mentem. Összeszedtem a fürdéshez szükséges cuccaimat és elsétáltam a zuhanyzóba. Próbáltam húzni az időt, hogy már senki ne legyen ott, amikor lefürdök, mert, egyedül szerettem volna még lenni egy kicsit és nagyon úgy tűnt, hogy ez össze is fog jönni.

Igen, addig a pontig amíg be nem nyitottam a helységbe. Ott aztán a lábaim, gyökeret eresztettek a földbe és valósággal lemeredtem. Az elém tárult látvány, olyan volt, mintha az álmaim megvalósultak volna.

Az a nő, aki befészkelte magát az elmémbe, ott volt, a zuhanyrózsa alatt, anyaszült meztelenül. Féloldalasan állt és a combjait mosta. Nem vette észre, hogy beléptem, mivel folytatta a tevékenykedését.

Gyönyörű, kerek mellei, csak úgy feszültek és valósággal azért kiáltoztak, hogy valaki markoljon beléjük. Feszes, formás feneke és karcsú dereka konkrétan megbabonázott. A víz csak folyt és folyt a habos testére, és kiengedett hajára. Maga volt az erotikus álom.