Mafuyu x Yuki
[Mafuyu]
Itt állok a 25. emelet tetején készen arra, hogy leugorjak. Nem azért mert annyira rossz lett volna az életem. Nem, nekem itt, a Földön nincs életem. Ezért szeretnék meghalni. Mert ott vár a mindenem, Yuki.
A Given három éves karrierjének fél éve, hogy vége. Haruki részegen kavart Akihikoval, így onnantól kezdve elkerülhetetlenek lettek a viták és a feszültség. Így a banda feloszlott. Egy ideig még Uenoyamával tartottam a kapcsolatot, de amint rájöttem, hogy meg szeretnék halni megszakítottam vele mindent. Nem akarom, hogy ez a tettem úgy fájjon neki, mint nekem Yukié.
Yuki a régi szerelmem és az én hibám, hogy meghalt. Egyszer jobban összekaptunk és meggondolatlanul megkérdeztem tőle meghalna-e értem. Másnap reggelre már nem volt az élők sorában... Próbáltam elefejteni, de nem ment. Azt mondtam, azt hitettem el mindenkivel, hogy lezártam őt és azt az időt magamban. Ez pedig annyira jól ment, hogy a végén még én is elhittem. Miután az első fellépésünk után Uenoyama megcsókolt összejöttünk. Egy évig voltunk együtt, de nem bírtam. A helyére állandóan Yukit képzeltem, így szakítottam. Szerencsére megbeszéltük, így maradtunk barátok és a banda meg sem érezte. Rajtunk kívül pedig más amúgy sem tudott a kapcsolatunkról.
És miután feloszlott a banda végleg üres lettem. Próbáltam magamhoz láncolni a zenét és dalokat írtam, de nem kötött le. Éjjel-nappal Yukira gondoltam, az együtt eltöltött pillanatokra, a régi időkre. Ez pedig megőrjített.
Ezért döntöttem úgy, hogy találkozni akarok vele és követem. Ezért állok itt és most. Felnézek a sötét, csillagos égboltra.
- Yuki - suttogom az éjszakának. - Jövök hozzád, várj meg. - Azzal átlendültem a korláton és a gitárt magamhoz szorítva zuhanni kezdtem. Nem féltem, arcomra egy mosoly kúszott és vártam a becsapódást. Nemsoká' találkozunk, Szerelmem.