Augusztus 29.
Egy nappal az esküvő előtt.
A mai nap kicsit különegesebb volt, ugyanis Karen és a barátnői itt fognak lenni vele és megünneplik, hogy ismételten férhez megy, míg az apám az egyik munkatársához fog menni szintén ünnepelni.
Black viszonylag kora reggel eljött értem, én pedig az újonnan vett vörös egyberészes- és egy táska váltóruhámmal együtt lecammogtam az emeltről, mert tudtam, hogy a holnapi napon Black visz ki a közeli hatalmas parkba, ahol az esküvő lesz megtartva és nem akartam fölösleges kört tenni azzal, hogy hazaugrom átöltözni.
– Jó reggelt – köszönt, átvette a csomagjaimat és megcsókolt.
– Jó reggelt – viszonoztam mosolyogva.
– Éhes vagy? – kérdezte, miközben kivezetett az ajtón.
– Igen. Alig húsz perce keltem és még nem jutottam el a konyháig se – válaszoltam őszintén, bár kicsit mogorván. Sose voltam korán kelő, pláne nem nyáron. Black ezt tudta így nem is vette magára a kissé bunkó stílusomat, helyette aranyosan mosolygott egyett, majd elindultunk hozzá.
– Csináltam palacsintát – vigyorgott, mire felcsillant a szemem. Azonnal jobb kedvem lett.
– És van kávé is? – kérdeztem izgatottan.
– Persze, hogy van – válaszolta lágy mosollyal az arcán. Black tudta, hogyan kell engem átlendíteni a reggeli rosszkedvemen. Sok-sok palacsintával és egy nagy bögre kávéval.
Mikor megérkeztünk, rögtön beküldött a konyhába, ahol már az asztalon volt minden, amit nekem szánt. Ő eközben letette a ruháimat, majd kijött hozzám enni.
– Izlik? – kérdezte szerelmes mosollyal az arcán. Teljesen elmerült abban, ahogy ettem az ő által készített reggelimet. Elégedettség suhat át rajta, mikor teli szájjal motyogtam, hogy isteni lett. Mikor az utolsó falatot is lenyeltem és megittam a kávémat is, felé fordultam és megkérdeztem, hogy mit tervez mára.
– Mivel Hunterék is megérkeztek a fesztiválozásból, szeretnék valamit megbeszélni velük. Meglepetés lenne, így te nem hallhatod. Megbeszéltem velük és Sammel, hogy délután egykor kimegyünk a pályára, ahol ezt meg tudom velük beszélni.
– És én? Addig itthon hagysz? – kérdeztem meglepetten.
– Dehogy, te is jössz. Csak azt a beszélgetést nem hallhatod majd – villantott ezer wattos mosolyt.
– Hát rendben. Milyen terv? – kérdeztem, hátha valamit elárul belőle.
– Annyit kell tudnod, hogy az esküvő után, ahogy a apád és Karen elmentek a nászútjukra, te és Shawn nem lesztek otthon egyedül és ne tervezz semmit az utolsó napra – felelte ködösen.
– Mivan? – kérdeztem nevetve. Teljesen össze voltam zavarodva, valahova vinni akar? És a fiúkkal ezen mit akar megbeszélni? Talán velem akarja tölteni a nyár utolsó napját és a fiúkat kéri meg, hogy foglalják le Shawnt?
– Ne, ne gondolkodj – szólt Black nevetve –, esélyed sincs arra, hogy kitaláld.
– De ne már – nevettem fel -, nagyon kíváncsi vagyok. Mondj valamit – kértem könyörögve.
– Két nap múlva kiderül. Annyit tudsz várni – vigyorgott.
– De nem akarok várni – nyaggattam.
– Hidd el megéri – mosolygott, majd a koszos tányérokat elvette előlem és nekiállt mosogatni. Semmit se volt hajlandó megmondani, így úgy döntöttem, hogy később bepróbálkozom még, hiszen ha a fiúk is tudni fogják, akkor talán több esélyem lesz, hogy választ kapok.
– Várod már a holnapot? – váltott témát miközben megtörölte vizes kezeit.
– Igen – vallottam be, majd eljátszottam a gondolattal, hogy milyen lenne, ha a saját esküvőm lenne Blackkel. Hogyan töltenénk az előtte lévő napot? Hiszen oké, hogy neki ott van Sam, Hunter és Luke, nekem viszont a lánybarátok kimaradtak az életemből. Mindig is csak ők voltak nekem. Egyedül tölteném az estémet? Nem nagyon tetszett ez a felállás és tudtam, hogy ez az arcomra is kiül, mert sose tudtam leplezni a gondolataim által keletkezett érzéseimet.
– Mi a gond? – kérdezte Black és leült mellém és megfogta a kezem.
– Ja, semmi – válaszoltam felnézve rám. Black ezt nem hitte el, mert tovább firtatta a kérdést.
– Ennyire zavar, hogy nem mondom meg, hova akarlak vinni? – kérdezte lelkiismeretesen.
– Nem, dehogy – ráztam a fejem és úgy döntöttem, nincs veszteni valóm, ha elmondom neki, hogy min gondolkodtam. Mindig is szerettem Blackkel a mélyebb beszélgetéseket. Olyankor mindig azt érteztem, hogy Blacknek igen is fontos, hogy mik a gondolataim és a bajaim.
– Akkor? – kérdezett rá. Nem hagyta annyiban és ebből tudtam, hogy érdekli, hogy mi zajlik a fejemben. Abban a nagyon kesze-kósza fejben.
– Ha nekem lenne az esküvőm, én kit tudnék meghívni a leánybúcsúmra? – kérdeztem elhúzva a számat. Látszott, hogy Black is erősen gondolkodik rajta, ő is tudta, hogy csak ők vannak nekem.
– Luke és Hunter biztos beöltözne a kedvedért lányoknak – mosolygott és tudtam, hogy nem tud más megoldást. Ez tény volt, a lánybarátok olyanok voltak nekem, mint a vegetáriánusok életében a hús, kimaradt belőle.
Erre csak egy szomorú mosoly volt a válaszom. Nem lenne olyan mint másoknak és nem tudom, hogy ez miért zavart engem ennyire. És sose voltam olyan mint a többiek.
– Hé, figyelj, egyáltalán nem kötelező leánybúcsút tartani. Nekem se lesz akkor legénybúcsúm. Együtt összeülünk a srácokkal és ünneplünk egyet. Amúgy is hülyeségnek tartom ezt – mondta, bár tudtam, hogy csak azért mondja, hogy ne érezzem magam annyira pocsékul. Ő is biztos szeretett volna rendes legénybúcsút, majd másnap várni, hogy végre megpillanthasson, ahogy odasétálok hozzá. Ez így volt a normális és ettől nem akartam megfosztani.
– Lesz legénybúcsúd, Black. Az úgy a normális és hagyományos – válaszoltam.
– Ki mondta, hogy normális és hagyományos esküvőről álmodozom? – kérdezte eldöntve a fejét.
– Mindenki arról álmodozik – válaszoltam egyhangúan. Nem akartam elhinni, hogy Black másféle esküvőről álmodozik. Mit változtatna? Csak a legény- és leánybúcsút változtatná meg, vagy mást is?
– Olyan esküvőnk lesz, amilyenről te álmodozol. Nekem annyi is elég lenne, ha elmennék Los Vegasba és néhány perc alatt megtehetnénk az eskütételt és az ujjadra húzhatnám a gyűrűt. Nem ragaszkodom a külsőségekhez, én egyedül csak annyit szeretnék, hogy ne csak a barántőm legyél, hanem a feleségem is. De ezen még korai gondolkodni bébi. Még le kell érettségizned és össze kell költöznünk. Aztán, ha lesz munkahelyed ott biztos megismerkedsz másokkal és akkor nem is kell kihagynod a leánybúcsút. Nem kell aggódnod, minden meg lesz oldva – mondta és puszit nyomott a homlokomra. Már maga a tudtat, hogy Black szeretné ha a felesége lennék idővel, könnyeket csalt a szemembe.
– Tényleg szeretnél, majd feleségül venni? – kérdeztem meghatódva. Elsőre nem is tudtam elhinni, hiszen még nagyon távolinak tűnt ez a terv és azt se zártam ki, hogy csak vigasztalásból mondja.
– Miért, te nem szeretél a feleségem lenni? Nem akarlak életem végéig a barátnőmnek nevezni. Hogy hangzik már, hogy bemegyek egy éttrembe negyven évesen és azt mondom, hogy „és és a barátnőm foglalutnk egy asztalt"? Ilyennel sose tréfálkodnék. Igenis szeretném ha egyszer megkérhetném a kezed és olyan boldokok lehetnénk, mint a szüleim.
– Persze, hogy szeretnék, majd a feleséged lenni, csak ez mind olyan... olyan elérhetetlennek tűnik most még. Itt vagyok, most kezdem a tizenegyedik osztályt és máris a házasságkötésen jár az eszem.
– Egyáltalán nem baj, ha előre tervezünk. És most igazán megkönnyebbültem, hogy elméletben de igent mondtál. Ezt nem fogom elfelejteni, ha már meglesz a gyűrű, de elbizonytalanodnék a válaszodban. Nem fogok habozni és a legboldogabb emberré foglak majd tenni – felelte komolyan.
– Sose legyen kételyed velünk kapcsolatban – mondtam és odahajoltam hozzá, hogy egy puszit nyomjak az ajkaira.
– Nem lesz – mondta, majd megcsörrent a telefonja. Egymásra néztünk, majd elnyúlt a telefonjáért, felállt és felvette. Lépkedett néhányat, majd elkezdett beszélni.
– Igen, én vagyok – bólogatott hozzá. Néha csend, majd ismét megszólalt.
– Ez remek! Nagyon köszönöm! – felelte lelkesen.
– Rendben, köszönöm! Visszahall! – mondta, majd letette a telefonját, majd visszaült velem szembe.
– Mi volt?- kérdeztem.
– Szeptembertől van munkám – mosolygott büszkén -, most hívtak fel, hogy felvettek.
– Ennek nagyon örülök! – örültem a sikerének. Végig ez volt a célja, hogy itthon találjon munkát és úgy tűnik sikerült is.
– Mindjárt írok a szüleimnek, hogy elmondjam nekik – mosolygott.
Néhány perc után meg is jött a válaszuk, miszerint nagyon örülnek neki és ez Blackket is büszkeséggel töltötte el.
Délután egy előtt egy kicsivel elindultunk a pályára, ahol találkozónk volt a fiúkkal. Black bezárta az ajtót és kezenfogva sétáltunk a meleg napsütésben.
– Nem fogod hamarabb elárulni, hogy mit terveztek? – kérdeztem hirtelen felé fordulva.
– Nem – jelentette ki fejrázva.
– De légysziii – elkezdtem rángatni a karját, hogy nyomatékosítsam, mennyire szeretném tudni a terveit szombatra.
– Tudod, hogy nem fogom elárulni – jól szórakozott a reakiómon -, ez meglepetés lesz. Nekem sokat jelent majd. Nem szeretném előre lelőni – válaszolta, majd átkarolta a vállamat, maga mellé húzott és a fejem búbjára egy hatalmas puszit nyomott.
– Jó, akkor majd a többieket zaklatom – játszottam a sértettet, mire még jobb kedve lett.
– Semmit se fognak mondani.
– Rendben, és ha azt mondom, hogy nem megyek olyan helyre, amit nem is ismerek? – kérdeztem tágranyílt szemekkel felnézve rá.
– Akkor kénytelen leszel megoldani a hazautat, úgyanis az esküvő után én egyből odamegyek és a fiúk is ott lesznek már. Ránk fognak várni.
– Ahjj, jó – hagytam annyiban. Eközben meg is érkeztünk a pályára, ahol Sam, Hunter és Luke vártak ránk. A földön ültek és mikor megláttak, azonnal felálltak és megöletlek engem. Legalábbis Hunter és Luke, mert ők szinte egész nyáron nem láttak. Az utóbbi hetekben fesztiváltól fesztiválra utaztak, hogy kitombolhassák magukat.
– Szia – köszönt Hunter és megölelt, annyira, hogy a lábam is elemelkedett a földtől.
– Szia Hunter. Ennyire hiányzotam? – kérdeztem nevetve.
– Persze, hogy hiányoztál – nevetett, majd átengedett Luke-nak, aki hozzá hasonlóan jó szorosan megölelt.
– Ti is hiányoztatok, milyenek voltak a fesztiválok? – kérdeztem, mikor Luke is elengedett.
– Atom jó, egyszer orrba vágta annyira, hogy vérzett is, de ezt leszámítva atom jó volt – mesélte Hunter.
– Többször is gondoltunk rátok egy-két pillantra – mondta Luke, mire elképedve nevetni kezdtem. Kedvesek, nem? A két hét alatt néha gondoltak ránk egy-két pillanatra.
– Örülök, hogy jól éreztétek magatokat és viszonylag épségben megúsztátok – nevettem.
– Sam, gyere – szólt Black és félrehívta, hogy ne halljam a tervét.
Mikor hallotávolságon kivülre értek, megkérdeztem Luke-ot és Huntert, hogy ők tudnak-e bármit, amit Black tervez.
– Nem, semmit – válaszolták. – Viszont gratulálunk a kisöcsédhez – mosolygott Hunter.
– Köszönöm – feleltem, mert nem igazán tudtam, hogy erre mit lehetne mondani.
Néhány perccel később Black félrehívta Luke-ot és Hunter is, engem pedig kettesben hagyott Sammel. Nála is megpróbálkoztam kicsikarni egy viszonylag értelmes választ.
– Mit mondott? – tértem azonnal a tárgyra.
– Semmit – felelte szűkszavúan.
– Miért nem mondtok semmit? – kérdeztem és kezdett elegem lenni a tudatlanságból.
– Meglepetés lesz és szerintem örülni is fogsz neki, nem mellesleg ez sokat jelent Blacknek és most, hogy beavatott és átgondoltam, nekem is. Holnap az esküvő után mindent megtudsz. Addig meg tudsz várni.
– Fiúk... hogy ti mennyire titokzatosak vagytok – fújtattam, mire jóízűen felnevetett.
– Hát látod.
Miután Hunter és Luke is elszabadult Blacktől, odajöttek hozzánk és csatlakoztak a beszélgetéshez. Mindhármuk bővebb beszámolót követeltek az Olaszországba történt kiruccanásomról. Természetesen Luke és Hunter is tudtak a korábbi szakításunkról, mégha csak felületesen is, hiszen Sam se és mi se mondtuk el nekik a részleteket.
Mindent elmeséltünk Blackkel, hogy hogy keztünk el ismét beszélgetni és, hogy aztán úgy döntöttem, hogy kimegyek hozzá. Magától értedödően nem meséltem el minden részletet, főleg nem az érkezésem utáni fél órát.
– Titeket aztán semmi se tud elválasztani – csodálkozott Luke.
– Ja, tisztára olyan ez köztetek, mint a ragasztó, basszus – csatlakozott hozzá Hunter is, mire mindannyian felnevettünk.
Bármennyire is nevetséges volt, volt benne igazság. Eddig bármilyen akadály jött velünk szembe, azt ha időbe és energiába is telt, mindig leküzdöttük együtt. A stressz, ami az érettségi idején ostromolta a kapcsolatunkat, nem volt elég erős, hogy elhidegítsen minket egymástól és Grayson se bizonyult elégnek.
Jelenleg nem tudtam nagyobb kihívást elképzelni Grayson után, ami képes lenne minket szétválasztani. Nincs akadály, mely elgyengíthetné az egymás iránti szerelmünket.
Sziasztok!🥰
Ha tetszett a rész, kérlek nyomj egy csillagot⭐ és írj egy kommentet💌
Ha nem szeretnél lemaradni a következő részből idő előtt közétett idézetről, csatlakozz a facebook csoportomhoz🥰🥰 Mindenkit tárt karokkal várok!🤗💖
Profilom alatti linken megtalálod a csoportot🥰💖
Illetve ha szeretnél nekem írni, instagramon (vorosviktoria1 néven) megteheted 🤗💖