Szombaton nagyon rosszul keltem. Az éjjel szinte semmit se tudtam aludni, végig forgolódtam a takaró alatt és újra meg újra felidéztem Black arcát. Mennyire tükröződött benne a csalódottság és a düh egyszerre. Miért nem hallgattam rá, mikor azt mondta, hogy mondjak fel? Miért voltam ennyire makacs? Hogy lehettem ennyire hülye? Éjszaka egy halomnyi üzenetet küldtem Blacknek, mert láttam, hogy fent van de egyet se nézett meg. Leírtam neki, hogy Grayson csókolt meg és hogy én nem akartam. Azt se hagytam ki, hogy utána megpofoztam. Vagy hatvanszor leírtam neki mindent, hogy sajnálom, hogy hallgasson meg, hogy bocsájtson meg, de nem volt hatásos.
Reggel fele sikerült elaludnom, bár nem sokat tudtam aludni, mert óránként felébredtem. Talán tizenegy óra lehetett, mikor Shawn bedugta a fejét az ajtómon. Egymásra néztünk, mert az ajtó felé voltam fordulva.
– Bejöhetek? – kérdezte óvatosan. Erre csak alig láthatóan bólintottam, de elégnek bizonyult, mert Shawn kinyitotta teljesen az ajtót, majd bejött és leült az ágyam szélére.
– Egy halomnyi üzenetet küldtem neki, de nem nézte meg – feleltem a sok sírástól halkan és rekedten. El se tudtam képzelni, hogy milyen látványt nyújthatok karikás és vörös szemekkel.
– Sajnálom Ev. Biztos vagyok benne, hogy ez most mindkettőtőknek nehéz. Adj neki időt, hogy megeméssze a történteket – tanácsolta, amit meg is fogadtam volna, ha nem utazik el egy hétre hétvégén és ennek hangot is adtam.
– Nem érted Shawn! Vasárnap este indul a gépe, mert megy Olaszországba! Nem tudom elvisleni, hogy így váltunk el! Haragszik rám és nem képes meghallgatni! Shawn, én nem csaltam meg! Az a görény csókolt meg! Két pofont is lehúztam neki! Én ezt nem akartam! – ismételten sírni kezdtem. Keservesen.
– Szeret téged Ev, nem azért szakított veled, mert megcsókolt, hanem mert azt hiszi, hogy vele boldog vagy. Nem akar a boldogságod utjába állni.
– Pedig rohadtul azt csinálja! Ellökött magától és nem képes meghallgatni – feleltem miközben könnyes szemeimet törölgettem.
– Nyugodj meg. Mindketten tudjuk, hogy elválaszthatatlanok vagytok. Ezt is meg fogjátok beszélni, mint mindig mindent. Nincs okod aggodalomra – nyugtatott.
– Félek, hogy Olaszországban talál nálam egy sokkal jobb és szebb lányt – vallottam be az igazi félelmemet. – Mert ha ez megtörténik, akkor valószínűleg szeptembertől ott fog élni, és akkor nem fog visszajönni hozzám – sírtam.
– Ha ez meg is történik, az azt jelenti, hogy fogsz nála találni te is egy sokkal jobb fiút. Minden okkal történik, ezt ne felejts el. Nem véletlen, ha ennek így kell alakulnia.
– De semmi rossz nem volt a kapcsolatunkban! – érveltem enyhe felháborodottsággal a hangomban.
– Biztos vagy benne? Akkor ez az egész hogy történhetett meg? Valaminek el kellett romlania, ha szakított veled. Valaminek idáig el kellett vezetnie az eseményeket. Ki tudja, talán pillangóhatás történt. Egy veszélytelennek tűnő, de rossz döntés miatt most ez történt. Ha olyan jó volt a kapcsolatotok, akkor miért sírsz? – kérdezte kedvesen, egyáltalán nem volt vád a hangjában. Nyugodt volt és inkább merengő.
– Mert fáj, hogy szakított velem! – akadtam ki és méginkább sírni kezdtem. Egyetlen egyszer se hittem, volna, hogy ezeket a szavakat kimondom egymás után.
– Ne felejtsd el, hogy a könnyek a legyőzőttség és remény elvesztésének jele. Úgy érzed, hogy örökre elvesztetted?
– Nem tudom, Shawn! Érted? Nem tudom, mi a szar van most velünk!– feleltem síros hangon.
– Tudod mit tennék a helyedben? – kérdezte miközben komoly arcot vágott egy árnyalatnyi mosollyal.
– Hát biztos valami sokkal célravezetőbbet, mint a sírás, nem? – kérdeztem és letöröltem a könnyeimet az arcomról. Össze kell szednem magam.
– Megmondanám neki, hogy mekkora egy fasz, hogy szakított veled – felelte és mintha indulatok lángja csillant volna fel a szemeiben. Mintha elképzelte volna a történéseket.
– Nem figyeltél, hogy nem reagál semmilyen üzenetemre? – kérdeztem és komolyan kezdett aggasztani, hogy mindenről beszámoltam neki, ő pedig a felére se emlékszik.
– De ha odamész hozzá, kénytelen lesz meghallgatni. Akkora hülyeség egy ekkora félreértés miatt mindkettőtőknek depresszióba esnie. Kapd össze magad és adj ki magadból minden dühöt és vágd az arcába az igazságot, hogy tudjon rajta gondolkodni.
Erre az ötletére mintha villámcsapás ért volt, teljesen felbátoródtam és elhatároztam magam, hogy meg fogom ezt vele beszélni. Kerüljön, amibe kerül.
– Igazad van! Most megyek is és megbeszélem vele – pattantam ki az ágyból, majd besiettem a fürdőbe, hogy rendbeszedjem magam.
Utána gyorsan átcseréltem a pizsomámat egy utcai szerelésre, gyorsan ettem valamit Shawn társaságában és indulatoktól fütve elindultam Blackhez.
Észre se vettem, hogy milyen gyorsan ideértem, annyira a gondolataimba voltam merülve.
Elhatároztam magam, hogy rendbeteszem a kapcsolatunkat, és ezzel a szándékkal gyorsan csengettem, mielőtt még megfutamodtam volna.
Elsőre nagyon féltem, hogy nem nyit ajtót nekem. Féltem a látványtól, hogy mit fogok Black arcán viszont látni és talán leginkább az rémített meg, hogy ha elém áll, meg fogok-e tudni szólalni.
Mikor az ajtó félig kinyílt és meglátott Black és azonnal szólatam:
– Black... - de nem tudtam ennél többet mondani, mert készült az orrom előtt becsapni az ajtót, amit nem hagyhattam. Tele voltam adrenalinnal, testem minden egyes porcikája remegett és talán ennek köszönhettem, hogy a testem automatikusan reagált. Mielőtt bevágta volna az ajót előttem, kezemet az ajtókeretre tettem és nem törődve a fájdalommal, ami abban a pillanatban hasonlított a dinamitrobbanásra, ott rartottam és nem húztam el, míg Black ismét ki nem dugta a fejét.
Arca teljesen rémült volt és a kezemet nézte, amit - miután megbizonyosodtam arról, hogy nem szándékozik ismét kizárni -, lassan, a lehető legkevesebb mozdítással elhúztam és a másik kezembe ejettem és igyekeztem felmérni a kezemben okozott kár nagyságát.
Szemeimet enyhe könnyfátyáol lepte el a fájdalom érzésére, de lenyeltem könnyeimet és minden erőmmel azon voltam, hogy ne tulajdonítsak túl nagy jelentőséget a kezemben búzgón tevékenykedő kínnak. Felnéztem a kezemről, ami már most nem mutatott túl biztató látványt, majd Blackre emeltem tekintetemet.
Ahony jobban szemügyre vettem, szemei karikásak voltak és éppen annyira megviselt, mint én, ha nem jobban. És mindennek ellenére láttam a szemeiben a halványan ragyogó tőrődést.
– Ne-nem akartam odacsapni az ajtót a kezedre – felelte szinte megbénulva. – Sajnálom Ev... de nem akarok veled beszélni – felelte és immáron óvatosabban kezdte becsukni az ajtót, remélve, hogy nem rakom oda a másik kezem. Természetesen elszántan jöttem ide és ezért nem is engedhettem, hogy ennyiben leintézze. Én igenis beszélni akartam vele. Határozottnak, megrendíthetetlennek éreztem magam, így mikor az utolsó néhány centi válaszott el, hogy most kint maradok, vagy bent, amilyen gyorsan csak tudtam a lábamat behelyeztem az ajtóba akadálynak. Engem nem fog kizárni.
– Én viszont igenis beszélni akarok veled, szóval igazán megköszönném, ha beengednél, és legalább meghallgatnál – szavaim tocsogtak az indulatoktól.
– Erre nem fog sor kerülni – felete és egy célzott rugással kirugta a lábam az ajtóból, mire elvesztettem az egyensúlyomat és most akaratom ellenére is rossz helyre támaszkodtam, mert ismét rácsapta a már így is rossz kezemre az ajtót, mire halkan, de felkiáltottam.
– Miért teszed oda folyton a kezed? – akadt ki Black.
– Képzeld, ha az ember alól kirúgják a lábát, általában elvesztik az egyensúlyukat és valamiben meg kell támaszkodnikuk!
– Ne az ajtómban támaszkodj, hanem mondjuk Grayson vállába vagy tudom is én, hogy hova!
Erre már tényleg nem volt energiám, hogy végig hallgassam, hogy azzal a gyökérrel emlegessen engem. Minden erőmet összeszedtem és belöktem az ajtót, majd beléptem és a sérült kezemmel – mivel az volt a jobb -, egy hatalmas pofont lekevertem neki.
– Kurvára hallgass meg, ha megkértelek! – feleltem könnyezve. Black erre csak elnémult, minden érzelem, ami eddig tükörződött az arcáról elpárolgott és kifejezéstelen arccal nézett rám és a pirosló helyet kezdte dörzsölni az arcán.
Nem kezdtem rögtön bele a mondandómba, helyette besiettem a konyhába és hideg víz alá helyeztem a sajgó, bedagadt, liluló kezemet. Immáron nem az adrenalin miatt reszkettem, hanem a fájdalom vette át az uralmat a testem fölött. Halkan potyogtak a könnyeim és minden figyelmemet a kezemre összepontosítottam. Nem vettem észre, mikor Black mellém lépett és egy jéggel megpakolt zacskót helyezett a kezemre miután elzárta a csapot.
– Meg kéne nézettni, nem néz ki túl jól – jegyezte meg, majd egy zsepit nyomott a másik kezembe, amivel megtörölhettem a szemeimet.
– Nem érdekel. Nem fogok addig innen elmenni, míg meg nem beszéltem veled azt, amiért idejöttem – makacskodtam.
– Akkor hajrá. Ha már széttörted a kezed, annyi a minimum, hogy meghallgatlak – felelte, majd hátat fordított nekem és bement a nappaliba, ahová én is követtem.
Mindketten leültünk, egymással szembe, külön fotelekbe. Meg se próbáltam mellé ülni, mert tudom, hogy vagy elült volna, vagy roppant kellemetlenül, de végig ülte volna, míg beszéltem.
– Csupa fül vagyok, mindössze a szaftos részletektől kímélj meg. Nem érdekel, hogy milyen volt Grayson csókja meg a többi... - felelte undorra teli hanggal.
– Befejeznéd? Mindketten tudjuk, hogy nincs köztem és Grayson között semmi!
– Persze, persze... észrevettem, hogy nincs köztetek semmi... - felelte gúnyosan és elég rendesen félreérthetően.
– Képes lennél legalább egy percre komolyan venni és nem félbeszakítani és kiforgatni a szavaimat már a mondandóm legelején?
– Persze, lakat a számon – felelte, majd kényelmesen szétterpeszkedett a foteljében és hátradőlve figyelt engem, aki mereven üldögét az egykori kedvenc helyén, ami nem Black karjai közt volt.
– Grayson szándékosan tette, azt amit tett. Tudta, hogy akkor jössz és mikor meglátott az ablakban a falhoz lökött és megcsókolt. A pult miatt nem láthattad, de lefogta a kezemimet, hogy ne tudjak ellenkezni. Nem csókoltam vissza. Miután kimentél és elengedett az első volt, hogy megpofoztam, majd utánad mentem és miután te otthagytál visszamentem és felmondtam és azt egy újabb pofonnal pecsételtem. Sajnálom, hogy ekkora félreértés keletkezett ebből – feleltem.
– Az emberek nem bánják a jó dolgokat, bármekkora vétek is az– jegyezte meg szűkszavúan.
– Ebből is rájöhetsz, hogy ez egyáltalán nem volt jó! – emeltem fel a hangomat hitetlenkedve.
– Ez az egész arra megy ki, hogy megbocsájtsak? Mert a ki tudja mióta zaljó viszonyotokra fény derült és a sokáig biztos pontnak hitt személy az éltedben elhagyott? Mert itt az esély, hogy új fiúval, új életet kezdj. Én nem fogok a boldogságod útjába állni.
– Pedig rohadtul azt csinálod! Te vagy az egyetlen személy az életemben, aki boldoggá képes tenni!
– Sokáig én is ezt hittem, de már egyáltalán nem vagyok biztos benne. Most, hogy ezt elmondtad, szándékozol még mást is mondani? – kérdezte és felállt, majd a bejártai ajtó felé közeledett. Én is felpattantam, a jeges zacskót az asztalra tettem, majd követtem. Tudtam, hogy ki fog tenni. Hogy nem hajlandó tovább hallgatni engem.
– Van még bármi, amit szeretnéd, hogy tudjak? – kérezte és kinyitotta az ajtót.
Szembefordultam Blackkel és mélyen a szemébe néztem.
– Igen – bólintottam és már elterveztem a fejemben, hogy mit fogok mondani. Black várakozva nézett rám, míg én elég bátorságot szereztem ezek után. Minden lelkierőmet összegyűjtve a lehető legtöbb érzelemmel, amit csak képes voltam kimutatni kimondtam azt a három szót, amik szinte könyörögtek, hogy mondjam ki őket.
– Nagyon szeretlek. Sajnálom – mondtam, majd tekintetemet elszakítottam, mert nem voltam képes tovább türzőztetni a kitörni vágyó könnyeimet. Lehajtott fejjel, összeszorított ajkakkal kiléptem talán örökre a boldogság kapujából.
– Vigyázz magara Ev! – szólt még utánam, de azt kívánom bárcsak ne tette volna. Nem mondta vissza, hogy szeret.
Itt tudtam, hogy ez a kapcsolat menthetetlen. Black nem akarja megjavítani a viszonyunkat és ez, a tudat volt a legfájdalamsabb. Nem érek neki annyit, hogy hajlandó legyen egy kis energiát feláldozni az érzéseink helyretételéért.
Nem hajlandó küzdeni értünk.
Sziasztok!💝
Meg is hoztam a folytatást, amit reményeim szerint az előző rész után nagyon vártatok! 🥰
Nagyon remélem, hogy tetszett. 💕Ha igen kérlek komizz 🖋és csillagozz⭐, hogy tudjam!
Nagyon kiváncsi vagyok a véleményetekre!🥺💕😊
Ha valaki szeretne írni nekem azt az instaolalamon megteheti 💖
Insta oldal ahol írni tudtok: vorosviktoria1