A hét további napjai gyorsan elteltek. Borzalmasan kellemetlen volt Graysonnal a munka a napokban, de nem tulajdonítottam neki túl nagy figyelmet. Reggel elmentem és délután Blackkel hazamentünk. Még mindig mániákusan kísérgetett engem munkába reggelente és feltétel nélkül jött mindig háromkor elém. Őszintén most sokkal inkább örültem neki, hogy nem egyedül kell mászkálnom a meló miatt, mint az elején. Mindig beszámoltam Blacknek a fejleményekről, hogy mennyire nem érdekel Grayson és, hogy mennyire feszült köztünk a hangulat. A barátom félig meddig örült neki, hogy a kapcsolatunk egyre rosszabb. Sokkal szívesebben hagy itt engem egy hétre, úgy hogy beszélő viszonyba is alig vagyunk Graysonnal, mint mikor folyton kialakult köztünk valamilyen szempontból a szenvedélyes utálat.
Szerdán megszületett az öcsém is, míg munkában voltam. Shawn hívott fel ebédszünetben, hogy Ben megszületett délelőtt tíz óra harminchat perckor. Onnantól kezdve senki se tudta elrontani a kedvem és mikor vége lett a munkaidőmnek, megkértem Blackket hogy egyenesen vigyen be a korházba, hogy én is láthassam. Az orvosok azt mondták, hogy vasárnapra haza is engedik, mert egészséges kisbaba.
A csütörtök is olyan hamar eltelt, mint a többi nap. Ha lehetséges még kevesebb beszélgetéssel és több odafigyelésre a munkában. Sokszor láttam Graysonon, hogy bosszankodik, de nem hoztam fel témában egyszer sem.
Ma volt az utolsó munkanapom a héten. Black mint mindig, elkísért a kávézóba. Mindig különösen figyelt Grayson esetleges apró jeleire, de mostanra annyira elhidegültünk egymástól, hogy szemernyi aggodalom se maradt Blackben, amiért itt kell hagynia az ellenségével. A legutóbbi veszekedésünk óta tényleg jobban megbízott bennem és megtartotta az ígéretét, miszerint elhiszi, hogy nincs köztünk semmilyen olyan kapcsolat, ami miatt tarthatna.
– Jó munkát, kicsim. Délután jövök érted – mondta, majd csókot lehelt az ajkamra. Ezen a héten egyszer se veszekedtünk és nagyon örültem, hogy végre megszilárdult a bizalma felém. Indulatoktól mentes napjaink voltak.
– Már csak ez az egy nap és hétvége. Olyan jó kimondani – lelkesedtem mire egy aranyos mosolyt varázsolt az arcára és megölelt és még egyszer megcsókolt. Mindkettőnk érezte, hogy a jövő hét, mikor Black nem lesz itt, nehéz lesz ezért igyekeztünk kimutatni egymás felé a szeretetünket. Akár nyilvános helyen voltunk, akár nem, mindig elcsattant egy szenvedélyes csók köztünk, ha nem több.
– Van már terved hétvégére? – kérdezte Black és szeretetteljesen nézett rám.
– Veled lenni – mosolyogtam és éreztem, hogy pirulok. Black ezt örömmel nézte végig, hogy az arcom egyik pillanatból a másikba paradicsom vörös lesz.
– Én is pont így tereztem – felelte, majd elköszönt végleg, hogy mehessek dolgozni.
– Black! – kiáltottam utána a kávézó ajtajából. – Hiányozni fogsz!
– Te is hiányozni fogsz! – fordult vissza egy eget rengetően szexi mosollyal az arcán. Ezt követően beléptem, és ami először a szemem elé tárult az Grayson tekintete volt. Ha lehet ilyet mondani erre a helyzetre, lelkemig hatolt ezzel a nézéssel. Összehúztam a szemöldökömet, mert nem értettem, hogy miért kell ennyire megbámulni.
– Most mi van? – kérdeztem kissé felháborodottan.
– Semmi. Kihoznád a raktárból a poharakat és a szalvétákat? – kérdezte és felvette mézes-mázos modorát. Ebbe meg mi ütött? Biztos ő is örül, hogy a héten ez az utolsó nap, mikor egy légtérben kell elviselnie és szinte biztos voltam benne, hogy a hirtelen jött kedvessége mindössze gúnyból ered.
– Hát hogyne – válaszoltam, majd fordultam is és elindultam az említett helyiség felé.
Felpakoltam magam a papírpoharakkal, majd a szalvétákkal is és kivittem a pulthoz, ahová miután letettem, elkezdtem a helyére pakolni őket. Graysontól mindössze egy méter választott el. Továbbra is a kellemetlen, már-már megszokott csend uralkodott köztünk. Ő a papírjaira írogatott én pedig pakoltam. Háttérzajnak mindössze a rádió szólt, amit Grayson az elmúlt héten erőszeretettel bekapcsolt.
Mikor a kávézó kinyílt, a szokásos sürgés-forgás kezdetét vette a kis üzletben. Egyik vendégtől vettem fel kint a rendelését, a másiknak meg már vittem is ki. Grayson többször is kivitte helyettem a rendelést, mikor már nem tudtam, hogy hol áll a fejem a sok teendő miatt.
A péntek mindig ilyen volt. Sok vendég kevés alkalmazottra.
Az ebédszünetet megváltásnak éreztem, mikor végre leülhettem és ehettem. Telefonomat előhalásztam a táskámból, majd megnéztem, hogy jött-e valamilyen üzenetem. Természetesen jött, méghozzá Samtől.
Sam
Szia, tudom, hogy dolgozol és nincs sok időd, de arra gondoltam, hogy vasárnap csaphatnánk egy kisebb összejövetelt, hogy az utolsó nap együtt legyünk. Hunter és Luke azt mondta, hogy feltétel nélkül jönnek. Te mit gondolsz? Nem csapnánk nagy bulit, csak eltöltenénk egy kis időt, ha már Black lelép egy hétre Olaszba...
Ev
Szia, szerintem ez jó ötlet, mit terveztek? Van öltet?
Sam pillanatokkal később már válaszolt annak ellenére is, hogy az üzenetet már két órája elküldte.
Sam
Örülök, hogy benne vagy az ötletben, arra gondoltunk, hogy lehetne valami pia, persze nem akarunk lerészegedni... aztán lehetne pizza is és csak úgy, mint a régi szép időkben, ökörködhetnénk :D
Ev
Tetszik az ötlet :D úgyis régen volt már ilyen ütközés, Huntert és Luke-ot se láttam már egy ideje a meló miatt :D Blacknek gondolom, ezt nem mondjuk meg, ugye?
Sam
Már beszéltem neki erről, de csak annyit tud, hogy áthívtam... nem számoltam be neki semmiről. Úgy állítottam be a dolgot, mint amikor múltkor itt voltatok, nem tud többet :D
Ev
Rendben, vigyek valamit majd?
Sam
Nem kell, lesz itt minden, ami kellhet :D
Ev
Okés, viszont nekem mennem kell, mert ebédszünetem van és enni is szeretnék :D Már csak három órát kell kibírnom itt :D
Sam
Jó, nem is tartalak fel, jó étvágyat és kitartást ahhoz a görényhez :P
Ezt követően eltettem a telefonomat és megebédeltem és lelkileg felkészültem az utolsó három órára.
Az utolsó három óra meglepően gyorsan eltelt. A vendégek száma lecsökkent mostanra, így a pulthoz mentem, kivettem a táskámat a szekrényből és indultam is volna ki, mert láttam Black közeledő alakját, de Grayson elém állt.
– Bocsi, de elállnál az utamból? Vége van a munkaidőmnek – mondtam és próbáltam mellkasánál eltolni, de nem engedett. Makacsul állt velem szembe, majd lenézett rám. Hallottam, hogy az ajtó fölötti kis csengő megszólal, ami azt jelentette, hogy Black kinyitotta az ajtót, de mielőtt még odafordulhattam volna, Grayson odahajolt hozzám, a falhoz szorított, kezeimet pedig lefogta a testem mellett és megcsókolt. Ledermedtem. Mi a szart művel? Próbáltam a kezeimet kirántani szorításából, de kevésnek bizonyult az erőlködésem, mert meg se lazultak a csuklóimat fogva tartó kezek. Hallottam az ajtó csapódását, mire Grayson elengedett és önelégült ördögi vigyorral nézett vissza rám. Betelt nálam a pohár és hatalmas lendülettel pofon húztam. Olyan erőset ütöttem, hogy a kezem is belefájdult, de nem érdekelt. Kinéztem az ablakon és láttam, hogy Black sietős léptekkel halad egyre távolabb tőlem. Szemeimet azonnal ellepte a könnyfátyolt. Eltaszítottam Graysont az utamból és lóhalálában rohanni kezdtem a barátom után.
– Black! Várj meg kérlek! Ez nem az volt, aminek tűnt! – kezdtem kiabálni utána. Megállt, miére én is megálltam, bár volt köztünk néhány méter távolság. Black arcáról leírhatatlan nagy düh volt leolvasható és mérhetetlenül nagy megbántottság és csalódottság egyvelege tükröződött a szemeiből.
– Kurvára láttam és ne próbál bemesélni,hogy nem az volt, aminek látszott! Rohadtul megbíztam benned erre te megcsalsz a hátam mögött, ki tudja mióta! Végig ezt tervezted ugye? Hogy elhiteted velem, hogy nincs köztetek semmi, hogy titokban folytathassátok ezt! Én hülye baszki, én hittem neked! Nem érdekelt tovább, hogy itt dolgozol, mert elhittem, hogy nincs köztetek semmi! Mióta szövetkezel a hátam mögött? MIÓTA EV?!
– Black! Kérlek hallgass meg! Nem úgy volt az! – sírtam és reszkettem egyszerre. A szavak alig találták a számat. Hogy fajulhattak a dolgok idáig?
– Megmondtam, hogyha meglátlak titeket úgy, hogy tisztán kivehető a vonzalom köztetek, otthagylak nem? Rohadtul betartom az ígéretemet! Ne gyere nekem a sajnálommal! Megbíztam benned, de te eljátszottad az esélyedet! Nem akarlak látni! – kiabálta dühvel a hangjában. Arca teljesen vörös volt a kiabálástól. Mit tettem vele?
Teljesen lefagytam. Sírva néztem rá, de nem hatotta meg.
– Black! – szóltam utána mire visszafordult és ekkor már láttam, hogy őt is a sírás kerülgeti.
– Vége van Ev! Nem akarlak látni! Semmi közünk sincs egymáshoz! – kiabálta mire teljesen elvesztettem a könnyeim felett az uralmat. Hátat fordított nekem és tovább ment. Nem hagyhattam, hogy ez megtörténjen egy félreértés miatt! Utána futottam és hátulról karjaimba zártam.
– Kérlek Black! Hallgass végig! – zokogtam és az sem érdekelt, ha miattam tiszta könny lesz a pólója. De ez nem tűnt ilyen egyszerűnek. Black szétfeszítette karjaimat és ellökött magától, úgy, hogy rám se nézett. Komolyan gondolja, hogy itt van a kettőnk vége.
Sokkolva, reszketve és keserves sírás közepette otthagyott az utcán. Kezeimet számra szorítottam, hogy elfojtsam még inkább kitörni készülő zokogásomat.
Aztán hirtelen elöntött a düh és egy nagy fordulatot téve, szinte trappolva visszamentem a kávézóba.
– Mindenről te tehetsz! Mégis hogy képzelted, hogy megcsókolsz te vadbarom!? – ordítottam torkom szakadtából, majd ismét adtam neki egy pofont. Grayson viszont halálosan nyugodt volt és csak mosolygott.
Még egyszer lendítettem a kezem, de megfogta a csuklómat és mosolyogva nézett rám továbbra is.
– FELMONDOK! – kiabáltam, majd kirántottam a kezem szorításából és kiszaladtam a volt munkahelyemről.
Hazafelé végig könnyektől homályosan látva futottam. Odaérve szabályosan feltéptem, majd becsaptam az ajtót és felszaladtam a szobámba. Nem érdekelt, hogy ki hallja és ki nem, hogy szabályosan bőgtem. Bevetettem magam az ágyba és hangomat kieresztve hangosan kiadtam magamból minden szomorúságot.
Mégis miért nem volt képes meghallgatni? Hogy hiheti azt, hogy érzek valamit Grayson iránt, ami nem színtiszta gyűlölet? Mit tettem, amiért ezt érdemlem?
Könnyeim néhány órával később sem apadtak el. Úgy éreztem, hogy az életem darabokra hullik ebben a pillanatban. A lehető legrosszabban váltunk el egymástól, mielőtt kimegy külföldre. Nem így kellett volna ennek alakulnia. Olyan feszítő érzést éreztem a mellkasomban, mintha szabályosan összetört volna szívem. Nem tudtam másra gondolni, csak Black tekintetére. Mikor láttam, hogy könnyek csillognak a szemében. Hogy történhetett ez meg?
Hallottam, hogy nyílik az ajtóm, de nem fordultam oda. Továbbra is a párnámba temettem az arcomat és tovább itattam az egereket.
– Ev – hallottam Shawn aggódó hangját, majd éreztem, hogy leült az ágyamra.
– Menj ki Shawn! – szóltam rá kicsit sem kedvesen. A mai napra már semmi kedvesség nem marad bennem.
– Mi történt? – kérdezte figyelmen kívül hagyva az előző mondatomat. Tovább hullattam a könnyeimet, nem tudtam, hogy elmondjam-e neki vagy sem. Végül úgy döntöttem, hogy előbb-utóbb úgyis megtudná, így végül kinyögtem.
– Szakított velem – feleltem rekedten a sok sírástól. Hangomtól elkapott a sírhatnék, viszont Shawn megölelt, melytől még inkább ki akartak törni a könnycsatornáimban még megmaradt könnyek.
Shawn ezt követően egy szót sem szólt, csak társaságot biztosított. Ott volt mellettem és a tudat, hogy nem vagyok egyedül egy kicsit megnyugtatott, de kicsit sem feledtette el velem a történteket.
Lassan elapadtak a könnyeim és rettentően fáradtak éreztem magam. Úgy éreztem magam, mint egy mosott szar.
– Gyere, megmossuk az arcodat, utána pedig vacsorázunk egyet, rendben? – kezdte kedvesen Shawn de közben ellentmondást nem tűrő hangon. Erőtlenül kikeltem az ágyból, majd ahogy Shawn kérte megmostam az arcomat, ő eközben pedig az ajtóban állt és várta, hogy végezzek. Ezt követően megfogta a kezem és levezetett a konyhába. Nem volt étvágyam és nem tudtam, hogy ezt, hogyan közöljem vele. Tele voltam kétségekkel a mai nap után.
– Mit kérsz? – kérdezte és kinyitotta a hűtőt, majd kutakodni kezdett benne.
– Nem vagyok éhes Shawn – vallottam be. Ha valamit lenyeltem volna, az biztos, hogy nem maradt volna bennem. A gyomrom még egy borsónál is kisebb volt.
– Akkor is eszel valamit. Így nem hagyom, hogy aludni menj. Apád bent maradt Karennel a kórházban Ben miatt és a lelkemre kötötték, hogy legyek felelősségteljes. Ne nehezítsd, meg a dolgom kérlek – mondta.
– Sajnálom – feleltem elcsukló hanggal. Szemeim égtek a sok sírástól és a fejem is fájt már.
– Nem, nem úgy értettem – kezdett szabadkozni, de már mindegy volt.
– Semmi baj Shawn – feleltem halkan, de a tekintetét kerültem. Shawn becsukta a hűtőt, majd odajött mellém és megölelt.
– Figyelj, tudom, hogy nehéz. Nincs étvágyad és legszívesebben a szobádba sírnál, de az nem megoldás. Black nem tudja, hogy mit veszített és nem érdemli meg, hogy sírj utána – felelte aggodalommal a hangjában.
Black nevének hallatán ismét elkapott a szorító érzés a mellkasomban és nagyon erőlködtem, hogy ne hullajtsak még több könnyet érte.
– Add ki magadból Ev. Ne tartsd vissza. Utána majd jobb lesz csak egy kis időt kell adnod magadnak. Itt leszek melletted – felelte és immáron már az őszinte és tiszta szomorúságot lehetett érezni a hangjában.
Sziasztok! 🥺💝💖
Meghoztam a folytatást! Remélem tetszett, ha igen jelezd nekem kommentben és csillahozni se felejts el! 🤗💖💖
Várom a véleményeket😘🥰🥰
Ha valaki szeretne írni nekem azt az instaolalamon megteheti 💖
Insta oldal ahol írni tudtok: vorosviktoria1