Black motorjának köszönhetően pillanatok alatt visszatértünk a Black rezidenciára. Leparkolta a járművét, majd mindketten leszálltunk.
- Ne haragudj, amiért elfelejtettem sisakot hozni. – mondta mikor feltételezem meglátta összekócolt hajamat.
- Nem gond. – mosolyogtam rá kedvesen.
- Na most, hogy épségben hazaértünk, - kezdte a mondandóját, miközben bementünk a házba, - miről is akartál beszélni velem? – komolyra fordította a hangnemét, közben mégis érdeklődés tűnt fel hangjában.
- Menjünk be a nappaliba – mondtam, majd megfogtam kezét és magam után húztam. Leültünk egymással szembe, majd belekezdtem a mondanivalómba.
- Először is, nincs miért kiakadnod, szeretném, ha higgadtan reagálnál a dolgokra.
- Ez nem valami biztató, ezt ugye tudod? – kérdezte miközben kínosan elnevette magát. – Miről lenne szó? Rólunk? – kérdezte félve, miután látta, hogy én nem nevettem el magam.
- Nem, nem rólunk. Velünk minden rendben és pont az lenne a célom, hogy így is maradjon, ezért nem szeretnék veled ezek után vitába keveredni.
- Minden tőlem telhetőt megteszek, te is tudod. Nem akarok szándékosan kiakadni, de ez nem éppen olyan dolog, amit teljesen kordában tudok tartani – vallotta be, amit már amugy is tudtam.
- Tudom, ezért kezdtem úgy, hogy higgadtan kezeld a helyzetet és, hogy tulajdonképpen nincs miért aggodnod.
- Rátérsz a lénygre, vagy még nyugtatsz egy kicsit? Szeretnék túlesni rajta, mert utána nekem is lenne mondanivalóm neked. Ha már komoly beszélgetésekre került sor és ne maradhatok ki belőle.
- Történt valami? – kezdtem azonnal aggodni. Black nem szokott így beszélni kivéve, ha valami olyan nem történt, ami nekem nem fog tetszeni. Az adrenalin átjárta a végtagjaimat és egy pillanatra el is felejtettem, hogy én kezdeményeztem ezt a beszélgetést, tehát nekem kell elkezdeni, hogy minél hamarabb megtudjam, mégis mi járhat Black fejében.
- Fog történni – bólintott és kicsit sem tűnt boldognak, ami engem is elszomorított egy kicsit tudat alatt. Nem jóra számítottam és jó előérzetem se volt ezzel a dologgal kapcsolatban.
- Tudod, hogy egy kávézóban dolgozom. - kezdtem bele, mert nem akartam tovább firtatni Blacket. Ő is kíváncsi rám és én is kíváncsi vagyok rá. Mikor bólintott foglytattam a beszélést.
- Biztos vagyok benne, hogy emlékszel még Grayson Woodra, aki ellen meccseztetek még suliban.
- Arra a csótányra, hogy ne emlékeznék? Akkora egy dög volt, nem egyszer állítottak ki miatta, mert sérülést színlelt – látszott rajta, hogy a régi emlékek visszahozták a régi indulatokat is. Tele volt a szeme ellenszenvvel és utálattal. Biztos vagyok benne, hogy nagyon kevés embert tudnék felsorolni, akire hasonlóan reagálni. Mekkora mázli, hogy pont ő van a középpontban... remélem érezhető volt az irónia. Kicsit sem örülök és őszintén kicsit feszélyezve is érzem magam, amiért egy olyan emberről kell beszélnem, mint főnők, akit ennyire utál a barátom.
- Ő a főnőkőm – csaptam bele a lecsóba, nem akartam tovább kertelni.
Elsőre Black hosszasan elgondolkodott és látszott rajta, hogy igyekszik visszafoni a feltörni készülő dühét. Végül rám nézett és megszólalt.
- És ezt mégis miért csak most tudom meg? – kért számon. Toleráns énemhez híven ezt a hangnemet elengedtem a fülem mellett. Egyáltalán nem volt szükség a kiakadásomra egy ilyen kis dolog miatt, mert Black ilyen állapotban még simán azt is hiheti, hogy bármiféle viszonyom van Graysonnal.
- Az elején nem tartottam lényegesnek, mert semmi sem történt, dolgoztam és ennyi. De miután beszéltem Sammel a parkban, látta, hogy velem jött, mert a hugát vitte játszani és megkérdezte, hogy honnan ismerem. Mondta, hogy el kell neked mondanom, de a további napokban annyi minden történt, hogy őszitén, elfelejtettem.
- Szóval, ha Sam nem mondja, hogy beszélj velem erről, akkor be se avatsz ebbe? Gyönyörű, köszönöm, hogy így megbízhatok benned. Igazán kedves vagy – nagyon nem tetszik ez neki.
- Megbízhatsz bennem Black. Nem azért nem mondtam el, mert el akartam hallgatni, hanem mert attól tartottam, hogy ezzel együtt el is veszítem az állásomat. Miután Sam elmondta, hogy mennyire utáljátok egymást jobbnak találtam várni egy kicsit, hogy tényekkel is alá tudjam támasztani a tényt, hogy semmi se történt köztünk.
- Akkor te nem bízol bennem, ha azt hitted, hogy kirugatlak. Nem kockáztatnám meg. A csótány tudja, hogy a barátnőm vagy? Tudja, hogy együtt vagyunk? – kérdezte.
- De bízom benned és kérlek ne is feltételezz ilyeneket rólam, rendben? Attól függetlenül, hogy néhány napos késéssel tudtad meg a dolgokat, attól még vannak érzéseim és pocsék azt hallani a szádból, hogy nem bízom benned. És igen, tudja, hogy együtt vagyunk – feleltem most már én is ingerülten.
- Mostantól minden délután eléd megyek és viszlek is. Nem hagyom, hogy az a pöcs rád mozduljon, mert ha megteszi kénytlen leszek kiherélni őt. És ha nem sérti az önérzetedet, akkor számolj be nekem mindenről, ami ott történik. Mindentől tudni akarok.
- Mégis miért mozdulna rám? Ma érthetően a tudatára adtam, hogy te vagy a pasim.
- Pont ez a baj. Midnen ami az enyém, megpróbálja elvenni tőlem. Az egész gimiben ez volt, miután megismerük egymást. Ha én csapatkapitány lettem, ő se nyugodtott addig, míg az nem lett. Utált második lenni. Még Samet is megpróbálta az ő oldalára fordítani, így biztos vagyok benne, hogy bepróbálkozik az a gyökér. De ne aggódj, amint meglátom, hogy egy ujjal is hozzád ér, kitekerem a nyakát – és azt mondta, hogy nem kockáztatá meg az állásomat. Akkor ez tulajdonképpen mi? Megveri a főnőkömet, esélytelen, hogy ne rugjon ki két lábbal, azért, mert rossz embereket vóznok a kávézójuba.
- És hol marad, az, hogy nem teszed kockára a munkahelyen való maradásomat? Szerited ha lalposra vered Grayson, akkor nem rugnak ki engem?
- Jó, ha neked tényleg ennyire fontos az a szaros munahely akkor intézd el te, de ha meglátok egy cseppcsi vonzódást felé, akkor vége. Rendben? Ezt szögezzük le. Ha az én segítési szándékomat nem értékeled, akkor old meg egyedül. – hagyta rám és látszott rajta, hogy egyben mérges, csalódott és ideges is.
- Mégis miféle vonzódásról beszélsz nekem? Hallod te magad? – emeltem fel a hangomat. Egyszerűen nem hittem a fülemenek.
- Utoljára mondom, ha meglátom, hogy esetleg úgy nézel rá vagy megérintitek egymást, akkor szó nékül otthagylak, és ne számíts arra, hogy visszajövök érted. Erre az egyre nem vagyok hajlandó. – szögezte le, majd készült felállni, de én megragadtam a csuklóját és visszarántottam mgam mellé a kanapéra.
- Most ezt fogd játszani? Komolyan? Besértődsz a semmire? – kérdeztem szermrehányóan.
- Ismerem Graysont. Mint mindent, téged is el akar venni tőlem. Próbálkozni fog. Vagy ki tudja, talán már meg is történt. Mostantól nem érdekel, hogy hol dolgozol, érezd magad jól ott és ne lepődj meg, ha bármit észreveszek, rám többet ne számíts, Ev. Ezt komolyan mondom. Bízok benned, mert azt mondad, hogy nem érdekel így nem is értem, hogy miért vagy annyira kiakadva. Ha nem történt semmi, akkor nincs miért aggódnod.
- Rendben – bólintottam érzelemmentes hangon. Ha így beszél velem, nem fogom megadni neki azt az örömöt, hogy lássa a mentegetőzésemet.
- Miről akartál beszélni? – kérdeztem vissza. Most, hogy az én témánon túl vagyunk, jöhet ő.
- Ami azt illeti, el kell mennem a szüleimhez. Olaszországba. Nem sokára. Emlékszel, mikor a konyhában felfodulás volt? Törött tányér meg a többi... Akkor beszéltem velük – mondta, de semennyi megbánást nem láttam rajta, hogy távol kell lennie majd tőlem.
- És ezt ilyen könnyen veszed? Mégis mennyi időre kell kimenned? – kérdeztem vissza, mert nekem nagyon nem tetszett a hozzáállása.
- Rajtam múlik. Egy vagy két hét. Keresek kint munkát, mert azt akarják a szüleim, hogy ott kint dolgozzak szeptembertől.
Amint kimondta az utóbbi mondatot teljesen lefagytam. Csodás nem? A barátom ki fog menni és egyáltalán nem érdekli, hogy itt hagy engem. Meg se kérdezett, hogy mit szólók hozzá.
- És szeptembertől kint fogsz dolgozni? Vissza se jössz? – a szemeim könnyesek lettek a meglepődőttségtől és a szomorúságtól.
- Az lenne a terv. És egyelőre úgy akarják, hogy ott legyek kint velük.
- Az nem is érdekel, hogy én itt vagyok ugye? Mert nekem nagyon úgy tűnik, hogy szemernyi megbánás vagy cseppnyi maradni akarás sincs benned.
- Mert benned láttam bármit is, ami a hozzám való kötödést jelentette volna, mikor felhoztad a Grayson dolgot.
- Nem jutott el az agyadig, hogy én semmit se akarok tőle? Nekem te vagy fontos, nem pedig ő! Azt az egy dolgot kértem tőled, hogy ne keveredj bajba, amiért kirughatnak, de neked valamilyen köd ellepte az eszedet és nem fogtad fel az, amit mondtam. Tudod mit? Hazamegyek. Nincs szükségem veszekedésre. Ha te így állsz a dolgokhoz, akkor hajrá. Gratulálok.
- Megint játszod a sértettet? – vágta oda nekem, ami kifejezetten rosszul esett.
- Nem Black. Nem játszom a sértetted, mindössze örülnék, ha este átgondolnád a dolgokat és valld be legalább saját magadnak, hogy túllöttél a célon. Túlreagáltad a dolgokat. Nem haragszom, mindössze csalódott vagyok. Azt hittem, hogy meg lehet ezt veled beszélni normálisan, de úgy tűnik tévedtem. Hazamegyek – mondtam, majd felálltam a kanapéról és elindultam a kijárat felé. Nem tudtam elhinni, hogy már megint itt kötöttünk ki. Black túlságosan félt engem, képtelen elfogadni, hogy ő mellette akarok lenni és nem Grayson mellett. Nem tudom, hogy ennek pontosan mi az oka, talán nem bízik saját magában, hogy maga mellett tud tartani engem, de könyörgöm. Ne nekem kelljen mentegetőzni, hogy nem akarok semmit Graysontól. Ha pedig ő ezt képtelen elfogadni, akkor úgy kell neki.
- Várj. Nem mehetsz haza. Már teljesen sötét van. Így nem engedlek haza – fogta meg a csuklómat és visszafordított magával szembe, hogy ne tudjak kimenni az ajtón.
- Akkor vigyél haza – mondtam kicsit indulatosan és kirántottam a kezem ujjai közül.
- Biztos, hogy nem. Fáradt vagyok, nem fogok így felülni a motorra, hogy egy balesetet megkockáztassak, csak mert haza akarsz menni – magyarázta.
- Akkor hívok taxit. Nem gond – mondtam „erre mit lépsz" stílúsban.
- Aludhatsz itt.
Csak ennyit mondott. Bárcsak értené Black, hogy miért nincs kedvem, most vele lenni.
- Nem élek a lehetőséggel. Gondolkodj el a dolgokon, amiket mondtál és talán megérted, hogy miért nem akarok itt maradni veled.
- Figyelj. Sajnálom. Tudod, hogy nem gondoltam komolyan. Begőzőltem, mert felbaszott ez a Graysonos ügy. Ismerem és tudom, hogy rád fog hajtani. Nem akarlak elveszíteni.
- Miért hiszed azt, hogy elveszíthetsz Grayson miatt? Ő egy nagy senki melletted. Semmit nem jelent nekem, csak a főnőköm. Ez így alakult és abszolút nincs miért aggódnod. El tudom dönteni, hogy ki kell nekem. Te. De tudod, igazából fogalmam sincs, hogy miért én magyarázkodom neked. Erre te is rájöhettél volna már egy jó ideje, és ha nem sikerült, hát nagyon sajnálom – rántottam vállat, majd ismételten kisérletet tettem arra, hogy elhagyom a házat, de Black ismét megállított.
- Ev. Ne szórakozz. Ne menj el. Maradj itt velem – kérlelt.
- Nem Black. Nem maradok itt, bármennyire is szeretnéd.
- Rendben – emelte fel maga mellé kezeit, mintha megadná magát, - tessék, mehetsz.
- Köszönöm – feleltem elégedetten. Végre megértette, hogy nem akarok itt maradni. Az ajtón kisétálva elővettem a telefonomat, majd hívtam egy taxit. Közben észre se vettem, hogy Black ott áll mellettem.
- Mit szeretnél? – kérdeztem még mindig neheztelve rá.
- Nem várhatom meg a barátnőmmel a taxit, hogy tudjam biztosnágban hazaér? – kérdezte és egy ártatlan mosolyt varázsolt az arcára.
- Igazán nem szükséges. Úgyis azt mondtad, hogy fáradt vagy. Menj be és dőlj le nyugodtan.
- Inkább nem – határozta el magát.
A taxi nem sokkal a hívás után meg is jelent, így Blackkel nem is foglalkozva előre ültem, majd csak később vettem észre, hogy Black is beszállt az autó hátsóülésére.
- Mit csinálsz? – kérdezem fáradtan sóhajtva egyet. Fejemet a fejtámlának vetettem és vártam, hogy Black megmagyarázza, hogy miért szállt be. Persze e helyett bediktálta a sofőrnek a címemet és válasz nélkül hagyva elinultunk hozzánk.
Mivel alapból nem volt nagy táv, így nem tartott még öt percig se az út mert egyáltalán nem volt forgalom.
Mikor leparkolt a taxis éppen vettem volna elő a pénzemet, hogy kifizessem, hogy hazahozott, de természetesen említenem se kell, hogy Black megelőzőtt.
- Kösz a fuvart – mondta, majd láthatólag sokkal többet adott, mint amennyit kellett volna fizetnem.
Erre nem tudtam mit tenni, kiszálltam az autóból és megvártam, míg Black is ugyan így tesz.
- Ezt mégis mire véljem? Ha nem tűnt volna, fel én éppen haragszom rád – fontam össze karjaimat mellkasom előtt.
- Ha már hazahozni nem tudtalak és nem akartál nálam maradni, így úgy gondoltam, hogy legalább kifizetem a taxidat és elhozom magamat is. És igen, feltűnt, hogy haragszol rám, ezért is jöttem.
- Mert te nem haragszol rám?
- Dehogy haragszom. Mondtam már, hogy a pillanat hevében reagáltam úgy ahogy. És, hogy tudd, igen is érdekel, hogy el kell mennem és, hogy szeptembertől Olaszországban kéne dolgoznom. Csak ez most nagyon rosszul jött ki, mert nem akarom, hogy az a csótány rádmásszon míg nem vagyok itthon. Képtelen vagyok így megvédeni téged és szemmet tartani őt. Tehetetlen vagyok és ez az ami nagyon zavar.
- Majd alakulnak a dolgok. Ma már nem akarok ezzel foglalkozni. Holnap korán kell kelnem és már lassan este tizenegy. A szó szoros értelmében hulla vagyok – mondtam, majd benyitottam a házunkba, ahol a nappaliban égett a villany.
- Itthon vagyok Blackkel – szóltam.
- Ev! Ide tudnál jönni? Beszélnünk kell. Fontos! – szólt hangosan Karen és hallható volt a hangjában, hogy valami baj van. Kissé megrémülve néztem Blackre, aki megfogta a kezem és biztatásként szorított rajta, ezzel jelezve, hogy itt van és nem lesz semmi baj.
- Igen? – kérdeztem mikor bementem a nappaliba, ahol Karen a kanapén ült, mellette Shawn és mindketten gondterhelt arccal meredtek rám.
- Gyere, ülj le. – ajánlotta fel azonnal Shawn a helyét. Gyanus volt ez nekem, de leültem amolyan jöjjön, aminek jönnie kell alapon.
- Apukádat a munkahelyéről kórházba szállították szívinfarktus miatt – mondta sírva Karen. – Az én hibám Evelyn, korábban mondta, hogy nincs teljesen jól de nem tudtam rábeszélni, hogy menjen el orvoshoz.
Amint Karen kimondta ezeket a szavakat nekem megszünt a világ létezni. A pánik kezdett eluralkodni rajtam, a légzésem száma határozottan megnőtt és felületes is lett, melynek köszönhetően még inkább kapkodni kezdtem a levegőt. Apám az egyetlen, aki még van a családomból. Nem veszíthetem el, nem történhet ez meg. A fülem zubogott a vértől, semmit se hallottam, ami körülöttem történt. A látásom elhomályosult a könnyfátyoltól, ami a szemem előtt keletkezett.
- Hogy mi? – ennyit bírtam kinyögni ebben az állapotban, majd megéreztem valakinek szoros ölelését. Mellkasának nyomta a fejem így tisztán hallottam szívének minden egyes dobbanását. Olyan távolinak tűntek a szavak melyeket mondott, egyet se sikerült megértenem.
Szememet erősen lehunytam és koncentráltam arra az egy szívverésre, mely megegyezett az enyémmel. Black igyekezett megnyugtatni, kis idő elteltével képes voltam néhány mondatfoszlányt kiszűrni.
- Nem lesz semmi baj Ev. Hallgasd a szívverésemet. Érted dobog – és hasonló mondatok jutottak tudatomra.
Néhány kritikus perc után kezdtem ismét átvenni az irányítást magam felett. Még egy ideig Black mellkasának dőlve pihegtem. Nagyon fáradtnak éreztem magam a mai nap történései után. Ez az egy dolog nem hiányzott. A félelem, hogy elveszíthetem az egyetlen embert, aki még a családom része volt, teljesen lesokkolt. Bármennyire is rossz volt a kapcsolatunk és nem beszéltünk mostanában sokat, mégis az egyedüli szülőm. Ha őt is elveszteném, árvának érezném magam még akkor is, ha Karenék itt lennének nekem. Az már nem lenne ugyan olyan...
Percekkel később éreztem, hogy valaki felemel a kanapéra, majd elfektet Black mellkasán. Nem tudtam mi történik, a szemem végig be volt hunyva. Csak annyit éreztem, hogy teljesen elálmosodtam és percekkel később már az álmok kapuján léptem át.
Sziasztok!
Meg is hoztam a következő részt! Remélem tetszett!
Ha igen kérlek írj egy kommentet és ne felejts el csillagozni se! :)