15 órával később
A lány nem kapott levegőt. Zihált, a nyáltól, mi a szőke szájából folydogált a folytonos kinlódástól, ajkaihoz tapasztotta a zsákot, mit a két őr húzott a fejére, másodpercekkel ezelőtt. Két erős szorítás érzett mind két karján, mitől sikoltozni támadt kedve, de az anyag a szájában, megakadájozta azt hogy megnyikkanjon. Rúgkapált, ellenkezett ahogy csak bírt, de a két férfi akkor késztetés érzett arra hogy ujjaikkal úgy belemarjanak a lány bőrébe, hogy sós könnyei utat törve maguknak, lecsorogjanak az arcán.
Lábfeje lehorzsolódott és égett ahogy vonszolták őt, gyomra émelygett ami miatt késztetést érzett arra hogy kidobja a taccsot.
Megálltak egy ponton, de Camilla-án ettől csak jobban úrrá lett a félelem, mit érzett minden sajgó porcikájában. Érezte ahogy erőszakosan a levegőbe repítik két karjánál fogva, majd testét beleerőszakolják egy bőr ülésbe, minek támlája megütötte sajgó derekát.
Megragadták mind a két csuklóját, s szíjjakkal rögzítették le azokat, ugyanezt megtették kapálozó lábaival is. De persze nem adta könnyen magát, ezért kapott is egy két erős ütést a fejére, hogy minden testrészét normálisan fogságba vonják.
Akkor került le róla a vászonzsák, mi eddig gátolta az oxigént. Camilla levegőért kapkodva, remegő ajakkal forgatta fejét jobbra majd balra, de a szobában sötétség honolt. Csupán csak egy kis lámpa adott némi fényességet a szobának, mi a feje felett pislákolt.
Úgy festett, mint egy szerencsétlen, kit egy rémdoktor akar megszabadítani fehér fogaitól, ugyanis első ránézésre a speciális bőrfotel és lámpa, mi ahhoz tartozott fogorvosi kelléknek tűnt.
Szipogott, megrebegtette nedves szempilláit remélve hogy álmodik, de sajnos rá kellett döbbenie - nagyon is ébren volt.
Izzadt teste megfeszült, ahogy léptek halk koppanására lett figyelmes.
Ficánkolni kezdett, akár egy partra vetett hal, ki víz reményében, csapongott össze vissza, de persze ez a terve is kudarcra volt ítélve.
Fejét kissé hátracsapta, próbált hátrafelé tekingedtni, de csak a sötétséggel nézett farkasszemet. Aztán meghallotta. Egy ismerős dallam csendült fel, majd visszhangzott a hideg penészes falakról. A lány szemei elkerekedtek, kezeit ökölbe szorította.
- Na, végre megérkezett a doktor bácsi is! - kuncoggott a sötétben az előbb elhangzó füttyszó tulajdonosa. - Mondja szépségem, mi a panasza?
A fiú kilépett a fényre. Úgy néztek egymásra mint két idegen, akik mégis szegről végre ismerték még egymás mozdulatát is. Camilla összeszorította állkapcsát, majd úgy mondta ki az előtte álló nevét, mintha valami mocskosat vakkantana oda valakinek.
- Jerome.
Kénytelen volt pislognia párat hogy elhiggye amit lát. Hogy lehet itt? Hogyan szabadult a magánzárkából? Ezernyi kérdés cikázott a fejében, de jelenleg egyet sem mert feltenni az előtte állónak, nehogy mégjobban megüsse a bokáját.
- Személyesen drágám! - vigyora levakarhatatlan, sőt szüntelen volt. A lányban ismét eltört valami a vöröst nézve. Megtarthatta volna a szavát, mikor találkoztak az iskolabuszon, hogy ellenkezik. Hogy megszökik és távol tartja magát tőle. De nem tette. Ezért ült itt teljesen üresen, kiszolgáltatottan. Könnyei, ettől a felismeréstől csak szaporábban kezdtek folyni.
- Mit akarsz velem tenni Jerome? - suttogta. - Megölsz? Ahogy a testvéredet akartad?
- Nem te buta liba! - erősen a lány csupasz combjára csapott, ki a hirtelen csípős fájdalomtól, hangosan felsikkantott. Közelebb lépett hozzá, befogta a száját, közben olyan közel hajolt a zokogó Camilla-hoz hogy a szőke tisztán lássa az izgalomtól táncoló szürkéskék íriszeit. - Sssss, kedvesem. Semmitől nem kell félned, nem bántalak. - tekintetét a sötét plafonra szegezte, majd vissza azokba a zöld, könnyekben úszó szempárba. - Na jó, talán egy kicsit! - széles mosoly ült ajkaira, mit maga az ördög is megirigyelt volna. - Nem öllek meg, viszont egy kicsit megőrítelek. - suttogta, mire a lány hevesen rázni kezdte a fejét, véreres szemei könyörögtek a fiúnak hogy ne tegye. De Jerome elszánt volt, s nem tágított őrült terve mellől. - De ne aggódj, nem leszel egyedül, egész Gotham csatlakozik majd hozzád!
Ellépett tőle, majd hamar egy furcsa szerkezettel tért vissza, mi egy fejpántra hasonlított. A fekete szerkezetből itt ott egy vezeték lógott ki, mi minden bizonnyal egy masinához tartozhattak.
A lány hagyta hogy Jerome feltegye a fejére a furcsa szerkezetet, majd összepréselte kiszáradt ajkait. - Kérlek, - szipogta, mikor a fiú egy kapcsolóval a kezében tért vissza, minek elkerekedett, vággyal teli tekintettel simogatta meg ujjhegyével a gombjait. - nem kell ezt tenned. Ki...kitalálunk valamit! - úgy érezte könyörögni kell a fiúnak, hogy a lelke mélyére hasson - már ha volt neki egyáltalán. Jerome elhúzta a száját, közben gyönyörű szemeit forgatta.
- Most jön az a rész hogy próbálsz a lelkemre beszélni, hátha esetleg meggondolom magam? - olyan hangosan felnevetett, hogy a falak is beleremegtek. - Jaj, kérlek ne untass már! Inkább mesélek neked egy igen szórakoztató, fordulatos történetet, benne vagy?
Camilla mellé oldalgott, majd végigsimítva könnyes arcán a lány felé hajolt. A szőke kénytelen volt visszatartania a lélegzetét.
- Volt egy lány, ki végtelenül unalmas és egysíkú volt. Kerülte a bajt, mindenki átnézett rajta, s csupán egy igaz barátja volt - a kamerája. Aztán egy napon, mikor egy újabb uncsi délután betévedt egy cirkuszba, találkozott magával az ördöggel, ki ajánlatot tett neki. Vagy folytatja ugyan úgy a szánalmas kis életét, vagy szabaddá teszi. A csaj magában örlődött egy ideig, de míg tyúkesze felfogta volna lehetőségeit, a vörös döntött helyette. Elvette a magához való eszét is, ezzel szabaddá téve őt. Nincs választási lehetőséged Camilla. Sosem volt. Ne most kezdj el könyörögni nekem, mert rohadtul nem érdekel. - egy lágy mosoly engedett felé, majd egy gyors csókot nyomott a ledermedt szőke ajkaira, aztán kiegyenesedett. - Ez a kis elektrosokk terápia felszabadít majd téged! Kellemes sokkolódást!
Camilla egész testét átvette a pánik. Tiltakozni akart, kiszabadulni. De Jerome megnyomta a gombot, ezzel áramot vezetve a lány kobakjába.
Mi örökre megválltoztatott mindent.