Camilla még sosem látott ilyen eleven és önálló lányt, ki miután meghívást kapott kis kuckójába, egy szempillantás alatt felforgatta a lakás éppenhogy csak pislákoló hűtőjét, amiből már igencsak fojdogált a víz, az áram hiány okozta olvadás miatt, de ez a göndör hajút egy cseppett sem zavarta. Mindent amit talált a szájába tömött, egyben lenyelve azt, majd jött a következő falat.
A szőke hajú halvány mosollyal az arcán nézte a fiatalt, aki szinte mindent kidobált a hűtőből a poros padlóra, hogy kielégítse korgó gyomrát.
Camilla keresztbe tette lábait, fél vállal az ajtófélfának dőlt. Örült annak hogy talán egy kis időre, de nincs teljesen egyedül. Viszont azt, hogy az ismeretlen abból a hűtőből egyen, amibe már senki nem nyúlt hónapok óta, nem igazán tartotta túl jó ötletnek. Így hogy megállítsa a túlbuzgó lányt, óvatosan megköszörülte száraz torkát.
A bőrszerelésben feszítő lány egyből a hang irányába kapta a fejét, teli szájjal, kissé összehúzott szemekkel tárta szét a karját.
- Most mi van? - a szájában lévő étel miatt alig lehetett érteni a hümmögését. - Azt mondtad hogy a vendéged vagyok. Vagy nem?
- Én abból az ételből nem igazán ennék. Ki tudja, lehet hogy megpenészedtek.
A göndör hajú világos szemei kétszeresére kerekedtek, az állkapcsa megfeszült, kissé eltorzult arccal nyújtotta ki tenyerét, mibe beleköpte az imént megrágott falatokat, mit bevágott a mellette éktelenkedő méregzöld kuka méllyére.
- Fuj. - húzta el a száját Camilla, az előtte álló pedig égnek emelte tekintetét.
- Akkor van nálad valami ehető?
- Szerintem van műzli a komyhaszekrényben, a jobb felső sarokban. - lökte el magát az ajtó fakeretjétől, majd lassú léptekkel megindúlt picinyke nappalijuk felé.
Mikor átlépte a küszöböt, akaratlanul is feltörtek benne a lelkébe vájó emlékek, amik édesanyával voltak kapcsolatosak. Közelebb lépett a mély bordó kanapéhoz, mi a szoba közepén állt. Végighúzta ujját a puha anyagon, közben érezte hogy szeme sarkában könnyek képződnek. Az a sok éjszakákig tartó beszélgetés, a sok nevetés és sírás, minden pillanat mit az anyjával töltött, már csak fakó emlék marad számára, mik mikor eszébe jutnak, felörlik a lelkét.
Lassan leült a kanapéra, majd tenyerébe temette arcát. Szégyelte magát, mélységesen. Tudta, hogyha édesanyja most látná őt, nem igen lenne büszke. Bajba sodorta ismerőseit, egyedül tengődik az utcán ahelyett hogy visszamenne a nevelőszüleihez és egy pszichopatát ajnároz, ki úgy sem akar tőle semmit, pusztán annyit hogy elvágja vékony fehér nyakát.
Ha esze lenne, egyből menne a rendőrségre hogy feljelentést tegyen, de jól tudta mi történt ott. Fel is hívhatta volna Gordon nyomozót, hisz az otthoni telefonja még mindig működőképpes volt, de úgy érezte nem lenne ereje hozzá. Magát hibáztatta a rendőrségen történtekért. Az összes halottért, kik azért vesztették életüket, mert Jerome őt akarta.
- Baj van törpilla? - huppant le mellé a lány, ki ezúttal a csokis műzlit tömte a szájába, igen jóízűen.
- Camilla. - suttogta felegyenesedve. Hátát a garnitúra puha bordó hátának támasztotta. - Camilla Douglas.
- Tudom. De illik hozzád a törpilla. Olyan gyengének és ártalmatlannak tűnsz, lefogadom ha nem lenne ez a lakás, egy napig sem élnéd túl Gotham utcáin kódorogva.
- Ez kedves tőled. - forgatta zöldes szemeit kicsit sértetten. Tudta hogy a lánynak igaza van, egy napig sem húzná ki a város szennyezett utcáin, de egészen más volt hallani a saját gondolatát és mint egy kívülálló őszinte véleményét.
- Selina Kyle. - mosolygott, - Hidd el, én már csak tudom hogy megy ez.
- Azt nem kétlem. - válaszolt, majd egy halk sóhajt préselt ki a tüdejéből. - Régóta kint élsz? Mármint az utcán?
Selina összepréselte ajkait, lábait, mi eddig a földön pihentek, most felhúzta őket, hogy sarka szinte a fenekét érintették. - Régebben sokat tengődtem az utcán. Tudom mi folyik ott, hogy szinte folyamatosan ölik egymást az emberek, minden ok nélkül. Fosztogatások, gyilkosságok egy tányéron. De szerencsére mindig akad valami kis fészek, ahol megbújhatok éjszakára. Látod, most éppen nálad kötöttem ki. Hát nem különös? - bökött a szőke vállába, ki halkan felkuncogott.
- Egy igazi túlélő vagy. - jegyezte meg, mire a mellette ülő serényen bólogatni kezdett.
- Úgy is mondhatjuk. - adagolt a szájába egy újabb adag gabonapelyhet, majd megtörölve morzsás arcát lenyelte a jókora falatot. - Most had kérdezzek én.
Camilla bólintott. Egész szimpatikusnak tűnt neki a lány, ugyan először, mikor meglátta ott a háztetőn, csodabogárnak nézte, de sosem volt kenyere első benyomás után ítélkezni. Ugyan Selina megjelenése kicsit vad volt számára, egy gyönyörű, erős lánynak tartotta, ki túlélte ezen város borzalmait. Ezért úgy tartotta, igazán büszke lehet magára. Gondolatmenetéből Selina kérdése vetett véget, mire úgy felkapta a fejét, mintha valaki épp az ajtót kaparná.
- Mi dolgod neked azzal az őrültel? Tudod, azzal a Valeska-val? Mindenki tudja milyen csúnyán elbánt veled. Jól van, az újságban kissé túlozhattak, ezért kérdezlek téged. Mikor magadhoz tértél, róla kérdeztél. Miért?
Camilla torkában hatalmas gombóc keletkezett. Minden kérdésre fel volt készülve, kivéve erre az egyre, mire maga sem tudta a pontos választ. Talán csak bolond? Hagyta hogy az a csepnyi esze is felmondja a szolgálatot? Meglehet.
Egyben biztos volt - érez valamit a fiú iránt, akármilyen szörnyeteg is volt. Lehet hogy nem szerelmet érez, talán csak puszta vonzalmat, mit karizmája és angyali megjelenése gyújtott lángra, mit próbál elnyomni. De mi van ha ezt csak bebeszéli, hogy megbocsájtson saját magának? Mi van, ha tényleg szerelmes abba az őrült bohócba? Nem. Nem akarta elhinni.
Látta a lányon, hogy kissé türelmetlenül pásztázza őt hatalmas szemeivel, a műzlisdobozban turkálva, válaszára várva, de hiába is akarta kinyitni száraz ajkait, egy szó sem jött ki a torkán.
Össze kell szedned magad. - parancsolt magára, közben szvettere alját kezdte tépkedni, mintha teljesen zavarba jött volna.
- Na mi lesz? Elmondod végre? Vagy gyökeret eresztettél? - rakta le a földre a dobozt Selina, majd karba tette mind két kezét, összepréselt ajkakkal.
Camilla hatalmasat nyelt. Ajkai elnyíltak, hogy valamit - akármit kinyögjön, ami csak az eszébe jut, de akkor egy rémes csipogó hang szakította meg a rémes csöndet.
Mind a két lány ijedten megugrott a puha anyagon, egy emberként néztek a konyha felé, ahonnan a hang forrása viszhangzott.
Camilla összehúzta a szemöldökét. Csak nem a központi telefonjuk csörög épp? Lehetetlen. Lassan felállt, majd gyorsabb léptekkel kisonfordált a konyhába, nyomában Selina, ki az ajtó küszőbén ácsorogva támasztotta meg magát az faajtó szélének dőlve.
Camilla remegő kezével a készülékért nyúlt, majd rövid hezitálás után a füléhez emelte.
- Hiányoztam szépségem?
A lány gyomra görcsbe rándult. Levegőjét, mit edig egyenletesen vett, most úgy kapkodott utánna, mintha éppen folytogatták volna. Szíve kilépve a nyugodt állapotából sebesen kezdett verni, a fiú igen élénk és vidám hangjától. Torkán akadt a szó, a kelletlenségtől az ajkába harapott.
- Nem is örülsz nekem Camy? Nagyon módortalan vagy ha engem kérdezel. Oké, tudom otthagytalak azzal a sok kivérzett hullával meg minden, de most el kell ezt felejtened. - hatásszünetet tartott, annyira hogy kéjjel a hangjában a telefonba sóhajtson. - Vissza akarlak kapni.
Camilla arcára igen erős pír szökött fel. A sűrű szennyezett levegő szinte marta a torkát, ahogy végre halhatta a fiú hangját. Ezek szerint jól volt. Össze kellett szednie magát, hogy beleszóljon a kagylóba.
- J...- kezdte, de elharapta a kimondani készülő nevet. Úgyanis zavarában arról is megfeledkezett hogy újdonsült barátja, Selina Kyle, éppen őt vizslatja, kissé türelmetlenül. - James Gordon nyomozó. Örülök hogy jól van. - fújta ki lassan a levegőt, megkönnyebbültséget tettetve, de térdei elárulták - ugyanis megálás nélkül remegtek.
- Áh, szóval nem egyedül vagy. Mondok neked valami, de ajánlom hogy fogd be a szád, különben tudod hogy mi lesz? Hát mégis mi, megöllek gyönyörűm, mégis mi más lehetne. Na - a lány elképzelte hogy Jerome megnyalja rózsaszínes ajkait, mik még kívánatosabbnak és csillogóbnak tűnnek mint valaha. Beharapta alsó ajkát, úgy próbálta elvonni a figyelmet kipirult arcáról és vágytól eltorzult vonásairól. - holnap lesz valami idióta jótékonysági est, ahol megölünk pár fontos személyt. Galavan szerint ez az este igen meghatározó lesz a városra nézve és igazán jelentős szerepet kaptam benne, így kénytelen vagy te is megjelenni ezen a páratlan eseményen. Ha nem, megölöm az új pajtásodat, értve?
Camilla riadtan nézett Selina irányába, ki addigra már visszasonfordált a nappaliba, ezzel magára hagyva a lányt beszélgetőpartnerével. - Honnan tudod ezt? - suttogta.
Jerome belekuncogott a telefonba. - Én tudok rólad mindent, drágám. Azt is, ami talán úgy tűnhet nem tudok, pedig tudom. Nem bújhatsz el előlem, tudod mennyire szórakoztatsz!
- Hagyj békén kérlek. - olyan halkan mondta ezt a kagylóba, mintha nem akarta volna, hogy a vörös meghallja. De hallotta, óh de még mennyire! Ugyanis igen felbőszítette a lány válasza.
- Ne álltasd már magad! Mindketten tudjuk hogy mit akarsz igazából, Camy. Azt ajánlom holnap legyél ott a kibaszott Wayne partin, mert ha nem, egy székhez kötözlek a kis barátoddal együtt és a szemed láttára hasítom fel, a tartalmát pedig megetetem veled! Vagy inkább látogassam meg a nevelőszüleid? Szívesen bemutatkoznék nekik! Hé, ez nem is rossz ötlet!
A lány ijedten realizálta a hallottakat. Nem akarta bajba sodorni Selina-t, ahogy a nevelőszüleit sem. Döntenie kellett hogy az eszére hallgat-e, mi azt súgta neki, mentse a saját írháját és majd a lánnyal kitalálnak valamit - ugyanakkor szíve az diktállta menjen el a Wayne partira, hiszen vágyott rá. Vágyott arra hogy a fiú mellett legyen.
- Akkor holnap. - súgta, majd Jerome válaszát meg sem várva tette le a kagylót. Tudta hogy a fiú ezért még megbünteti, hogy ilyen udvariatlanul lerázta, de muszáj volt egy kicsit fellélegeznie. Visszakullogott a nappaliba, majd csípőre tett kézzel állt meg a nyakékkel játszadozó, macskára emlékeztető lány előtt.
- Holnap nincs kedved bulizni egy kicsit?