Felült a fekete motorjára és elment. Nem nézett rám, nem köszönt el. Simán itt hagyott. Tudtam, hogy elcsesztem, de az ő érdekében tettem. A telefonomat kihúztam a zsebemből majd a fülemhez emeltem és beleszóltam.
-Elment. Remélem most boldog vagy.-mondtam és válaszát se vártam meg csak kinyomtam.
Lerogytam a fűbe és sírva fakadtam. Nem tudtam elhinni, hogy ezt tettem. Egyetlen egy dolog volt a fejemben, az pedig nem más, mint Black szomorú arca volt. Ott lebegett a fejemben és nem tudtam kiverni onnan. Túlságosan is hiányzott, szívem szerint nem beszéltem volna így vele. Nem tudtam elfogadni a tényt, hogy itt hagyott. Persze ha az ő szemszögéből nézzük ez érthető reakció, de mégsem tudtam elfogadni ezt a tényt. Minden pillanatban összeszorult a szívem. Azt hiszem most hullottam darabjaimra...mert én elcsesztem. Mint mindig mindent... Le kellett volna tennem a telefont mikor felbukkant. Talán egy ilyen kis döntés miatt az egész életem értelmét vesztette. Black azt hiszi, hogy haragszom rájuk, mert tönkre tesznek. Pedig ez nem igaz. Ami tönkre tesz az Shawn és az apám. Ha Shawn nem lenne akkor nem történt volna meg nagyon sok dolog. A baleset, a verekedés, EZ! Egyre több emlék szállta át az agyamat és minden másodperc megnehezítette a helyzetet. Sírtam, sőt inkább hangosan zokogtam. A kertben ültem és itattam az egereket. Mert én egy elcseszett ember vagyok, aki mindent elcsesz. Ettől a pillanattól az életem darabokban hevert. Egy kis rossz döntés mindent, még a legerősebb vasfalat is képes ledönteni. Mindent, amit olyan nehezen felépítesz egy másodpercnyi döntés alatt fog összeomlani. Nem is tudom, hogy a továbbiakban, hogy lesz. Ha apámat jól ismerem, valószínűleg haza visz és elismeri, hogy büszke rám, mert elküldtem Black-et, meg ahogy beszéltem vele. Az biztos tetszett neki. Lehet azt hiszi, hogy már nem is érdekel engem se Black se Sam de még a két idióta sem. Pedig ez nagyon nem igaz. A legrosszabb, hogy olyan érzéseim vannak Black iránt aminek az apám nagyon nem örülne. Bár minden apa megértő lenne és hagyná, hogy a lánya azt szeressen akit akar, hogy nem kéne a fiúnak megfelelnie neki. De az élet nem kívánságműsor. Azt kell szeretni ami van. Meg azt ami már nincs és nem is lesz... Végérvényesen kijelentem: Black-et elvesztettem örökre.
Talán fél óráig ülhettem a földön és sírtam, mikor elhatároztam, hogy elmegyek innen. Szárazra töröltem könnyes arcomat a ruhám ujjával, majd berohantam a szobámba és összeraktam a ruháimat a bőröndbe és kivittem a szobából. A konyhában gyorsan ettem valamit majd írtam egy levelet a mamának, hogy elmentem és köszönöm, hogy itt lehettem. A papírt egy jól látható helyre raktam majd a pénztárcámat előkészítettem. A konyhából kilépve megpillantottam azt a bizonyos helyet, ami miatt ismét sírhatnékom támadt. Szemem bekönnyesedett és nagyon kellett koncentrálnom, hogy ne kezdjek el ismét sírni. Így is vörös és duzzadt volt a szemem. A kapun kiléptem és a csomagommal elindultam az úton. Az üres úton amelyen Black is elment. Ő tette olyan üressé és értéktelenné ezt a helyet.
Nem hiszem el, hogy nem tudok másra gondolni!
A telefonomat fülesemmel elővettem és max hangerőn kezdtem hallgatni a kedvenc számaimat. Egyik jobban emlékeztetett Black-re, mint a másik ezért kirántottam a fülemből és a táskám mélyére süllyesztettem el a telefont. Egyedül, a gondolataimmal sétáltam. Ilyenkor lehet tapasztalni, hogy a csend túl hangos. Semmi se zavar meg, semmi sem állít meg a gondolataimtól... amik egyre jobban összetörhetnek engem.
Lassan odaértem a vonatállomásra. Megvettem a jegyemet és vártam, hogy megérkezzen a vonat. Egyedül ültem a padon. Néma csend uralkodott itt is...A világ olyan néma lett. Próbáltam valami másra gondolni de nem tudtam. Csak is Black járt az eszemben. Ő mikor cigizik. Ő mikor megölel. Ő amikor a falnál támaszkodik. Ő amikor csalódottan néz rám... Ő mikor ott hagyott...
A vonat hangosan lefékezett majd megállt. Felálltam és egy üres helyre leültem. Senki se volt a közelemben szerencsére. Jelenleg se kedvem se hangulatom nem volt az emberekhez. Hisz mindenki árt a másiknak tudatlanul vagy éppen tudatosan... nem lehet tudni. Black-ről feltételezni merem, hogy nem tudja, hogy most hogy vagyok. Hogy nélküle egy senkinek számítok. Önmarcangolás...vagy inkább felelősség vállalásnak hívnám ezt az állapotot. Mindent saját magamnak intéztem el. Bírnom kellene a következményeket. Én löktem el magamtól Black-et és ez nem az első alkalom. Sajnos nem...
Újabb 1 óra telt el a gondolataimmal. A kínzó gondolataimmal amik sírásra kényszerítettek engem. Nehezen, de visszatartottam a kitörni készülő könnyeimet.
Remegő kézzel kihúztam a táskámból a telefonomat, majd megcsörgettem valakit. Reméltem, hogy még nem beszélt Black-kel...mondjuk ezt nehéz elképzelni, hisz legjobb barátok. De mind tudjátok, legjobb reménytelenül remélni...
-Evelyn.-szólt a telefonba Sam. Nem volt túl biztató.
-Sam.-szóltam bele remegő hanggal. Amint meghallottam Sam hangját bekönnyesedtem.
-Mit akarsz?-kérdezte bunkón. Azaz Evelyn, elkéstél...
-Elmehetek hozzátok?-kérdeztem miközben a kezemet a számra szorítottam, hogy a zokogás kevésbé legyen hallható.
-Felőlem.-mondta és letette.
Sejtettem, hogy ez lesz de Sam még most is képes volt meglepni. Nem számítottam arra, hogy így fog beszélni velem.
Lassan elindultam az úton Sam háza felé. Könnyeimet letöröltem a ruhám ujjával. A csomagomat lazán rángattam magam után. Próbáltam lenyugodni, ami nem volt túl egyszerű de valahogy még is sikerült. Bár tudtam volna, hogy nem fog sokáig tartani ez.
Mikor Sam háza elé értem megtorpantam. Egy pillanatra elgondolkodtam, hogy jó ötlet-e ez. Dönteni se volt időm, mert Sam kitárta az ajtót.
-Ev.-mondta, gondolom köszönés képp.
Amint megláttam és meghallottam szabályosan megtörtem. Sírni kezdtem és megöleltem. Nem számított erre a hirtelen jött reakciómra, mert kicsit megtántorodott, de a végén kezeit hátamra vezette és visszaölelt.
-Shh...-próbált nyugtatni, de én egyre hevesebben sírtam. Most jött ki az összes érzésem amit a vonat óta visszatartottam. Sam lassan lépkedett hátra, de nem engedett el. Továbbra se engedett el, miután becsukta az ajtót.
-Nyugodj meg Ev.-mondta és szoros ölelésbe vont.
-Elcsesztem Sam. Elcsesztem.-sírtam.
-Mit csesztél el Ev?-kérdezte miközben felemelte a fejemet kezével.
-Szeretem és elcsesztem.-feleltem és arcomat mellkasába fúrtam. Vállam rázkódott, szemeim szúrtak a sok sírástól, lelkem pedig darabokban volt.
-Gyere.-mondta és próbált eltolni magátó de én nem hagytam.
-Ne. Kérlek.-mondtam síros hangon és jobban magamhoz szorítottam. Kellett az az érzés, mikor tudod, hogy biztonságban vagy és számomra erre az érzésre a legmegfelelőbb hatást az ölelés idézte elő. Mert néha egy ölelés többet ér, mint néhány szó.
Sam ez után nem mondott semmit csak ölelt engem, simogatta a hátamat és próbált nyugtatni engem. Percekig álltunk, én sírtam ő pedig az állát támasztotta a fejemen. Néha-néha szorosabban ölelt meg.
-Ne sírj hercegnő.-mondta Sam egy idő után.
-Nem vagyok hercegnő.-mondtam remegő hanggal.
-De igen, és erős vagy. Bírod és bírni fogod a történteket. Tudom, hogy erős fából faragtak Ev. Ne add fel ilyen könnyen.-mondta és ismét megölelt.
-Sam...a gondolataim egyre jobban kicsinálnak. Nincs miért tovább bírnom. Most biztos, hogy utál engem amiért olyanokat mondtam. Pedig egy szavam se volt igaz!-feleltem még mindig sírva.
-Ne mondj ilyet.-felelte.
-Nem akarok többet hazudni az embereknek. A hazugságok tönkre teszik az embereket, még akkor is ha a másiknak jót akarsz. Csak, hogy megesik, hogy mindketten sérülnek a hazugság miatt. Sam, túl sokat sérültem. Nem bírom... szeretem és kibebaszottúl fáj, ami történt. Black nem tudta, hogy a zsebemben ott volt a telefonom és hívásban voltam az apámmal. Azt mondta, ha nem küldöm el őt akkor feljelent titeket a drogok miatt. Nem tehettem mást.-magyaráztam miközben könnyeim teljesen eláztatták az arcomat.
-Egyél valamit.-mondta Sam elgondolkodva.-A kaja mindig mindenre jó.-mosolygott, ezzel próbált felvidítani.
-Nem kell.-mondtam és lehajtottam a fejemet majd Sam mellkasának döntöttem azt.
-Ne csináld ezt. Nagyon ne.-mondta és felemelte a fejemet. Mélyen a szemembe nézett. El akartam fordítani a fejemet, hogy ne lássa a szemeimet de nem tudtam, pontosabban nem engedte. Mintha a bátyám lenne és nem az a Shawn féle. Nem. Sam annál több. Sam-ről példát lehetne venni, hogy milyennek kell lennie egy igazi bátyónak. Bár neki nincs húga, valahogy még is jobban ért ehhez, mint Shawn akinek ott van Aaliyah, a vér szerinti húga.
-Én rendelek pizzát, te pedig megmosod az arcodat a konyhába, nem mész a fürdőbe, mert félek, hogy valami kibaszott nagy hülyeséget csinálnál. Végig a szemem előtt leszel. Rendben?-kérdezte és hallottam a hangjában a törődést. A kezdeti bunkóságnak nyoma sem volt.
Nem mondtam semmit csak bólintottam. Tudtam, hogy nem tudnék ellenkezni Sam ellen. Így hát bementünk a konyhába én megmostam az arcomat, miközben Sam megrendelte a pizzát. Miután mindketten végbe vittük az előbbi teendőnket leültünk az asztalhoz, egymással szembe.
-Jól vagy? Megnyugodtál?-kérdezte miközben az arcomat tanulmányozta.
-Nem tudom.-feleltem őszintén.
-Figyelj. Black nem utál téged. Pont az ellenkezője.-kezdte de félbeszakítottam.
-Nekem nem úgy tűnt, mikor ott hagyott egy szó nélkül.-mondtam ismét letörölve egy könnycseppet.
-Azért reagált úgy ahogy, mert...-itt ismét félbeszakítottam.
-Sam, kérlek. Váltsunk témát. Nagyon nincs kedvem se energiám erről beszélni.-mondtam és a fejemet lehajtottam a padra.