Eljött az edzőtábor ideje. Boldogan pakolásztam a bőröndbe hiszen utazunk Tokióba! Már alig várom, hogy újra találkozzak a Nekoma röplabdacsapatával. Főleg egy bizonyos személlyel. Igen, Kozume Kenmával, a mániákus videójátékossal. De nekem egyszerűen bejött az aranyos fiú. Én a Karasunoba járok, de Sugawara Koshi testvéreként engem is elvisznek, mivel Koshi nem akarta, hogy egy teljes hetet itthon töltsek egyedül, mivel a szüleink éves vakációjukan vannak. És hogy honnan ismerem már a Nekomát? Nos, van egy nagyon jó barátom Tokióban, aki a Nekomába járt (és természetesen röpizett) és bemutatott a csapatnak. Akkor ismertem meg a világ legaranyosabb fiúját. Na, de térjünk vissza az aktuális sztorihoz. A hatalmas bőröndömet levonszoltam a lépcsőn.
- Mindent bepakoltál, Kumiko?- kérdezte a bátyám szintén a csomagját hurcibálva.
- Nagyon remélem- válaszoltam vidáman.
- Valaki nagyon várja már a tábort?- ingatta a fejét.- Komolyan mondom lelkesebb vagy, mint Hinata.
- Alig várom már, hogy legyőzzétek a Nekomát. Ja és ugye aludhatok veletek? Tudod szeretnék veled egy szobában lenni- pattogtam.
- Jól van, lehet róla szó- mosolyodott el Koshi.
- Jejjjjj- kiáltottam el magam- Onii-chan, néha olyan vagy mint egy aggódó anyuka- jegyeztem meg.
- Jó, jó- legyintett még mindig a cuccainkat ellenőrizgetve.
Mikor készen álltunk elindultunk az iskola felé. A buszban elfoglaltam a helyemet, természetesen az ablak mellett, hiszen ott a legjobb és feltéve a fülesemet élveztem a zene örömét. A mellettem lévő ülésen pihent a gitárom (tokban ugyebár), mivel egy utazást se bírok ki egy kis gyakorlás nélkül. Míg a bátyám a sportot én a gitározást választottam. Az idő hamar elrepült és mire észbe kaptam már meg is érkeztünk. Izgatottan pattantam ki a járműből vállamon a gitártokkal, kezemben a táskámmal. Csillogó szemekkel pillantottam körbe. A szemem persze,hogy megakadt Kenmán. A két csapat üdvözölte egymást és amíg én és a két menedzser kipakolt elsiettek bemelegíteni. Mikor az ágyamat rendezgettem egy kezet éreztem meg a vállamon, amitől úgy megijedtem, hogy megugrottam.
- Szia, Kumiko-san. Ne haragudj, megijesztettelek?- mondta a fiú halkan, aki nem volt más,mint Kenma.
- Kenma-san, de jó hogy látlak- örültem meg és adtam neki egy rövid ölelést. Kissé elpirultam, de szerencsére nem vette észre. Azért csak illik elpirulni, ha látod a crushodat pár hónap után.
- Kenma-san, képzeld nagyon sok minden történt mióta nem találkoztunk- kezdetem el volna mesélni, de egy hang közbeszólt.
- Kyanmaa, ne akarj megszökni az edzés elől- lépett be Kuroo a szobába.
- Én csak üdvözöltem, Kumiko- sant- válaszolta halkan a szőke.
- Jól tetted, na gyertek mindketten. Remélem Kumiko-chan kíváncsi vagy arra, hogyan verjük meg a Karasunot?- pillantott hátra Kuroo.
- Na abban ne legyél olyan biztos- morogtam, mire Kenma halkan felkuncogott. Ilyenkor a legaranyosabb. Majdnem elkezdtem fangörcsölni a folyosó közepén. Na de a lényegek lényege, hogy a meccs végül döntetlen lett. Így se nekem se Kuroo-sannak sem lett igaza.
Fürdés után lebaktattam a konyhába,hogy elfogyasszam a vacsorámat. A tányéromról minden eltűnt.
- Tsukki, egyél csak meg mindent- néztem a mellettem ülő tányérjára, aki csak a felét ette meg az adagjának. Sajnos ebben hasonlítunk bátyámmal, mindketten odafigyelünk a többiekre.
- Hagyjál békén, eszek én eleget- ciccegett.
- Ha nem eszed meg, akkor- innen már suttogva folytattam-elmondom mindenkinek, hogy imádod a dínókat.
- Úgyse mernéd megtenni- sziszegte, de éreztem, hogy a kezdeti magabiztossága megingott.
- Fogadjunk?-vontam fel a szemöldökön, mire ő válasz helyett inkább megette a maradékot. Vacsi utám felbaktattam az emeletre, megkeresve Kenmát, aki a szobájukban ült és hevesen nyomkodta a nintendóját.
- Mivel játszol?-térdeltem le mellé.
- A (Random játék névvel).
- Hm, kipróbálhatom- csillantak fel a szemeim.
- Csak akkor ha óvatos leszel- nyújtotta felém a szerkentyűt.
- Okidoki- vettem el, de ekkor elakadtam.- Kenma, hogy kell vele játszani?
- Oh, elég könnyű- hajolt közelebb és elmagyarázott mindent.
- Oké- pillantottam a képernyőre és próbálkoztam, elsőre nem sikerült. Másodjára sem sikerült kivinnem azt a pályát. Elég sokszor buktam el, de semmiképpen sem fogom feladni. És kb. a huszadik próbálkozásomra sikerült.
- Ügyes vagy -szólalt meg mellettem Kenma.
- Hát azért te sokkal jobb vagy nálam- kuncogtam, ekkor egy kattanásra lettünk figyelmesek.
- Csak folytassátok, mintalha mi itt sem lennénk- mondta az ajtóban álló Yamamoto.
- Oh-annyira meglepődtem,hogy csak ennyit tudtam kinyögni.
- Mit akartok?- kérdezte a mellettem ülő morcosan.
- Bocsi, hogy megzavartuk a kis romantikázásotokat, de egyszer le is kéne feküdni, nem gondoljátok? - szólt Kuroo.
- Eh?Milyen romantikázás? Hogy é-én és Kenma-san. Nem tudom miről beszéltek- dadogtam, majd felpattanva kiszaladtam a szobából. A fejem valószínűleg paradicsom vörös lehetett.
- Kumiko-chan, várj már. Nem úgy értettem-kiabált utánam a fekete hajú Nekomás, de amint beértem a Karasunosok szobájába, bebújtam az ágyamba és még a takarót is a fejemre húztam. Úristen. Mi van ha rájön?
Nem akarom elrontani a barátságunkat, mert attól, hogy szeretem nem biztos, hogy ő is így érez irántam.
Hirtelen valaki lerántotta rólam a takarót, felpillantva Kenma aranyos arcát véltem felfedezni.
- Én sajnálom Kenma-san- motyogtam.
- De nincs mit sajnálnod. Egyébként nem is meséltél még semmit, pedig délelőtt hozzákezdtél valamihez- mosolyodott el kedvesen. Lassan felültem az ágyban, a barátom pedig mellém ült és én mindent elmondtam neki.
- Megmutatod mit tanultál?-bökött a gitáromra.
- Hát igen, de nagyon ciki lenne ha énekelnék is hozzá?- vettem elő a hangszert.
- Csak nyugodtan-vonta meg a vállát, majd közelebb húzódva a vállamra tette a fejét. Elmosolyodtam, de közben újból el is pirultam.
A dalt befejezve Kenma felemelte a fejét és finoman megsimogatta a fejem.
- Nagyon ügyes vagy -suttogta és nekem ez a dícséret mindennél többet ért.
- Köszi.
Hamarosan elköszönt és elment lefeküdni.
----‐-------‐--------Pár nappal később-----------
A tábornak nemsokára vége. Mikor erre gondolok rögtön szomorú leszek. Hiányozni fognak az itt maradók, de mindegyikük közül Kenma fog a legjobban hiányozni. Az én kis pudingom, még csak nem is sejti mit érzek iránta. Ez itt az utolsó nap, holnap már utazunk is haza. A gondolatmenetemnek a kis puding vetett véget.
- Kumiko-san ma eljössz velem valahova?- kérdezte.
- Öhm. Igen. De hova?
- Az titok- mondta, majd mintha kacsintott volna. Wow, nem is tutam, hogy kacsintani is tud.
Estére nem öltöztem ki, csak egy normális póló rövidnadrág verziót választottam. Kenma a kezemet fogva vezetett. A Tokió közepén lévő parkban megállt.
- Kumiko-san, szeretnék beszélni veled-motyogta.
- Rendben-mosolyodtam el.
- Tudod nagyon fogsz nekem hiányozni. Te mindig olyan vidám és lelkes vagy és nem utolsó sorban nagyon szép. Kumiko-san én azt hiszem kedvellek, de nem úgy mint egy barátot--vallotta be érzéseit a fiú.
- K-kedvelsz?-dadogtam zavarodottan.
- Nem is kedvellek, hanem inkább szeretlek-bólintott, majd félve nézett rám válaszra várva.
- Őszintén szólva nagyon megleptél. Tudod sosem gondoltam volna, hogy viszonzod az érzéseimet. Én is szeretlek- mosolyodtam el halványan.
Kenma megfogta az arcom és egy lágy csókot nyomott az ajkaimra.
- Akkor leszel a barátnőm?-kérdezte félénken.
- Igen, igen, igen-ujjongtam.- Hívhatlak Ken-channak?
- Igen, Kumiko-chan.
- Awww- olvadoztam.
Egymás kezét fogva sétáltunk vissza a szállásra. Olyan boldog voltam mimt még soha. Kenma, azaz Ken-chan mellett szinte ugráltam az izgatottságtól.
-Khm, megtudhatnám hol jártatok?- vont minket kérdőre a bátyám.
- Már nagy lány vagyok, nem kell mindenről tudnod-makacsoltam meg magam.
- A parkban- mondta szinte velem egyszerre Kenma.
- Értem, szóval elvitted Kumikót randizni?
- Nem igazán nevezhető randinak, csak meg kértem hogy legyen a barátnőm.
- És?-érdeklődött mindenki kíváncsian.
-Igent mondtam, természetesen- válaszoltam Kenma helyett.
- Éljen- öleltek meg minket.
És így kezdődött életem legszebb időszaka...
♡Epilógus♡
-Ken-chaaaaan- ugrottam boldogan a barátom nyakába.
- Szervusz Kumiko-chan- üdvözölt.
- Olyan rég nem láttalak - nyafogtam.
- Lám, lám a gerle pár ismét együtt- gúnyolódott Kuroo.
- Baka- nyújtottam ki rá a nyelvem, mire ő csak nevetett.
Igeeeen, ugyanarra az egyetemre jelentkeztünk Kenmával. És, dobpergés, egy közös lakást is béreltünk. Minden tökéletesen alakult.
- Ken-chan, ugye én leszek a feleséged?
- T-tessék?- kérdezett vissza sokkoltan, Kuroo csak megállás nélkül nevetett.
- Persze- motyogta Kenma végül.- De várjunk még vele egy kicsit.
- Ugye engem is meghívtok?-szólt közbe a fekete hajú.
- Csak ha elmész papnak- vágtam rá.
- Hm, Kuroo atya. Nem is hangzik olyan rosszul- de mi lesz a röplabda Istenévé hamarabb avatnak fel mint papnak?
- Inkább menjünk órára- szólt közbe most Kenma.
- Jó, jó. De akkor Kuroo lehet majd a koszorúsfiú?-kérdeztem szinte ártatlanul.
- Na menj a fenébe- röhögött Kuroo tehetetlenül.
- Lehet-mosolyodott el végül Kenma is.
-Miiiii?-sápadt el Kuroo.
- Szeretlek Kumiko-chan.
-Én is téged Kozume Kenma.
- Na, ne hagyjatok figyelmen kívül- nyavalygott mellentünk Kuroo, de mi mégse figyeltünk rá, hiszen teljesen el voltunk veszve az egymás iránt táplált erzéseinkben.
És íme Oc-chan:
Haliiiii!
Ez az online oktatás csak úgy hozza a sok ihletet. A helyesírási hibákért bocsi😋 Jó olvasást!