𝐾𝐼𝐷 𝐼𝑁 𝐿𝑂𝑉𝐸 》✔

32. Life is Beautiful.

Akár mázsás súly, olyan nehéz volt kinyitni a szemeim. A szempilláim mintha összeragadtak volna, de erős voltam. Nem éreztem fájdalmat, egyik testrészemben sem. Jól éreztem az orrommal a klór szagot. A derekamig bevoltam takarva, már így jó idő volt. A nyár közelében jártunk. A közelemben halk szuszogást hallottam. Mint említettem, erős voltam. Nem voltam gyenge, sikerült kinyitni a szemeim. Máris a plafonnal szemeztem. Pár pillanatig szemeztem vele, végül a kiváncsiságom után mentem. Ez egy hasonló kórterem voltam, mint amikor a fejsérüléssel hoztak be. Mosoly ragyogott fel az arcomon. A göndör fürtök már hiányoztak. A fejét hátra döntötte a fotelben, s mellkasa előtt keresztbe fonta a karjait. Más ruhában volt, nem abban amiben legutóbb. Fehér pólót és szürke famert visel barna övvel. A kedvenc övével. Emlékszem arra amikor mesélt róla, hogy miért az. Ez a helyzett arra kaotikus. Ugyan ott vagyok ahol hónapokkal korábban, ugyanazzal az emberrel. Csak most más a helyzet. Nekem, nekünk balesetünk volt. Shawn miért van itt? Miért nem William ült ott? Ő hol van? HOl VAN? Tudtam, hogy mi történt; hogy miért fekszem itt, de csak most realizáltam magamban. Shawn megvédett. Megvédett és jól van, különben nem lenne velem. Na de akkor is! Ő hol van? Istenem, csak ne legyen halott! Édes Istenem!
Valóságos pánikba estem. A karomba szúrt infúzióért nyúltam. Kihúztam és azonnal csipogni kezdett az ágy melletti műszer. Nem tulajdonítottam neki semmiféle figyelmet, inkább kitakaróztam és lábra álltam. Egy pillanatra megszédültem, a fejemhez kaptam.

— Hé, hé! Jól vagy?

Shawn tartott meg. Megfogott, hogy el ne vetődjek a padlón. Viszont tényleg egy pillanatig tartott az egész. Hamar visszanyertem az energiám. Elváltam a férfi karjaitól s szembe álltam vele. Aggódó arccal vizslatott engem.

— Én jól vagyok. De most nekem, nekem mennem kell. - szakadozottan beszéltem. Igaz, kissé zavart voltam. Csakhogy jól tudtam mit kell tennem. Meg kell keresnem. Ő vezetett. Lehet rosszabbul van, vagy talán már nem is él?
Elvettem tekintetem a megvisel arcáról és az ajtó felé fordultam, majd kiléptem rajta. A kórházi köpeny szoros volt, és kényelmes is. Könnyedén tudtam mozogni benne. Shawn követett. Utánam szólt, többször is, ám nem érdekelt. Egy orvost, vagy nővért kerestem, hogy információt szerezhessek. Gyorsan mozogtam. Shawn lassú volt, bicegett. Biztos megsérült a lába. Jobbra fordultam, követve a táblát mely a recepció felé vezetett. Kettő nő is ült a pult mögött. Lihegve támaszkodtam meg rajta.

— Kisasszony! Magának ágyban lenne a helye!

A szőke nő rivallt rám. Felállt a pult mögül és mellém sietett. Visszaakart vezetni a kórtermem felé, de kirántottam a karom kezeiből. Mérges pillantással illetett engem, azonban hidegen hagyott a tette. Ahogy Shawn jelenléte is. Nyugtatni próbált.

— William Crossing. Hol találom?! - magabiztosan kérdeztem rá a nővértől, belül mégis kötélen táncoltak az érzelmeim, a szakadék felett. Ha rossz hírt kapok, lezuhanok. Talán összeomlok. Nem veszíthetem el a legjobb barátomat. Végre visszakaptam őt, és már többek vagyunk. Már nem a legjobb barátom, sőt! Ő életem szereleme. Fiatalon kijelenthetek ilyesmit? Lehegséges 18 évesen megtalálni azt az embert akivel leélnéd az életed? Én azt hiszem biztosra állíthatom ezt.
Nem bírtam, amint elhagyták a szavak az ajkaimat, sírva fakadtam. Szörnyen féltem, és összeörtem. Shawn ölelt át nyugtatásképp. Ő miért nem beszél?!

— Nyugodjon meg, kérem! Mr Crossing az intenzív osztályon van mesterséges kómában. - a nővér higgadtan beszélt. Nem tűnt úgy, hogy nagy baj lenne. A szívemről hatalmas teher esett le. Az arcom felderült egy pillanatra, hogy él. Életben van! Ennek ellemére még sem voltam olyan boldog mint kellett volna.