𝐾𝐼𝐷 𝐼𝑁 𝐿𝑂𝑉𝐸 》✔

8. Invitation

Felnevettem mialatt Shawn egy számára kínos gyerekkori emléket mesélt el. Utólag már ő is nevetett az emléken.

— Te jössz. – mutatott rám hirtelen.

— Oké, csak... – gondolkodtam el hogy melyik kínos vagy épp cikis emlékemet meséljem el. Önkénytelenül is de eszembe jutott a legrosszabb.

— Megvan?

— Oh meg. Szóval – kezdtem bele egy sóhaj kíséretében.

— Van egy srác, Williamnek hívják. A legjobb barátom volt egészen míg a gimi elnem jött. Olyan 14 évesek voltunk, mikor egy ott alvós buliban voltunk. Felesz vagy merszet játszottunk. Legjobb barátokként sülve-főve együtt lógtunk, minden hülyeségben benne voltunk. Akkor játszottuk el, hogy járunk, mert volt egy lány aki folyton Williamre mászott – nevettem fel; — Aztán mikor ő következett azt a feladatot kapta, hogy vigyen be a szük szekrénybe és töltsön el velem ott öt percet.

— De utáltam azt a játékot, Nash barátom mindig megszivatott. Bocsi, folytasd csak – biccentett.

— Nem tudom mennyi idő telhetett el de egymással szemben voltunk, és már kezdett zsibbadni a lában. Egymást néztük, majd ő egyszer csak közeledni kezdett felém. Épphogy összeért a szánk mikor a szekrény ajtaja kivágódott. A többiek kiváncsian meredtek ránk. Will pedig azt mondta, idézem " Jamie, mondtam, hogy ez nem jó ötlet, folyton nyomult rám.". A száját húzva mutatott rám és én döbbenetemben nem tudtam mit szólni. Teljesen megalázva éreztem magamat. Ötletem sincs, hogy miért tehette ezt.

Meséltem Shawnnak aki figyelmesen hallgatott. Bal szemem sarkából letöröltem egy apró sós könnycseppet s beleittam a latté-mba, ami még mindig félig volt a pohárban.

— Micsoda egy bunkó srác! Most is az? – kérdezett a fiú.

Számat húzva feleltem neki, hogy igen. Shawn sóhajtott egyet s telefonjára pillantott, mert időközben valaki hevesen irogatott neki.

— Azt hiszem menned kell. – pillantottam én is a telefonra, amin már egy hívó kép jelent meg.

— Ajh, Andrew szeret pontos lenni, nagyon pontos! – ingatta meg a fejét s elhúzva a zöld ikont, a füléhez emelte az eszközt.

— Mondd! – szólt bele Shawn, a vonal túlvégéről egy ideges hang hallatszott.

— “Drága Shawn! Megtennéd, hogy visszajössz? Egy csomót irtam neked, hol vagy? A szerződést alá kell irni! Vagy nem lesz a tied!” – ezaz Andrew  felettébb idegesnek tűnt.

— Tudom, nekem is fontos. Úgyhogy máris indulok. Pár perc és ott vagyok. – felelte mialatt mindvégig engem nézett.

Sötét szemei zavarba hoztak. Ennyire látványosan még sosem bámultak, de álltam a tekintetét. Nem akarom, hogy azt higyje, hogy elolvadom a szép mosolyától. A pompom lányok kapitánya Jennie, bármit megadna azért, hogy találkozhasson Shawnnal. Bár Jennie is torontói még nem sikerült eljutnia a srác egy koncertjére sem. Hát ilyen a szobafogság. Ha a fülébe jutna, hogy én 'barátságban'  állok a sztárral, akkor kitörne a harmadik világháború. Ez nem vicc, tényleg képes lenne rá. Körbe néztem a helysében, hogy nem-e figyel valaki. Az itt létünk alatt ezt már másodszor csináltam, jobb biztosra menni, hogy senki sem figyel vagy épp készít lesi fotókat.

— Nyugi Amelia! Ez biztonságos hely. – nyugtatott meg a fiú s felállt, hogy magára vehesse a kabátját. Én is tettem amit ő.

Megittam a maradék latté-mat és Shawn egy viszlát kísétetében elhagytuk a kávézót s kiléptünk a hideg időbe. Bár a Nap előbújt a szürkés felhők közül, a sugarai elég gyéren sütöttek. A hó nem kívánt olvadni, sőt északra a messzeségben sötét felhők gyülekeztek amit gyenge szél hoz felénk. Azt hiszem estére elég nagy hóvihar lesz.