28. Feelings

57 4 3
                                    

Nem sok idő telt el, hogy Shawn és én nem alkotunk egy párt. Csupán két-három hét. Nagy titok övezte a pásounkat. Hála nem is tudom minek, de ő és barátok maradtunk. Elég ügyes vagyok a rajz és festés terén. Így történt az, hogy volt szerencsém összefutni velük egy gyors kávéra egyik délután suli után, vagyis úgy mondanám, hogy inkább Shawn hívott el. Sejtettem, hogy valami Camila-val és az új dallal kalcsolatos.  Különben nem hívott volna fel csak úgy. Nagyon kínos volt az első pár perc. Valamiért feszült voltam a társaságukban, csak hogy a semmiből megjelent William és a dolog rosszabb lett. Úgy volt, hogy ő vitt volna haza, de lemondtam a fuvarról. Biztos furdalta a kíváncsiság, hogy hova megyek amiről ő nem tudtat. A kapcsolatom vele jobb mint eddig volt. Kezdünk összebarátkozni egymással s azzal, hogy igenis együtt élünk. Valljuk be, Ő többet tud rólam mint Shawn. Mégis fájt látnom, hogy Shawn mennyire boldog. Én túl makacs voltam ahhoz, hogy hadjam a valódi érzelmeimet felülkeredni rajtam – amik Will-hez akartak taszítani.

Hétfő. Melyik tinédzser nem utálja a ezt a napot? De ha nem lenne hétfő, akkor a kedd lenne az utált nap. Talán ez így van rendjén.
A csengő hangosan szólalt fel. Mindannyian azonnal a táskáinkba pakoltuk matek felszerelésünet és a tanár elbocsátásával elhagytuk a termet. Elhaladva az diákok közt több szem szegeződött rám. Próbáltam láthatatlanná válni, de nehezen ment. A szürke szekrényemhez érve, kinyitottam lakatot s kitárva a szekrényajtót, egy papírt darab hullot ki. Érdeklődve vettem fel, s kissé közelebb a hajoltam a szekrényhez, nehogy valami illetéktelen beleolvasson.  “Valld be! Te is szeretsz!” 

Kitől jött?

Ijedtem gyűrtem össze a markomban fecnit és kis mosolyt erőltetve az arcomra, Olivia felé fordultam.

— Mi is? – kérdeztem rá a nyilvánvalóra. Olivia-val igazán jóba kerültem. Barátok voltunk, mint a haverok. De ahogy egyre közeledik az érettségi és végzősbál, úgy kerültünk közelebb egymáshoz. Mondhatom, hogy végre lett egy új legjobb barátom. Sok mindent tudunk már a másikról. Meglehet, hogy említenem sem kell, Via rájött ki volt a srác az úszóversenyen. Shawn Mendes. Bevolt zsongva amikor elmeséltem neki, hogy is volt az a nagy találkozás Shawn-nal. Akkor feladva, mindent elmeséltem neki ami az énekessel kapcsolatos, kivéve William-et. Annak a srácnak több haragosa van mint az egykori Hitlernek. Jó, talán egy kicsit túlzok.

— Jaj, Amelia! Mondd már! – Olivia a karomra csimpaszkodott s kiskutya szemekkel nézett rám. Tengerkék szemeinek egy fiú sem tudna ellenállni, csak hogy én nem vagyok az és makacs is vagyok.

— Nem tudom kitől van. – vontam vállatt, s a lehető legjobban próbáltam semmi féle érzelmet kimutatni. Olivia utálja az úszótársunkat. Nyílt titok mi történt köztük. Előszőr csak hírből hallottam, majd maga Via mesélte el. Tavaly történt egy buliban, mármint amit Nate rendezett. A tanulmányi eredményeit nézve senki sem gondolná, hogy ekkora parti arc a srác. Szóval, Nate buliján mindig van egy kis orvosi fű. Senki nem szívhat többet, mindenki ugyanannyi adagot kap, nehogy valami baja essen az illetőnek. Üvegeztek. Egy évfolyamtársunk pörgetett, az üveg feje William-nél állapodott meg. “Csókold meg a Olivia-t, várja már!” Vigyorgott a srác.  Mondhatni parancsot kapott, ám ő ezt nem teljesítette.., Will felállt a helyéről és Olivia-val szembe térdelt le. Már majdnem összeért az ajkuk, s ekkor felszólalt. “Nem kezdek ki veled.” Via sértetten felpattant a helyéről és lelépett a buliról. Megalázva érezte magát. Nem tudta, hogy Will mit értett a mondata alatt.

— Helló csajok! – köszönt Nate szemből s pacsira tartotta a tenyerét. Mosolyogva csapta bele. Olivia karbatett kézzel megrázta a fejét.

— Álmodozz csak Nate kedves!

— Ó, megfogod te azt adni édes Via! – húzta ravaszdi mosolyra ajkait a fiú és  csücsörítve egy gyora puszit nyomott a lány arcára s máris elhúzta a csíkot tőlünk. Olivia-nak ideje sem reagálni a srác tettére. Amint észbe kapott undorodva törölgetni kezdte az arcát.

𝐾𝐼𝐷 𝐼𝑁 𝐿𝑂𝑉𝐸 》✔Wo Geschichten leben. Entdecke jetzt