6. First Day With Him

116 4 0
                                    

Hétvége révén addig szundikálhattam amig csak akartam. Az alsó szintről semmi hang nem hallatszódott fel. Örültem, hogy pihenhetek.
Órákkal később mikor már teljesen kipihent voltam, üdén pattantak ki az ágyból, amit egyből be is vetettem. Elmosolyodtam a takaróra pillantva. Az Eiffel-torony tökéletes mása nézett vissza rám. Kellemes emléket hozott elő az elmém azon részéből, vagyis a  William-el való közös gyerekkorból. Akkor igy történt – bár akkor még csak 8 évesek voltunk:

— Ha felnővönk, elviszlek Párizsba, rendben? – mosolygott le rám – igen, már ekkor is magasabb volt mint én.

— Egy álmomat váltanád valóra. Szeretlek Willie. – pipiskedtem fel s egy apró puszit adtam a fiú arcára, aki elpirulva beharapta az alsó ajkát.

A múlton gondolkodtam. Rengeteg emlék ellepte az agyamat. Okvetlenül is ajkaim bús  mosolyra húzodtak, s egyre homályosabban láttam. De nem akartam, hogy a rég múlt meggyengítsen, így jobbnak láttam elfojtani magamban a könnyeket. Belebújtam a mamuszomba s kezembe vettem a telefonom. Néma állapotban volt, ezért nem pittyegett még. Bekapcsolva az üzenetek ezerrel jöttek. Az utolsó Shawn Mendes-től. Ó te jó ég! Édes Istenem! Elaludtam a nappaliban! Biztosan apa hozott fel. De mégis miért érzek én bűntudatot? Hisz nem is feleltem igennel Shawn-nak. Tényleg ennyire bánja amit tett? Hiszen már megbocsátottam neki, részemről ez rendben van. Legalább is azt hiszem.  A telefon hirtelen csörögni kezdtett s megpillantva a srác nevét, az ágyra dobtam az eszköszt. Idegesen ide-oda kezdtem el  járkálni. Mit csináljak? Ismét az eszközért nyúltam amiből szüntelenül szólt a kedvenc dalom. Elhúzva a hívás fogadása gombot, a fülemhez emeltem a telefont.

Amelia? – szólt a vonal túl végéről a sztár. Egy igazi sztár.

— Shawn? – utánoztam a fiút; — Miért keresel?

Tudod, nem feleltél a kérdésemre. Röstellem amit tettem, és szeretném jóvátenni. – ha nem is látom őt, tudom, hogy a tarkóját masszírozza. Ezt már a hangvételéből leszűrtem.

— Mégis hogyan tudnád jóvá tenni? Ami történt megtörtént, a múlton nem tudsz változtatni. – sóhajtottam egyet a vonalba, s letelepedtem az íróasztalom elé majd felnyitottam a laptopom.

Tudom, tudom. De mi lenne ha olyat tennék amivel elfeledtethetném a dolgot? – hangja bártortalanul csengett.

— Mire gondoltál? – húztam össze a szemöldökeim, bár ő ezt nem láthatta. A laptopon eközben megnyitottam google-t, hogy rákereshessek Shawn-ra, hisz bár tudom a nevét és hogy mit csinál, de azon kívül semmit. Szeretném tudni, hogy ki is ez a srác.

Legyen az meglepetés. Jó neked a ma 11 óra? – az időpont hallatán a szemeim tágra nyíltak. Hitetlenkedve kérdeztem vissza.

— Este 11? Mit akarsz te, hogy megfagyjak?

Dehogy este! – nevetett fel; — Most 11. Utána nekem dolgom van.

— Oh, értem. És hol? – kérdeztem s ezzel nyílvánvaló vált mindkettőnk számára, hogy áll a találkozó.

Woodbine Beach-en az öreg fűzfa? Tudod hol van?

— Hogyne tudnám. – horkantottam fel, s a szívem megállt egy pillanatra. A vonal túl felén ismét hallottam a srác nevetését.

Akkor várlak Amelia! – mielőtt én is elköszönhettem volna, ő már bontotta is a vonalat. Zavartan emeltem el a fülemtől az eszközt s bágyadtan meredtem rá. Izgatottnak kéne éreznem magam, hogy vele találkozom. Pont én, akire még a légy se hederít rá. Kivétel ez alól William Crossing, ő minden mozdulatomat figyeli, hogy mikor köthet belém.

𝐾𝐼𝐷 𝐼𝑁 𝐿𝑂𝑉𝐸 》✔Where stories live. Discover now