𝐾𝐼𝐷 𝐼𝑁 𝐿𝑂𝑉𝐸 》✔

25. Old new friend

William

— Liah – suttogtam elfúló hangon s átkaroltam a lányt. Selymes haja az arcomba hullott, nem bántam, mert jó illata volt. Azt hiszem kókusz lehet. Éreztem, ahogy csupasz mellkasom az ő meztelen hátának esik. Lábaink összagabalyodtak. Élveztem, hogy mellettem fekszik. S azt is, hogy az enyém. Parányira felemelve a fejem egy apró puszit nyomtam a hajába, amire ajkai közül egy sóhaj szaladt ki. — Imádlak Liah!

Újabb puszit hintettem fejére. Arra készültem, hogy ismét kényesztetem őt, de hatalmasat puffantam. A fájó fenekemre és kezemre ráfért volna egy kis maszírozás.

— Én is, William – egy kellemes női hang lengte be a szoba minden szegletét. Viszont  a hang nem úgy hangzott mintha Amelia lenne. Hasonított rá de még sem, fél szemmel a lányra pillantottam. A hajzuhataga mély barna volt. Mi van?

— Basszus! – motyogtam a bajszom alatt, és megfordultam az ágyban, hogy felkelhessek róla, de helyette  leestem róla. Feltápászkodtam a padlóról és értetlen fejjel meredtem a lányra, aki magához szorította a lenge takarót. Alig láttam az arcát. A helységet gyér napfény töltötte meg. Ha ez nem Amelia, akkor mégis ki franc? Mi a szar történt? Kinél vagyok én?

A kérdések mely felzaklattak hamar értelmet nyertek.

— Bocs, ki is vagy te? – kérdeztem, a lány összevonta a szemöldökét majd ajkai ördögi mosolyra húzodtak.  Nem felelt, inkább felkelt az ágyból, a takarót még mindig szorosan magához tartva, az ablakához ment, onnan elhúzta a függönyt, így rálátást kapthattam mindenre.  Ha az éjjel történtekre nem is emlékszem, azt azért tudom, hogy ez a lány Gina Lewis.

— Bassza meg! – reagáltam azonnal a leghevesebben.

Minél előbb elakartam tűnni innen, ezért is folyamodtam ahhoz, hogy faképnél hagytam a lányt. Épp hogy kitettem a lábam a szobából, azonnal vissza is fordultam. Sürgősen felkell öltöznöm. A ruha darabjaim Gina pirosra festett közt volt. Mosolygott, mintha mi sem történt volna.

— Ezek kellenének? – bazsalygott rám.  Ujjai közt megforgatta a kocsi kulcsom. Egyből kiszakítottam a tárgyat a karmai közül. Nem akarom, hogy ez a lány egy ujjal is hozzá érjen.

— Nem folytatjuk ott, ahol az éjjel abba hagytuk? – pislogott, majd ruháimat a székére dobta, a takarót ami testét takarta, most lefejtette magáról. Az anyag nagy könnyedtséggel hullott a szőnyeggel borított padlóra ezzel felfedve Gina izagán eredeti idomit. A slusszkulcs kivsúszott a kezemből s a szőnyegre esett – nem törődtem vele.
Talán maga a természetesség nézett vissza rám. Szépségét akár több lány is megirigyelhette volna s ez így is volt. Fél hosszú, enyhén hullámos mély barna haja, össze-vissza állt. Látszott, hogy most kelt fel. Zöld szemeivel bárkit, könnyennelvarázsolhatott volna. Bőre nap barnított volt, nem úgy mint másoknak. Mindenki tudta, hogy a szülei elváltak és az apja Malibu egyik legjobb negyedében él. Havonta meglátogatja őt, így történt ez három nappal ezelőtt is.

— Nos – mosolygott rám, s lassan a közelembe lépdelt majd olyat tett, melyet alig bírtam ignorálni. Férfiasságom azonnal reagált a lány közelségére. Hiába suttogta az elmém, hogy “nagyon jó lenne ha elhúznál innen, Willie!” innen, a kielégítettlenség vágya visszahúzott. Az ölembe kaptam Ginát, és az ágyra fektettem őt. Mondanom sem kell, hogy vajon mi történhetett.

Gina Lewis. A lány, aki az elsőként lépett be hozzám három éve, elindítva azzal a szexuális életemet. Nem voltunk szerelmesek, de bíztunk egymásban és voltunk olyan bátrak, hogy egymással vesztettük el azt, ami a lányoknak pótolhatatlan. A szívem mindig a Cruz lány felé húzott, de olynyira megbántottam őt, hogy úgy éreztem, véget vetettem annak ami köztünk volt. Egy olyan barátság veszett el akkor, ami mára visszahozhatatlan lett. Utált és megértettem miért. Ettől eltekintve mindig láttam őt, nem mehettem el úgy mellette, hogy ne mondtam volna neki valamit. Olykor szúrós megjegyzéseket is dobtam felé, amiket ő ügyesen visszaszervált nekem. S onnantól azok voltunk, akik szívből utálták egymást. Én egy csepp utálatot sem éreztem iránta, soha sem, ám ő felém igen. De elveszettem az anyámat, Amelia-hoz rohantam. Ő ismerte a legeslegjobban a családomat. Ott volt nekem, és azt nem érdemeltem volna meg.
Visszatérve a Lewis lányra, mint mondtam, sosem voltunk szerelmesek, de tudtuk mi kell a másiknak. Alkalmi partnerek voltunk.  Közös megegyezés alapján döntöttük el, hogy nemibetegség vizsgálatra járunk havonta. Hiszem egyikünk sem akart AIDS-es lenni, vagy bármi mást elkapni. S amikor tavaly nyár elején  végre szerelembe esett, ez a 'kapcsolat' megszűnt, egészen a tegnap estéig. Titok volt az ami Ginával köztünk volt. Egyikönk édesanyja sem díjazta volt.

— Nekem mennem kell – tűrtem el egy hajtincsét, hogy lássam az arcát. Kissé megviselnek tűnt, de nem tettem szóvá. Tudtam, hogy gondjai vannak az öccsével. Imádtam az a kis kölyköt!

— Rendben – halvány mosolyt villantott, majd magára húzta a takarót s befordult a fal felé.

— Majd beszélünk! – súgtam oda, és megsimítottam karját, hogy érezze ott vagyok mint barát. Egy titkos jó barát, aki tökéletesnek bizonyult alkalmi együttlétekre. Legutóbbi ilyen alkalomkor csúnyán összevesztünk, úgy látszik tegnap este kibékülhettünk, mert ő úgy viselkedett mint a vita előtt.

Beszállva az autóba egyből a rádióhou nyúltam. A tavaszikabátomról fogalmam sincs, hogy merre lehetett. De volt egy sanda gyanúm, hogy Nate kanapéján pihent. Viszont tippem sem volt, hogy jöttünk el a buliból. Ki vezetett? Én? Részegen vezettem volna? Az nem én lennék. Én nem ülnék ittasan volán mögé. Anya most nagyon nem lenne büszke rám. Sőt, egyenesen elvenné a slusszkulcsom, és eltenné egy egész hónapra. Tudja mennyire imádom az autómat. Hisz a Keith nagyapa ajándéka volt a tizenhatodik születésnapomra. Anya és apa után ő volt a mindenem. Aztán apa elment, majd ő is, végül az anyám. A sors, az élet, vagy tudom is én, hogy ki, de egy nagy fasz! Bocsánat a csúnya szóért, de nincs igazam?

Leparkolva a Cruz ház előtt, elfogott az idegesség. A motort leállítottam, kiszállni az autóból már nem volt merszem. Nem modtam semmit a Cruz szülőknek, nem is feleltem Ester üzenezére, hogy “haza jössz? készítsem ki a vacsorát? vagy Nate-nél alszol?” Figyelmen kívül hagytam mindet. Tegnap este nagyon dühös voltam.

Az ügyvéd látogatott el hozzám. Kerestem párszor őt, de nem volt elérhető, mert az ő életét is egy betegség keseríti meg.

Tegnap eljött hozzánk, hogy tisztázhassuk pár dolgot. Többek közt azt is, hogy amíg gimis vagyok, kell egy gondviselő mellém. Nem élhetek egyedül, pedig erre vágytam a legjobban. Szerettem a Cruz házaspárt, de úgy éreztem nincs helyem a családjukban. Amelia mást szeret, nem engem és ezt elkellett fogadnom. De képtelen voltam s vagyok azt nézi, ahogy Shawnnal enyeleg. A lelkem egy kis darabja utáltata srácot, hogy ővé a lány akiért az én szívem évek óta dobog.
Végül percekkel később erőt vettem magamon és beálltam a felhajtóra a másik autó mellé. A fejmájás, mely mindvégig kínzott, most még intenzívebben támadta meg az agyam.   Összaszorítva egy pillantra a szemeim, az tiszta égre emeltem az arcom. Élveztem a Nap meleg sugarait. Élveztem, azt a pillanatnyi megnyugvást amit egy kis szellő hozott magával. Kiürítve az elmém, újra célnak indultam. Beérve a házva kellemes illatok fogadtak. A konyha felől kacajok hangzottak fel.

— Ó, drágám! Apád sosem volt jó benne. A tánc nem az ő műfaja. – kuncogott Ester.

— De az esküvőn felül múltam magam! – Benson hangja büszkén csengett, ekkor léptem be a konyhába.

— Jó reggelt! – szólaltam meg, s magam is meglepődtem rekedt hangomon. Kicsit megköszörültem a torkom, hogy oldjam a pillanatnyi csendet.

Ester a tűzhely mellett állt, tojásrántottát készített. Benson, és Amelia az asztalnál ültek, előttük a gyümölcsteájuk gőzölgött. Kínos volt, rettentően! Azt se tudtam, hogy ápolt vagyok-e vagy sem..., úgy néztek rám. Aztán Ester ajkain mosoly jelent meg, biccentett, hogy foglaljak helyet. Úgy is tettem.

— Hogy vagy? – törte meg az egyre rosszabban álló szituációt Benson.

Hogy hogy vagyok? Magam sem tudtam.