A Védelmező

20. rész Üldözőből üldözött

-Az RK900-as!- Liza megremeg a látványától bár még nincsenek olyan közel.
-Ian, vezesd el őket Jeichoba! Elterelem őket. - jelez hogy induljanak, az android megértve feladatát helyeslően bólint.
-Connor ne, gyere velünk. - fogom meg a kabátját hogy elhúzam.

Rámnéz, aztán lágy mosoly kúszik ajkaira.

-Múltkor nem védtelek meg, most itt az esélyem. Bízz bennem, menj. - megpuszilja a homlokom majd előre indul.

Nines szemszögéből

Észreveszem az egyik deviánst.

"Ez az RK900-as, jobb leszel mint az elődöd!"

Utána eredek, furcsa módon gyorsabb mint egy átlagos android de nálam nem, beszoritom egy zsákutcába. A betonfalon keresztül akar menekülni ám gyorsabb vagyok, a földre rántom ám hamar össze szedi magát és megüt néhányszor amitől kissé megsérül az arcomon a panel.
A szemem sarkából észlelem hogy egy újabb ütésre készül, el kapom a karját megcsavarom amitől ő fel nyög majd letépem hogy ne tudjon védekezni, ettől már felkiált.

Egy gép nem érezhet fájdalmat.

De ahogy ránézek hirtelen elönt valami különös érzés, sajnálom. És olyan ismerősnek tűnik.

"Gyerünk mire vársz, végezz vele, ez csak egy gép".

A mozdulataim kontrolálatlanná válnak.

Amanda várj! Én...

°°°°°

Egy kiállítás hallatszik a távolból.

-Connor!

Remélem nem kések el.

-Vivien állj meg! -kiált utánam Liza.

Nem várhatok itt. Futok ahogy a lábam bírja, egy két saroknyival messzebb találok rájuk. Szerencsémre még időben.
Connor a falnál Nines pedig egy pisztolyt fog rá. Mégis valamit nem értek miért nem húzzata már meg a ravaszt.

-Nines állj! - kiáltok oda neki.

Meghalva hangom, felém fordul. Lassan haladok előre, a társam próbál felálni viszont teljesen legyengült.

-Menj a közeléből!

Félek de még is valamiért bízok benne, hogy nem ártana nekem.

-Van másik út Nines. - suttogom.

Amikor elég közel vagyok hozzá megfogom remegő karját és rácsatlakozom, mindkettőnk megremeg. Megmutatom az emlékeket amit kitörőltek belőle.
Mikor végzek ő meg sem mozdul, teljes sokk érte.

-Nines nem kell a parancsoknak engedelmeskedned, az lehetsz aki igazából vagy.

Eközben Matias tűnik fel a láthatáron, segíteni jött hátha szükség lesz rá. Látom talpra segíti Connort, aki inbolyogva támaszkodik rá, riadtan eszmélve fel fájdalmai közül mi is folyik itt.
Hirtelen egy hideg tárgy érintése zökent vissza. A nálam sokkal magasabb android a pisztoly a fejemhez tartja. Szemében látom küzd legbelül, ledje élénken vilog a vörös árnyalatában.

-Ne, engedj, megöli!
-Nem, figyelj csak.

A társam rögtön cselekedni akar ám Matias lefogja.
Behunyom a szemem, igaz félek de talán újra lehet deviáns belőle.
Hallom ahogy elsüti a lövést.

-Nee! - ismét társam kétségbeesett kiáltása üti meg a fülem, azonnal kinyitom a szemem.

A fegyver már nem a homlokomon pihen hanem fél méterrel odébb.

-Menjetek. - halkan beszél, a megkönnyebbültség érezhető mindannyiunkon.
-Köszönöm... - egy pillanatra megfogja a kezem majd elenged jelezve hogy elmehetek.

Visszatérve megfogom Connort hogy megtámasszam és elinduljunk a többiek után.

Nines szemszögéből

Most már mindent értek és végre Amandától is megszabadúltam.

-Hé na végre hogy megtaláltalak, hova az ördögbe tüntél, hol vannak azok a szemetek?

A detektív beért, lihegve, szúrós tekintete egyenesen a szemembe fúródik.

-Elengedttem őket.
-Mit csináltál!? - szemei elkerekednek, öklét összeszorítja feldultságában.
-Picsába. Ez lehetett volna a nyom de te csak egyszerűen elengeded!? - az idegességtől el kezd remegni, hevesen cigaretára gyújt, mélyen bele szív.

-Te akit erre terveztek, hibás konzervdobozok gyilkolálására, miért? - hangja nyugottabbá válik.
-Magam sem tudom, talán mert megváltoztam. - egy ideig nem szól semmit, egyszer csak hangos nevetésben tőr ki.
-Istenem nálad dinkább vasat nem hallottam még, bolondabb vagy mint Connor. - elcsendesedik.
-Lövést hallottam, nem sérültél meg. - méregeti az öltönyöm lövés nyomai után kutatva.
-Nem detektív. - szemeit leveszi rólam majd az autó fele sétál.
-Gyere, vagy itt akarsz álni míg lemegy a nap?
-Nem detektív. - rázom meg a fejem utána lépkedve.

Hátrafordítja a fejét.

-Ja, hívj inkább Gavinnek, azt jobban szeretem. - beleegyezve bólintok.

Bár furcsa most éppen nem akart elküldeni melegebb éghajlatra, lehet kezd megszokni...

°°°°°°

Utolérjük a többieket, Liza és Scarlet arcára a meglepettség rémülettel párosulva jelentkezik. Maradék erejét össze szedve a sötét bőrü nő azonnal Connorhoz siet.

-Mi történt?
-Majd mindent elmagyarázok, tudsz rajta segíteni? - kérdezem feszülten figyelve sérültünket.
-Igen ám így is sok vért veszítt, bekötözöm talán úgy lassabb lesz.

Elátja a sebet, aggódva pillanatok rá, ekkor támad egy ötletem.

Ez az, a vérplazma.

A hátizsákból kiráncigálva, oda adom a partneremnek. Még jó hogy ennyit magával hozott.

-Hátha ez segít. - megyötört szemeivel rám pillant, apró mosolyt csikar ki magából.
-Köszönöm.

Ian megelégli a dolgot, siettetve elindul.

-Gyerünk, ne piszmogjatok már oda kell érnünk!
-Igaza van. - áll fel hamar Connor követve kicsit bizonytalanul.
-Biztos vagy benne?
-Igen. Ne aggódj jól vagyok.