A Védelmező

20. rész Üldözőből üldözött

Ian visszajött egy füstölgő cigaretta társaságában, most már nyugodtabbnak látszik.
Megakad a szeme valamin vagyis inkább valakin.

-Scarlet, te...? - döbbenet ül ki az arcára.
-Kész vagyok, mehetünk. - jelenti ki határozottan az előtte állónak.
-De te nem...? - nem ért semmit.
-Felelősséget vállalok érte.

A partnerem lép előrébb pont a szőke android elé, kiálva döntése mellett.
Ian nem szól semmit viszont látszik rajta hogy zavarja Connor döntése.
Kisvártatva elindulunk, ismét Jeichoba.

Nem értem mi olyan különleges ebben a helyben. Valami titkos lehet.

Nagy a csend gyűlik köreinkbe miközben a sikátorok árnyai között haladunk. Csak a lépteink meg a tegnapesti eső után maradt vízcseppek hangja töri meg az idilt.
Társam szorosan mellettem lépdel közben Scarletet támogatja bizonytalan lépteiben.

-Jericho, szép hely volt és csendes ameddig az emberek meg nem találták.
Azon a napon sok társukat elvesztettük, én pedig a nővéremet, Lucyt. - Connor megáll egy pillanatra.
-Lucy a nővéred volt?
-Igen. - kicsit szomorú lesz.
- Mire igazán megismerhettem volna már túl késő volt... - partnerem együttérzően figyeli a sötét bőrü androidot.

Nines szemszögéből
20 perccel később

Nem értem, az RK800-as azután a partnere is eltüntek már egy hete. Az én társam pedig nem túl együttműködő hogy segítsen a nyomukra bukkanni.

-Mi van már ócskavas, jössz vagy nekem kell megoldani a dolgot?
-Megyek detektív.

Nem a legjobb partner ám a nyomozásban nem fog gátolni. Azt garantálom.

-A ház üres de nemrég mehettek el, thirium nyomait találtam a padlón a KE 700-as modelltől származnak. - elemzem a mintát.
-Mi a francot csinálsz ez... rohadt androidok?! - tapossa el a még égő cigaretta csikkét majd elrántja a kezem.
-Elemeztem a vért, szólnom kellett volna? - ő csak morog magában, elresztve karom.

A földön újabb foltokat érzékelek, még frissek.

-Detektív azt hiszem még nem lehetnek messze. - erre felkapja a fejét.
-A sikátorok felé haladtak.-mutatok a szürkeségbe.
-Na végre van valami hasznos is. -lekezelő pillantásait rám mereszti azonban mégis valamiért csalfán elmosolyodik és követ.

"Kapd el őket, a deviánsokat el kell törölni".

Az utasítást követnem kell de egy porcikám mégis azt súgja hogy ne tegyem.

°°°°

Connor egyre idegesebb, mintha csak érezné hogy követnének minket.

-Azt hiszem sietnünk kellene! - hangja megfeszül.
-Mióta van jogod arra hogy osztogazsd a parancsokat? -vág vissza Ian, ledje vörösen vilodzik.
-Ian kérlek.
-Te csak ne utasítgass, különben is te erősködttél hogy hozzuk magunkkal. - mutat a sérültünkre.
-Nem hagyhattuk ott! Ő is a társunk! - emeli fel a hangját.

A szőke pofonra lendíti a kezét ámde ekkor Connor megfogja erőteljesen megszorítja, egy percre sem veszi le róla szemeit.

-Nem fogom többé hagyni hogy kezet emelj rám vagy akárkire is. - közelebb hajol, egészen a füléhez.
-Megérteted, mert különben nem csak a kezed fogja bánni? - hangja olyan fagyos, teljesen beleborzongok, mintha csak Ninest hallanám.

Ő csak bólint észreveszem meglepte ez a nem várt fellépés, viszont ezzel nincs egyedül. Társam enged a szorításából.
A távolból ismerős hangokra leszek figyelmes.