9. rész Visszatérő álmok

201 20 2
                                    

Fogalmam sincs mi történt az örsön, már négy napja. Mivel a kapitány azt mondta az ügy túl veszélyes számomra így jobban teszem ha kimaradok belőle és otthon maradok, meg amíg nem tudok rendesen koncentrálni.
Nem tudtam elkapni a gyilkost és a társam is veszélybe sodortam.
Nem említette nekem egy szóval senki hogy van. Ennek tetejébe a szüleim is hallottak a dologról úgyhogy az egész világ elenem ténykedik.
Egész nap csak járkálok ebben a hatalmas lakásban próbálom feldolgozni a történteket de egyre inkább azt érzem hogy a félelem és a magány úrrá lesz rajtam mint egy hatalmas burok amely nem enged el.

Le kell nyugodnom talán egy kis víz segít.

A konyhába tartok, leveszek a polcról egy poharat. Megtöltöm, miközbe inni készülök az egész testem hirtelen megremeg majd átjár a hideg minden egyes testrészemre kihatva. A poharat kiejtem a kezemből az meg ezernyi szilánkra törik szét.

Mi van velem?

Gyorsan össze szedem a darabokat ám kapkodásom közepette egy nagyobb darab megvágja a tenyerem olyannyira hogy azonnal el kezd vérezni.

-Fenébe! -a vér látványa még idegesebbé tesz.

Azonnal a fürdőszobába rohanok mielőtt még össze vérzek mindent. A csap alá tartva nézem ahogy a vörös színű folyadék távozik a lefolyón keresztül. Nehezen el tudom állítani az erős vérzést, bekötözöm amennyire tudom.

-Ez is megvan - fújom ki a levegőt könnyítve magamon.

Össze takarítom a maradék szilánkokat is nehogy ismét kisebb baleset áldozata legyek.

- Leülök és pihenek egy kicsit az lesz a legjobb.

Bele is huppanok a kanapéba aztán kényelembe helyezem magam. Figyelem az otkinti időt. Két napja megállás nélkül csak esik és a szél csak kis időre csilapodik.

Pont olyan az idő mint az én mostani lelkivilágom. Háborgós

A fák lombjait megtépázza, egy-kettő ágat el is fúj. Az esőcseppek pedig ádáz versenyt futnak egymás ellen az ablak üvegén. Mégis idebent csendes, nyugodt minden, nem zavar semmi. A fáradtság és a kimerültség miatt rögtön elnyom az álom.

°°°°°°°°°°°°

Egy sötét helyen térek magamhoz, semmit sem látok. Érzem, hogy egy székben ülök a kezeim és a lábaim megkötözve.

Mégis mi a fene ez?

- Halo, hall engem valaki! - kiáltok a vaksötétbe.

Csak a hangom hallom viszhangozni mindenhonnan.
Próbálom kiszabadítani magam de minden egyes mozdulat egyre feszesebbé teszi a gyorskötözőt. Amilyen gyengének tűnhet olyan erős.

- Azt hitted ennyivel megúszod.

Egy hang a semmiből, ismerős, még sem tudom honnan.

-Nem emlékszel rám?
-Nem. Ki vagy, mutasd magad!

Egy vérfagyasztó nevetés, mintha egyre csak közeledne.

- Én pedig nagyon is jól emlékszem rád.

Az árnyak közül közeledik egy alak azonban még mindig nem ismerem fel.

- Mit akarsz tőlem?-kérdem tőle remegő hangon.
- Nagyon is jól tudod mit akarok.

Nem egyáltalán nem.

Teljesen össze vagyok zavarodva.
- Az engem megilető helyem! - kiált fel és elő lép a homályból.

A Védelmező Where stories live. Discover now