A Védelmező

17. rész Kusza szálak

Minenki dermedten figyeli az új jövevényt aki rezzenéstelen arckifejezéssel végigpáztáz, mire megakad a szeme rajtam. Ledje sárgára majd ismét kékre vált, égkék színű szemével az emberekre bámul ezzel kihúzza magát.

-Üdvözlöm önöket, az RK900-as android vagyok a CyberLife küldött egy fontos ügy kivizsgálása miatt. - kezei hátul össze kulcsolva, mereven figyeli hátha valahonnan választ kap.

-Miért küldték ide azt hittem, hogy deaktiválták !?

Connor hangja a fejemben egyre csak visszhangzik még jobban fokozzva a félelmemet.

-Fogalmam sincs, de ne fessük előre az ördögöt a falra, ha ide küldték annak biztos nyomós oka van. - igyekszem megnyugtatni.
-Nem bízom benne, azok után amit veled tett. - ledje vörösbe vált át.

Mielőtt tetlegeségre vetemedne egy hang és az én karom szorítása vissza fogja.

-Jöjjön, már vártam magát! -kiált neki a kapitány a kis irodájából kitekintve.
-Mégegy műanyag mocsadék?

Sétál hozzánk Gavin dölöngélve a túlzásba vitt alkohol hatásától.

-Úgy látszik a te kis nyomozó barátodat lecserélték. - diadalittas mosolyal veregeti meg a társam vállát.
-Mire akarsz kijukadni?-fonom egymásba a két karom.
-Csak arra hogy rá már nem lesz szükség, egy roncs ami mindigis volt. - ezzel a mondatával elfordul azután az asztala irányába megy, amennyire persze az ő esetében sikerülhet.

Nem cserélhetik le hiszen nagyszerű szolgálatot tett, négy évvel ezelőtt a deviáns inváziót is megakadályozta.

-Ne hallgass erre a segfejre csak a szája nagy. - karol Hank a mellettem állóba, nem hagyva bizalmát megingani.
-Biztosan de mégis...
-Connor nem hinném hogy ez állna a háttérben.

Látva hogy kézbentartom a dolgot kettesben hagy minket.
Felém fordítja a fejét, bánatos android pillantása mindent elárul.

-Nagyszerű nyomozó vagy és ezt te is tudod. - tenyerem az övébe helyezem, jelezve hogy mellette állok bármi történjék.

Rám mosolyog, ám elkapja a kezét mikor látja, hogy az édesanyám már csak pár lépésnyire van tölünk.

-Indulunk mert még el kell érnünk az utolsó gépet ami indul Magyarországra. - rám majd Connorra néz.

Kedves mosoly kíséretével megöleli őt majd engem. Ezen mindketten meglepődünk de a partnerem viszonozza a gesztust.

-Vigyázzatok magatokra! - int kijjebb igyekezve ahol apám már várja, ő is egy búcsúzó bolintást enged felénk.
-Vigyázunk, sziasztok! - integetek nekik.
-Nem is tudtam hogy Magyarországrol származol. - húzza fel a szemöldökét érdeklődve.
-Igen ott születtem, tizenhat éves koromban kültöztünk Detroitba aztán négyévre vissza és most itt vagyok. - vonom meg a vállam enyhén zavartan.

Hogyan nem tudja, pedig biztos voltam benne hogy egy pillantásból meg tudhat rólam mindent.

-Nem fiatal a kisasszony ahoz, hogy rendőr legyen? - gúnyos vigyorral szemléli a reakcióm.
-Gúnyolódj csak, azért tesem tagadhatod, hogy nagyszerű érzékem van hozzá. - megyek bele a játékba.
-Igen ezt nem vitatom de mutassa meg hogy a csókolásban is ilyen profi. - kacérkodik, tudom mit akar.

Megfogom a nyakkendőjét és egy csendesebb helyre húzom. Nem szól közbe csak engedelmesen követ. Úgy látom gyorsan oldottam a stresszt benne. Lágyan magához ölel, keze a derekamra csúszik aztán lassan meg csókol. Rég nem éreztem de most örökké így tudnék maradni. Persze ha nem jön közbe megint valami.