A Védelmező

10. rész Őszinte vallomás

A reggeli nap fénye ébreszt, lassan kinyitom a szemem. Végre elvonult a vihar, nem kell egész nap itt rostokolnom, ebben az ódon kastélyban. Ekkor valami finom, kellemes illat csapja meg az orrom. A konyhából jön.
Kíváncsian felkelek majd az illat forrását követem. Meglepődve szemlélem a sürgős forgó androidot, miközben éppen reggelit próbál készíteni nekem.

- Nem is tudtam, hogy tudsz főzni.-nézek rá neki támaszkodva az ajtó keretnek.

Majdnem kiesik a fakanál a kezéből mikor meghalja a hangom. Halkan elnevetem magam.

-Hát meg próbáltam valamit összehozni. - fordul felém zavartan kékellő arcal.

Közelebb megyek hogy megszemléljem mit sikerült össze varázsolnia.

-Gófri, hisz az, az egyik kedvencem. - örvendezek.
- De honnan tudtad? - teszem csípőre a kezemet.
- A barátnőd mondta.
- Te beszéltél vele?

Beszélt vele, mikor. Remélem nem mondott semmi olyat neki.
Idegesen elkezdem rágni a körmöm.

-És mit mondott? - ülök le az asztalhoz.
-Semmi különöset, csak megkérdezte hogy minden rendben van-e veled az ügy óta.

Ettől eszembe jut a tegnapi rémálmom, megint elkapja a testem az ideges remegés. Connor rögtön oda lép mellém.

- Ne haragudj nem akartalak felzaklatni.
- Nem a te hibád, ha túlzottan ideges vagyok mindig ez történik. - magyarázkodom.
-Rendben leszek.
- Rendben. - egyetértően bólint, bár még mindig aggódva rám rám pillant.

Vissza megy a pulthoz aztán egy tányérral tér vissza. Leteszi elém. A frissen sült gófri illata rögtön jobb kedvre derít. Leül velem szemben és nézi hogy látok neki.

- Te nem... - eszembe jut hogy ő nem eszik ezért inkább magamba is fojtom a szót.

Mintha csak olvasna a gondolataiban. Folyamatosan meg tud lepni.

- Nem, de azért köszönöm. -enyhén elkomorodik.

Valahogy fel kell viditanom nem szeretem ilyennek látni. Egyszer csak bevillan, hogy a régi fészerben van valami ami pont megfelelő a célra. Apám mindig ott tárolta nehogy kárt tudjak tenni bennük. Ezért gyorsan felpattanok és kirohanok, Connor nem ért az egészből semmit.
Belépek a kis ajtón. Egy két percbe telik mire megtalálom, egy poros polc legtetején, amit csak létrával érek el.

- Megvan! - kiáltok fel vidáman.
- Régen nem járt már itt senki.

Majdnem beleütközök ahogyan megfordulok, a kezemben lévő üvegcsét kis híján elejtve.

- Thirium? Mire kell ez neked? - kérdez érdeklődő tekintettel.
-Én csak, ő, gondoltam neked is fel kellene valamivel tőltened magad. - teszem nyugtalanul a kezem a tarkómra.

Elmosolyodik ezen.

- Kedves tőled hogy gondoltál rám.

Azzal meg fordul, vissza megyünk a házba. Már jobb kedve van mint az előtt. Megreggelizünk majd csak ülünk csendben, várva melyikünk szólal meg előbb.

- Van kedved velem sétálni egyet? - kérdezi enyhén izgatottan.
- Most, hiszen még át sem öltöztem. - mutatok a rajtam lévő ruhákra.

Felméri a helyzetet jobban mondva engem.

- Megvárlak. - el vigyorodik, a szája szélén kis gödör jelenik meg.

Hamar a szobába megyek, keresek egy pólót, egy szabadidő nadrágot meg a kedvenc pulcsimat. A hajam pedig gyorsan megfésülöm aztán összekötőm. Rakoncátlan fufrum ami sosem úgy áll ahogy szeretném, most rendre intem egy kis hajlakkal. Ahogy kilépek megtorpanok egy pillanatra. Társam az ajtónál vár ám egy képkeretet tart a kezében.