A Védelmező

11. rész Milyen érzés?

Végigrohanok a sötét úton, senki más nincs csak a lépteim, egyre hangosabb dobogása. Befordulok egy ismerős utcába.

Nem, nem ez nekem sok...
Miért? Miért kell minden jóban a lehetetlent meglátnom.

A házam elé érek, éppen hogy kapok levegőt. Próbálok eljutni az ajtóig, de egy újabb roham keríti be a testem. A fogaim össze szorítom, lábaim megremegnek és a földre rogyom. A sírás ismét legyőz ám nem is akarom megakadájozni. Meg kell szabadulnom a lelkemet kínzó érzéstől és azt hiszem ez a legkönnyebb módja.
Nem tudom mit tehetnék én lehetnék talán a legboldogabb.
Léptek zaját hallom közeledni a távolból.

- Kérlek Vivien várj!

Connor, idáig követett, végig a sarkamban volt.

- Kérlek menj el! - zokogom miközben egyre közelebb jön.
- Nem, nem hagylak itt, főleg ilyen állapotban nem. - le térdel hozzám.
-Nem mondhattad komolyan, hisz... hisz ezt te is tudod, lehetetlen! - nézek magam elé, a könnyeim lefolynak az arcomon a hideg érdes betonra.

Végig csak engem figyel. Egyszer csak azt érzem hogy fel kap és a karjaiközé vesz. Még mindig remegek, nem merek a szemébe nézni, látva vissza tükröződni szemeiben a gyenge majd megtört önmagam.

- Nem hagyhatom hogy teljesen meghülj. - benyul a pulóverem zsebébe és kiveszi a kulcsom.

Kinyitja az ajtót az pedig egy hangos nyikorgással fogad minket. Felkapcsolja a villanyt világosabbá téve a lakást. Bevisz a szobámba azután betakar.
Nem ül le mellém, bántja ez az egész, látszik rajta.

- Nem akartam hogy ez legyen, még mindig nem vagyok tisztában a szavaim erejével. - a ledje sárgára majd vörösre vált.
- Ha érezném a fájdalmat akkor minden könnyebb lenne... nem lennék csak egy gép! - egyre idegesebb lesz.
- Nem csak egy gép vagy! - tekintek rá.
-Amit érzel az emberi, de az én viselkedésem nem az. - ülök fel a takaró közül megtörölve szemeim.
- Nem vettem észre mennyire zavar hogy nem érzed magad embernek, legalább is nem tettem érte túl sokat.

Teljes figyelmet szentel nekem, a karikája sárga lesz.

- Mindenkinek csak segítesz, még azt is elviseled ha bunkók veled és akkor sem riadsz vissza ha az életedről van szó. - itt megakadok.
-Egy fém testbe zárt ember rejtőzik benned és ne haragudj ha a lelkedbe gázoltam... - leszegem a fejem a térdeimre.

Eltávolodnak a léptei, nagyon begbánthattam.

- Vivien! - kiált ki a konyhából.

Lassacskán felálok majd kisietek hozzá.
Egy levelet tart a kezében, a karja remeg.

- Connor mi a baj?
- Ezt neked címezték. - átadja a kis papirdarabot.

Még több áldozat fogja ezt bánni ha nem adod fel magad. Ember, android mindegy, mindent elveszek tőled ami fontos számodra ahogy te is tetted velem. Ha nem jelensz meg két nap múlva a régi hajó roncsnál, este 8-kor. Pontos légy és semmi trükk. Mert különben olyan bánhatja aki nagyon közel áll hozzád.

- Nines küldhette?-nézek Connorra rémülten.
- Nagyon valószínű, ez az írás egy androidé. - hosszan figyeli a szöveget.

Hirtelen elsuhan mellőlem egy hátizsákkal aztán egy két ruhámmal tér vissza.